A lengyel származású kormányfőjelölt elhatárolódik az iraki háborútól, Tony Blair és Gordon Brown polikiájától, és baloldali fordulatot ígér.

Így látja a világ (Carlos Latuff illiusztrációja) A magyar olvasó furcsállhatja ezt, hiszen a honi szélsőjobb ellen fellépők bízvást számíthatnak e szervezetek támogatására. Ám tudnivaló: miközben a nyugati emberjogi harcosok a régi vágású antiszemitizmust nem tűrik, az … Tovább »

A zsidó világ-összeesküvés hívei szerint a kulisszák mögött mindig a zsidót kell keresni. A látszat ellenére is. A zsidók ugyanis minden körülmények között összetartanak. Éljenek bárhol a világon, tartozzanak a társadalom bármelyik csoportjához. Az ugyanis nem lehet véletlen, hogy az események – úgymond – rendszerint az ő érdekeiknek megfelelően alakulnak.

Izraelben újabb vita lángolt fel vallásosok és világiak között. A vita oka a nyári időszámítás végének korai időpontja, mely a Jom Kippur előtti hétvégére esik és így akár másfél hónappal is megelőzi az európai óraátállítást.

1920. szeptember 21-én szavazta meg a Nemzetgyűlés a XXV. törvénycikket, az úgynevezett numerus clausus (zárt szám) törvényt, amely az első világháború utáni Európa első antiszemita törvénye volt. A Holokauszt Emlékközpont október 14-én nyíló történeti kiállítása és a hozzá kapcsolódó nemzetközi konferencia e törvényt helyezi a középpontba, bemutatva a hozzá vezető utat, fogadtatását a Népszövetségben, s létrejöttének máig ható következményeit.

Minden felvilágosult, gondolkodó ember számára világosnak kell lennie, hogy a bibliai idézet, mely szerint „uralkodjék a tenger halain és az ég madarain és a barmokon, meg az egész földön és minden csúszómászón, amely a földön mozog” nem a zsarnoki uralomról, nem egy zsarnokról beszél, aki durván bánik népével és szolgáival, hogy saját vágyait és szeszélyeit kielégítse. 

Forrás: MTI  Német anyanyelvű prágai zsidó családból származott, apja kereskedelmi pályára szánta, ő meg bölcsész műveltségű német költő akart lenni. Szülővárosát „siralmas gettónak” érezte, s amint tehette, el is menekült onnan. Német egyetemekre járt, expresszionista … Tovább »

„Micsoda kincset visz a hóna alatt, Reb Simen? Kezei remegnek, ahogy a szívéhez szorítja, és az öröm csak úgy sugárzik a szemeiből!” „Oh, ez csak a sófárom, az ünnepi sófárom!”válaszol Reb Simen zavart mosollyal. „Ünnepi sófár?” „Hát ez nálam már így van: Elul hónap hétköznapjain csak egy amolyan hétköznapi sófárt fújok. De ez itt egy drága, szépen megmunkált, ünnepi sófár!”
 

A régi pesti zsidónegyed utcáin sétálva még a felületes szemlélőnek is feltűnik a negyed különleges hangulata, az utcák, épületek változatossága, a kiemelkedő építészeti értéket képviselő épületek nagy száma és  zsinagógák kelet varázsát idéző látványa.

A 18. … Tovább »

1936-ban lebontották a Károly körút és a Király utca sarkán terpeszkedő hatalmas kétemeletes, immár igen elhanyagolt állapotba jutott épületmonstrumot, az Orczy-házat, hogy a Belső­­-Erzsébetvárost átszelő tervezett „sugárút” kapujának szánt „Madách-házak” kerüljenek … Tovább »

Kos szarvával jelezzük lelkünknek és testünknek nagyünnepeink közeledtét. Felteszem a kérdést: Milyen lehet egy kívülállónak a reggelenként megszólaló sófár hangja? Először egy, aztán három szaggatott, majd kilenc rövid, végül egy nagyon hosszan zengő hang. Mindegyiknek külön jelentősége van.
 

Andrei Oişteanu: A képzeletbeli zsidó. Kriterion, 2005, Kolozsvár. 466 oldal. Fordította: Hadházy Zsuzsa

 „Egy bojár elvesztette, egy nem zsidó megtalálta, és mindketten a zsidóba kötnek bele.” (moldvai közmondás)

A kiváló román antropológus … Tovább »

Norman Manea amolyan kiveszőfélben lévő író: kelet-európai disszidens/emigráns, aki 1986-ban – ötvenévesen – elhagyta a nemzetiszocialista „Jormániát”, azt az országot, ahol semmi sem összeegyeztethetetlen, és ahol nem ismerik az árnyalatokat, vagyis ahol kizárólag a vörös … Tovább »

A zsidó naptár szerint szeptember 9-én kezdődik a lelki számvetés, önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre
 

Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai zsinagógát avatták újjá. Utóbbival eddigi legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a magyarországi
Chabad Lubavics mozgalom, illetve annak „politikai szárnya”, az EMIH.
 

Egykoron Óbudán erős és büszke zsidó közösség élt. Már a XVIII. században emeltek maguknak itt templomot a környékbeli hívek. De igazán szép imaházra csak 1821-ben futotta. Az építésre kiírt pályázaton még maga a nagy Pollack Mihály is csak a második helyezést csípte meg, az első, a ma már kevéssé ismert Landherr András lett. Az ő tervei alapján készült el a klasszicista stílusú zsinagóga, melyet 1821. július 20-án avattak fel.
 

Környezettudatos-e a zsidó hagyomány? Nyilván igen, mint arra annyian rámutattak. Nyilván nem, mert egy néhány évtizedes fogalmat anakronizmus ráhúzni több évezredes forrásokra. Nyilván igen is, meg nem is, hiszen a zsidó hagyomány sokszólamú, mindenre találhatunk példát, és annak ellenkezőjére is. 

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól… A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói társadalom kritikáját is nyújtják. Kialakul egy kulturális-fogyasztási miliő, mely az ún. „poszt-materiális” értékek híve: számára nem az anyagi gyarapodás a legfontosabb, hanem az „értelmes élet”…

Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában

Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól szakadt meg a szíve. Ez a ház nem volt otthona. Egészen más, mint az innen messze eső –– ahogy Illés Endre fogalmazott – valószerűtlenül rövid, Sütő utcai épület. Ide bekényszerítették.