Solana: Izraelnek továbbra is a kétállami megoldásra kell törekednie
A közel-keleti rendezés “kétállami megoldása” melletti kiállást vár el a következő izraeli kormánytól is – közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Összesen 17,799 találat (13421 - 13440) : BS.
A közel-keleti rendezés “kétállami megoldása” melletti kiállást vár el a következő izraeli kormánytól is – közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Bomba robbant a venezuelai főváros zsidó negyedében. A detonáció a helyi zsidó központ bejárati ajtajánál történt, de csak kisebb károkat okozott.
A pusztítás könyvét még titokban írta. Eddig huszonhét nyelvre lefordított, A fehér király című regényével pedig az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb magyar könyvsikerét produkálta, melyet nemcsak a magyar irodalomra hagyományosan fogékony Németországban, de az Egyesült Államokban is elismerően fogadott a kritika. Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen, 1988 óta Magyarországon él.
Egy 14-éves jeruzsálemi lány lett a legfiatalabb elvált asszony Izrael történetében. Az egész ügy csak játéknak indult. Néhány jeruzsálemi fiatal együtt szórakozott, egyikük – egy 17 éves kamasz – inkább viccből mint komolyan gyűrűt húzott 14-éves barátnője ujjára és elrebegte a hagyományos szöveget: „E gyűrűvel nekem vagy szentelve, Mózes és Izrael vallása szerint”.
Több európai országban, köztük Olaszországban és Magyarországon a roma közösség tagjai tavaly célpontjai voltak a társadalmi erőszaknak, amely néhány esetben gyakoribb volt és több halálesettel járt, mint a korábbi években – tartalmazza az amerikai külügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott emberi jogi jelentése.
A Zsidó Világkongresszus (WJC) tiltakozását fejezte ki Kiss Attila rajkai önkormányzati képviselő gyűlöletkeltő kijelentései miatt.
A gazdasági válságban újra előkerültek a régi antiszemita összeesküvés-elméletek. Mi magyarázza, hogy még azokban a távol-keleti országokban is terjednek, ahol zsidók gyakorlatilag nem is élnek?
Egy 2000-es országgyűlési határozatnak hála Magyarországon is van emléknapja a kommunista diktatúrák áldozatainak. És bár hazánkban elsősorban a hírhedt “ötvenes évekre”, majd az 1956-os forradalom leverésére és a megtorlásra emlékezünk, nem szabad megfeledkeznünk a világ többi kommunista államában élők szenvedéseiről sem.
Az izraeli sajtó keddi jelentése szerint az ország gazdaság az elmúlt pénzügyi év utolsó negyedében már fél százalékkal kevesebbet bocsátott ki, mint egy évvel korábban, míg az előző negyedévekben még növekedett a GDP, bár egyre mérsékeltebb ütemben.
Úton van Nagy-Britannia felé az a katolikus püspök, akit a múlt héten utasítottak ki eddigi lakóhelyéről, Argentínából. Richard Williamson ugyanis nemrég megismételte a holokauszt tényét és a náci gázkamrák meglétét tagadó kijelentéseit.
Antiszemitizmussal vádolja a Szent X. Pius Testvériség elnevezésű katolikus vallási csoportot egy belgiumi zsidó folyóirat.
Az alföldi zsidóság múltjának és kultúrájának feltárására kutatócsoport alakult a Szolnoki Főiskolán, tanárok, hallgatók és külső szakértők részvételével. Árva László főiskolai tanár, a program egyik kezdeményezője tudósítónknak elmondta: leletmentésről van szó, s szinte az utolsó utáni pillanatban kezdtek hozzá ahhoz, hogy tárgyi emlékeket felleljenek, s itt élt emberek visszaemlékezéseit rögzítsék.
Avivát eredetileg Editnek nevezték el szülei a múlt század húszas éveinek elején Marosvásárhelyen. De háromévesen új haza keresésére indult, mert Trianon után nagyanyja elhatározta, hogy családostul kivándorol Palesztinába. Pénzzé tették mindenüket, eladták a fűszer-nagykereskedést, majd szép lassan megtanulták, hogyan lehet valakinek kisebb vagyona a Szentföldön. Nagyobbal kell jönni, a többi már megy magától. Rengeteg kopár homokdűnét vettek Tel-Avivtól északra, ott, ahol ma Izrael egyik legelőkelőbb városkája, Herzlia van.
Gyerekkoromban csak öreg zsidókat ismertem. Valahogy úgy gondoltam, hogy az öregemberek egy része egyszerűen zsidó. De a zsidó mint fogalom, véletlenül sem társult azzal, hogy valaki fiatal is lehet. Anyám szüleinek nemzedékével, az ő testvéreik és barátaik nemzedékével azonosítottam … Tovább »
A szívünk szerint azt mondanánk, hogy elég. Innen nincs tovább. Ha
Magyarország sorozatosan képtelen megvédeni a legszegényebb, a
legkiszolgáltatottabb honfitársainkat, akkor a demokrácia, a polgári
jogok fityfenét sem érnek.
Az egyetemesség jegyében helyet kap a programban az izraeli és budapesti zsidó kántorok, valamint a Budapest Klezmer Band különlegesnek ígérkező koncertje is.
Magyarország legnagyobb problémáját ma nem a magas államadósság, a nagyszámú, külföldi valutában felvett hitelek, hanem a politikai patthelyzet, az egymással alig kommunikáló politikai erők és a társadalom megosztottsága jelenti – írta kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap, a Magyarország sorsa a forint árfolyamától függ című elemzésében.
Ahol zsinagógákat füstölnek, ott nácizmus van
– Nem a föld a kérdés – mondja az Izrael az Otthonunk egyik vezetője, aki óvná az amerikai elnököt az Iránnal való tárgyalástól.