Néhány éve még parázs viták zajlottak a Mazsihisz közgyűlésén – pedig akkor sem volt valódi demokrácia. Akik kritikusan léptek fel az elmúlt években, azokat a Zoltai Gusztáv vezette apparátus eltávolította a hatalomból. Az április 22-i választáson néhány önálló javaslatot tettek vezetőségi tagokra, és az egyik alelnökjelölt helyett egy másikat szavaztak be – eddig terjedt a kurázsi a tisztújító közgyűlésén. Egy bíráló szó sem hangzott el, noha tavasszal számos külső kritika érte a Mazsihiszt az 1%-os kampány, a március 15-i otthonmaradásra biztató megnyilatkozás és az antiszemitizmus növekedésével kapcsolatos politikai helyzetértékelés kapcsán. A zsinagógai választásokon országosan mindössze néhány száz ember vett részt. Ennek ellenére egyhangúan újraválasztották az elnököt és az ügyvezető igazgatót. (A szerk.)

Április 22-én Franciaországban elnökválasztást tartanak. Ha a választás első fordulója nem lesz eredményes – és erre minden esély megvan –, akkor május 6-án második fordulóra kerül sor. Ketten pályáznak reális eséllyel arra, hogy az Élysée-palotába költözzenek: Nicolas Sárközy belügyminiszter, a jobboldali kormánypárt, az Unió egy Népmozgalomért jelöltje, illetve Ségolène Royal, akit a baloldali ellenzék fő ereje, a Szocialista Párt kíván elnökké emelni.

„Én úgy vagyok a hitközséggel, mint a magyar futballal: már egyáltalán nem érdekel.” Zsidó ismerősöm válaszolt ekképp érdeklődésemre: értesült-e az áprilisban esedékes hitközségi választásokról. Fogalmam sincs róla; nem érdekel; tudod, mi a véleményem róluk – így reflektálnak a fenti kérdésre (magukat a zsidó közösségben exponáló) értelmiségiek.

„Ez az én hazám, itt akarok élni, ne vegyétek el népem szabadságát” – énekli Tallin óvárosának főterén egy hatalmas gyerekkórus: száz meg száz szőke gyerek, élükön egy észt nemzeti viseletbe öltözött karnaggyal. A megakoncert végén a karnagy – aki mintha egy Andersen meséből lépett volna elő – az angol királynőhöz lép, és mélyen meghajol. 

A Yad Vasem által adományozott „Világ jámborai” címet a mai napig 21 ezer ember kapta meg. A legtöbben (sokak számára ez talán meglepetés) – 5733-an – lengyelek, majd utánuk következnek a hollandok, 4513-an. 600 magyar érdemelte ki ezt a kitüntetést. 60 moszlim zsidómentő – csaknem mindegyikük boszniai vagy albán – kapta meg a „Világ Jámborai” címet, ám arab nincs közöttük. Illetve, eddig egy arab sem volt közöttük, most azonban,  Dr. Robert Satloff amerikai kutató felterjesztette a Yad Vasemnek az 1997-ben elhunyt Haled Abdel Wahab tunéziai földbirtokos nevét és kérte, hogy részesítsék a „Világ Jámborai” kitüntetésben.

Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, Edgar Bronfman, a Zsidó Világkongresszus elnöke, egy telefonos körkapcsolás során jelentette be 2007. március 14-én, hogy megválik Israel Singertől, aki 1972 óta dolgozott a ZSVK-nak.

A Zsidó Világkongresszus (ZSVK) köreiben megütközést keltett, hogy a szervezet elnöke, Edgar Bronfman teljesen váratlanul ­ egy telefonos körkapcsolás keretében – értesítette őket: Israel Singer korábbi főtitkár „már nem tartozik a ZSVK kötelékébe”. 

Egy halott tragédia, tíz halott hatalmas tragédia, hatmillió halott statisztikai adat. Ez ellen a téves közhiedelem ellen kíván küzdeni immár Magyarországon is a német-magyar Stolpersteine (körülbelül: kőakadályok)-projekt. Európa-szerte egyre több városban lehet találkozni Günter Demnig alkotásaival.
 

– Halló, jó napot kívánok, egy lehetséges távoli rokona megbízásából keresem Önt. Ugye unokaöccse annak a Klein Mózesnek, akinek a felesége annak idején… Talán e cikk olvasói között is vannak, akik kaptak már meglepődve – váratlanul – hasonló telefonhívást. Bizonyára volt, akit talán sosem látott, távol élő unokatestvérrel, vagy rég elfeledett rokonokkal hozott össze így a sors, vagyis a családfakutató. Még olyan szerencsések is vannak, akiknek esetleg váratlan örökség pottyant így az ölébe, míg másoknak szomorú, vagy éppen kellemetlen családi titkok szakadtak a nyakukba a múltból.

Az 1976-ban rendezett Miss Universe-t a világ nagy szépségkirálynő-versenyeinek során először izraeli versenyző nyerte meg. Zsidó szépségkirálynők azonban többször is diadalmaskodtak különböző nemzetközi szépségversenyeken.

2007. március 10. „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt” – mondta Esterházy János pozsonyi parlamenti képviselő. Ő volt a független Szlovákia parlamentjében az egyetlen politikus, aki 1942. május 15-én, a nácizmus tetőpontján nem szavazta meg a zsidók deportálásáról … Tovább »

Az alábbi írás nyolc karikatúra segítségével kísérli meg bemutatni, hogy a mai demokratikus nyugati világ, ezen belül is elsősorban Európa egyik legfontosabb véleményformáló eszköze, a mértékadó sajtó Izraellel kapcsolatos narratívája többrétegű. Miközben – forma szerint – a napi politikai történéseket és ezek hátterét mutatja be, a mélyben mindez időről-időre összekapcsolódik a zsidósággal kapcsolatos (elő)ítéletekkel, akár a legrégebben rögzült hiedelmekkel. 

– Szülei egy diktatúra kiszolgálói voltak, egyben annak a rendszernek a bürokratái, amelyik önt és társait megfosztotta állampolgárságuktól. Melyiket volt nehezebb feldolgozni? – Igazán azzal volt szörnyű szembesülni, hogy azok a szülők, akiket én ismertem, 1945 és 1953 között az ÁVH-nál dolgoztak.

Ez a holokauszt más lesz – Benny Morris

A második holokauszt teljesen más lesz. Egy fényes reggelen, vagy tíz év múlva, talán egy helyi válság közepette, talán derült égből lecsapó mennykőként egy nappal, egy évvel, vagy öt évvel azután, hogy Irán hozzájutott a Bombához, a … Tovább »

„Hisztérikus békevágyunk ellenünk dolgozik” – figyelmeztetett a közgazdasági Nobel-díjas jeruzsálemi professzor, Robert Aumann, egy 2007 januárjában zajló konferencián. A zsidó államot fenyegető hármas veszélyről beszélt. A tudós szerint nem az iráni atomtervek jelentik a legnagyobb veszedelmet, hanem az, ha Izrael elveszti a saját, cionista identitását, ősi ígéretét Erec Jiszraelre.

Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali antiszemitizmus irányzatának sajátos vonásai pregnánsan megjelentek volna. Így volt ez a magyar szociáldemokrácia és liberalizmus virágkorában, s lényegében így folytatódott a Rákosi és a Kádár korszakokban is.

Irakban december volt a legvéresebb hónap azóta, hogy 2003-ban elkezdődött az Iraki Szabadság Művelet. Konszolidációnak egyelőre nyoma sincs: Nuri al-Maliki síita kormányfő ugyanis ellenzi az Irakban állomásozó amerikai csapatok létszámának (átmeneti) növelését, ugyanakkor vonakodik felvenni a harcot Muktada al-Szadr radikális síita hitszónok milíciáival, illetve a síita halálosztagokkal. Ráadásul gondos kezek ügyeltek arra, hogy nyilvánosságra kerüljenek Szaddám Huszein volt diktátor december végén végrehajtott kivégzésének részletei, tovább szítva ezzel az ellentétet a síiták és a szunniták között. 

Egy keresztyén (sőt harsányan antiszemita) családból származó fiatalember és egy zsidó lány szerelméről szól az alábbi részlet regénye. Igaz, a főszereplők hitehagyottak ebbéli minőségükben, és csak a közeljövő fővárosi underground alvilági szubkultúrájában érzik igazán jól magukat. Ámde a lány, Noémi, egy napon váratlanul ismeretlen helyre költözik; vége szakad az idillnek. A fiú persze nem hagyja annyiban, elindul, hogy visszaszerezze kedvesét (és ezen a ponton indul a történet).

Auschwitzban 1966 augusztusában jártam először. Frissen diplomázott tanárként, letelepedési segélyünkből, nászutunkat Krakkóban töltöttük. A közeli sóbánya (Wieliczka) után Oswieczimre is egy napot szántunk. Abban reménykedtem, hogy odaveszett rokonaim nyomára bukkanok. Katolikus arám s én sem sejtettem, hogy utunk szimbólum lesz, az örömben is emlékezés, a meg nem élt rítus, a chupa alatt összetört üvegpohár jelképe. Ugyanis véletlenek nincsenek, az összefüggéseket kell észrevenni, és megérteni. Erről szól az alábbi történet is.

A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy az ifjúság a társadalmi progresszió, a demokratikus alapértékek letéteményese. A százezres tömegrendezvényeken – például 1988. június 27-én, 1989. március 15-én vagy éppen június 16-án – a fiatalság erőteljesen felülreprezentáltan képviseltette magát. 1993-ban az ELTE-n, arra gondolván, hogy tudják rólam, hogy zsidó vagyok, tehát nem néznek antiszemitának, elsütöttem egy enyhén antiszemitának is fölfogható – egyébként nagyszerű – poént, mire úgy tekintettek rám, mintha leprás lennék.