Csaplár Vilmosé a 2010-es AEGON Művészeti Díj
A 2010-es AEGON Művészeti Díj kitüntetettje Csaplár Vilmos Hitler lánya című regényéért. A zsűri nevében Gács Anna indokolta röviden a döntést:
Összesen 22,844 találat (15701 - 15720) : CsA.
A 2010-es AEGON Művészeti Díj kitüntetettje Csaplár Vilmos Hitler lánya című regényéért. A zsűri nevében Gács Anna indokolta röviden a döntést:
Az amerikai zsidó jogvédő szervezet aggódik amiatt, hogy a Jobbik bekerült a következő magyar parlamentbe.
A Holokauszt Emléknapja alkalmából idén is megrendezik az Élet Menetét. Két nappal az emléknap után, 18-án tartják meg, fáklyás felvonulással emlékeznek majd az áldozatokra: zsidókra, romákra, másságukért üldözöttekre, ellenállókra és azokra is, akik mentették az üldözötteket.
Beláthatatlan méretű konfliktus előtt áll Magyarország a Jobbik választási szereplése kapcsán – írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Vásárlói panaszok nyomán levettek egy izraeli könyvesbolthálózat polcairól egy olyan kötetet, amely “messiási elmebajjal” megvert, “hipnotizált zombikként” bélyegezte meg a ciszjordániai zsidó telepeseket.
A fennálló állapotok elleni tiltakozás kiváltásában, a Jobbik valódi összetartó erejének megteremtésében kulcsszereplő Gyurcsány Ferenc, illetve a Gyurcsány-kormány döntései és „időhúzása”. A most már a maradék szocialista szimpatizánst is megosztó politikus személye vagy a megszorító intézkedései által keltett felháborodás jelentősége nem szorul magyarázatra.
A Fidesz várt győzelmét, az MSZP súlyos vereségét, Jobbik előretörését és az LMP vártnál jobb szereplését emelik ki a magyar választásokkal kapcsolatban a külföldi médiumok.
Ötven küldöttséget, köztük 38 ország állam- és kormányfőjét várták vasárnap az amerikai fővárosba, a hivatalosan hétfőn kezdődő, kétnapos nukleáris csúcstalálkozóra. Jelen lesz a világ kilenc atomhatalma közül nyolcnak a vezetője, köztük a kínai és az orosz elnök is. Észak-Korea nem kapott meghívást.
“…az MSZP egy óriási hitelvesztésen van túl… Tovább nehezíti a baloldal helyzetét, ha mások is bejelentkeznek a kisemberek képviseletére. Ez közép- és hosszútávon komoly veszély az MSZP-re nézve. Pártszakadást nem tartok valószínűnek: az MSZP-t elhagyó nagyágyúk – Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás – eltűntek a politikai süllyesztőben. “
– Az 1980-as évektôl fellépő „új történészek” (Benny Morris, Ilan Pappe és társaik) sok tekintetben átírták Izrael születésének korábbi történetét, miszerint 1948-ban a fiatal Izrael Államot, amely békejobbot nyújtott arab szomszédainak, megtámadták, ám ő megvédte … Tovább »
Amikor Joseph Roth regénye, a Hiob 1932-ben magyarul megjelent Révay József fordításában, Schöpflin Aladár a Nyugatban arról az érzéséről tudósít, hogy „a könyv jobb az írójánál”.
Hétfőre virradóan a XI. kerület Brassó úton több helyen zsidózó graffitik jelentek meg, amelyet több arra járó is jelentett a rendőrségnek – írja az index.hu. A mocskolódó feliratokat a bejelentők a barátaikkal és a környéken lakókkal azonnal lefestették. Az eset megtörténtét a BRFK sajtóügyeletese is megerősítette a portálnak.
Bocsánatot kért egy vasárnapi lapban két nappal korábban elhangzott szavaiért a vatikáni prédikátor, aki közvetett párhuzamot vont az antiszemitizmus és azon bírálatok között, amelyek a pedofilbotrányok miatt a pápát, illetve az egyházat érik.
Zsidó szervezetek világszerte megdöbbenéssel reagáltak arra, hogy XVI. Benedek pápa személyes prédikátora, Raniero Cantalamessa pénteken az antiszemitizmushoz hasonlította azokat a támadásokat, amelyek a katolikus egyházat és a pápát a szexuális visszaélések botránya miatt érik.
Tiszaeszláron nácik elevenítették fel a zsidók elleni hamis vérvádat.
Nagyon kemény konfliktusokra számítok a Fidesz és a Jobbik között. Annak idején, amikor Horthyék a hatalmukat érezték veszélyben, gond nélkül lecsukták Szálasiékat. El tudom képzelni, hogy Orbánék sem fognak sokat habozni, ha a Jobbik abba a monopóliumba harap, amit ők a magukénak gondolnak. Akkor nem lesz könyörület.
Egy orosz archívumból előkerült eddig nem ismert információ arra utal, hogy Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki magyar zsidók ezreit mentette meg a II. világháború idején, még életben volt, miután szovjet források azt jelentettek: meghalt egy moszkvai börtönben.