Buchenwaldba érkezett Barack Obama
A Weimar közelében lévő Buchenwaldba érkezett péntek délután Barack Obama. Obama az első amerikai elnök, aki felkeres egy volt koncentrációs tábort német földön.
Összesen 22,844 találat (16461 - 16480) : CsA.
A Weimar közelében lévő Buchenwaldba érkezett péntek délután Barack Obama. Obama az első amerikai elnök, aki felkeres egy volt koncentrációs tábort német földön.
Leo Kleinschmidt barátaihoz indul feleségével, Gizellával a frissiben hozomra vett, hiányzó önérzetét pótló, túlságosan hivalkodó autóján, hogy hatalmas lakásban baloldali egyetemista szokásaikat dédelgetve összeverődjön az egykori RAF-szimpatizánsokból, lengyel Solidarnosc-aktivistákból álló vidám társaság.
A Fidesz frakcióigazgatója beterjesztette a népirtások tagadását tiltó alkotmánymódosítás tervezetét.
Obszcén és antiszemita hangvételű levelet küldött egy, az Egyesült Államokban élő magyar zsidónak Morvai Krisztina. A Jobbik EP-listájának vezetője szimplán azt ajánlotta Barát Gábornak, hogy: Nagyon örvendenék, ha a magukat “büszke magyar zsidóknak” titulálók szabadidejükben aprócska metélt farkincájukkal játszadoznának az én gyalázásom helyett. A Jobbik nem határolódik el a megnyilatkozástól.
Bizarr cikk jelent meg az izraeli Haaretz napilapban, címe Szima Juditnak, a Jobbikkal szerződést kötő rendőrszervezet főtitkárának kijelentését idézi: “A büszke magyaroknak fel kell készülniük arra, hogy harcoljanak a zsidók ellen”.
Izrael reményét fejezte ki, hogy Barack Obama amerikai elnök történelmi beszéde az arab-muzulmán világgal való “új megbékélés korszakához” vezet.
Amikor zsidó körökben felmerül az európai antiszemitizmus kérdése, az általános vélekedés Németországot, illetve Lengyelországot emelni ki, elsősorban a Holokauszt emléke miatt – állapítja meg cikkében Michel Freund.
Felesleges vállalkozás az európai közös értékeit, közös identitását keresni – írja Hernand de Regt a holland napilapban. Az Európai Unió nem értékek közössége, hanem politikai közösség.
A soron következő európai parlamenti választások előtt különösen kritikus a magyar liberalizmus helyzete – mondta Fodor Gábor, aki Horn Gáborral és Konrád Györggyel folytatott nyilvános beszélgetést az Újlipótvárosi Klub Galériában kedden.
Az újraválasztásáért kampányoló iráni elnök megint csalásnak nevezte a holokausztot, amit immár riválisai is bírálnak.
Lugosi Viktória legújabb könyvének bemutatóján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke mondott beszédet, melyben “egyszerű olvasóként” ismertette a művet. Az alelnök üdvözölte, hogy a Dafke végkifejlete nem a zsidó könyvekre jellemző vonalat követi, és pozitívként értékelte azt is, hogy a történet szereplői “nagy ívben lesz*rják a pénzt”.
A nácizmus üldözötteiként a II. világháború idején gettókban dolgoztatott személyek jogosultak a nyugdíjra – mondta ki kedden hozott ítéletében a német szövetségi szociális bíróság.
Az európai baloldal befogadó és jóléti politikája zsákutcába jutott. A konzervatív szerző csak azt fájlalja, hogy a kudarcból sokszor nem a mérsékelt jobboldal profitál, hanem a szélsőségesek.
Prognózis címmel jelenik meg a Szombat nyári számának összeállítása.
A prognózis nem utópia vagy progresszió, ezért csak a jövő bizonytalanságával számol. Lapunk e számában egyedülálló módon szerepelnek egymás mellett bal- és jobboldali, liberális és konzervatív szerzők … Tovább »
A tagadás büntetésére a mai jogi szabályozás elegendő lenne, de a bírák a gyakorlatban ezt nem osztják, mert szerintük nem lehet üldözni a cselekményt, ha az nem egy konkrét személy ellen irányult.
A zsidó állam komolyan aggódik a Hezbollah esetleges választási győzelme miatt Libanonban.
A gyűlöletkeltő internetes játékok egyre jobban terjednek. A rasszizmus, vallási intolerancia, egy etnikum, vagy másféle kisebbség elleni tartalmak leginkább az ingyenes flash játékokban, vagy kis költségvetésű, olcsó programokban fellelhetőek, de nyomaikat azért megtalálhatjuk a mainstream, nagyobb publikum számára elkészült termékekben is.
A gyümölcsök mellett sajtot is kaptak az egyik izraeli állatkert medvéi sávuot ünnepén.
Vitray Tamással beszélget Várnai Pál 2009. május 30. – Írásban is, szóban is szokta emlegetni, hogy szerencséje volt az életben. Ez a gyakran használt fogalom több mindent jelenthet. Azt is jelentheti, hogy valaki, mint többek között én is, 1944-ben a „jó” vonatra szállt. … Tovább »