Találatok ‘Csőke Zoltán’

Összesen 27 találat (1 - 20) : Csőke Zoltán.

Csőke Zoltán: A határvonalak meghúzásának fontossága II.

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A zsidó világ-összeesküvés hívei szerint a kulisszák mögött mindig a zsidót kell keresni. A látszat ellenére is. A zsidók ugyanis minden körülmények között összetartanak. Éljenek bárhol a világon, tartozzanak a társadalom bármelyik csoportjához. Az ugyanis nem lehet véletlen, hogy az események – úgymond – rendszerint az ő érdekeiknek megfelelően alakulnak.

Csőke Zoltán: A határvonalak meghúzásának fontossága

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya alakult ki hazánkban. A legtöbb európai országban szintén a nemzeti kultúra részévé vált az antiszemitizmus, mindez azonban nem adhat fölmentést senki számára, ahogy természetesen igazolást sem.

Madách nem forog a sírjában

Írta: Panyi Szabolcs - Rovat: Politika

Nehéz úgy írni a Gecy c. színdarab szeptember 27-i bemutatójától, hogy közben az írás ne csússzon át félig-meddig egy undorító antiszemita hecckampány majd támadás krónikájába. Ezt azonban mindenképpen szeretném elkerülni, már csak a darab és az előadás, az alkotók és a közönség iránti méltányosságból is. 

„Minden oldalról zsidó vagyok”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus figurája. Zenekarairól (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) alighanem azok is hallottak már, akiknek egészen más a zenei ízlésük. A közvélemény elsősorban vele kapcsolta össze az időközben Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává fejlődött Sziget elindítását. Sokoldalú személyiség.
 
 

Szellem a palackból

Írta: Csőke Zoltán - Rovat: Irodalom

„A zsidók kifosztásának [szükségességét illetően] a harmincas évek közepére ideológiai hovatartozástól függetlenül (…) konszenzus alakult ki. (…) Magyarországon a zsidókon és néhány száz szociáldemokrata, liberális, konzervatív politikuson és józan értelmiségin kívül … Tovább »

Ifjúság, internet, radikalizmus

Írta: Szegő Péter - Rovat: Politika

A rendszerváltás idején úgy tűnt, hogy az ifjúság a társadalmi progresszió, a demokratikus alapértékek letéteményese. A százezres tömegrendezvényeken – például 1988. június 27-én, 1989. március 15-én vagy éppen június 16-án – a fiatalság erőteljesen felülreprezentáltan képviseltette magát. 1993-ban az ELTE-n, arra gondolván, hogy tudják rólam, hogy zsidó vagyok, tehát nem néznek antiszemitának, elsütöttem egy enyhén antiszemitának is fölfogható – egyébként nagyszerű – poént, mire úgy tekintettek rám, mintha leprás lennék.

2006. novemberi szám

Írta: Szombat - Rovat: Archívum, Szombat magazin

Gadó János: A Kossuth téri „forradalomról”
Tony Blair: „Ezt a háborút az értékek terén kell megnyernünk”
Gadó János: Egy demokrata nem buzdít anarchiára
Szegő Péter: „Az emberek nagy része azt se tudja Szlovéniában, mi fán terem a zsidó”
Peremiczky Szilvia: Nostra culpa maxima?
Seleanu … Tovább »

Az illúziók vége

Írta: Csőke Zoltán - Rovat: Archívum

Az illúziók vége

Auschwitzi jegyzőkönyv, közli és a kísérő tanulmányt írta Haraszti György,
Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2005 (117 oldal, 1944 Ft).

A vészkorszak történetének alap­vető fontosságú dokumentumai azok a beszámolók, amelyek Auschwitzi jegyzőkönyvek né­ven … Tovább »

[popup][/popup]