A cionistákat hibáztatják a Szovjetunió bukásáért
Botrányt kavaró könyv jelent meg az orosz belügyminisztérium szentpétervári egyetemén: a mű a sztálini Szovjetuniót dicsőíti, s minden rosszért a nemzetközi cionizmust teszi felelőssé.
Összesen 17,800 találat (13281 - 13300) : BS.
Botrányt kavaró könyv jelent meg az orosz belügyminisztérium szentpétervári egyetemén: a mű a sztálini Szovjetuniót dicsőíti, s minden rosszért a nemzetközi cionizmust teszi felelőssé.
Hitlert többször is megpróbálták elpusztítani. Sajnos egyik merénylet sem sikerült, pedig a világ sorsa másképp alakult volna.
Az izraeli rendőrség tűzpárbajban megölt szombaton egy arab nőt az ország déli részén, a hadsereg pedig két palesztin szélsőségest, aki a Gázai övezetből közelített Izrael határa felé – közölte egy biztonsági forrás, illetve egy katonai szóvivő.
A szélsőjobboldal elleni heves tüntetések közepette, a pénzügyi csőd szélén kezdte meg kétnapos kongresszusát szombaton Berlinben a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD).
Így nevezik a háta mögött Berl Lazar rabbit, a Chabad Lubavics első számú moszkvai emberét, aki a maga részéről jobban örül az Oroszország főrabbija titulusnak. Ebből azonban rajta kívül van még egy, ha ugyan nem kettő. Ennek megfelelően csúcsszerv is van vagy három, de ezek közül kétségkívül a Berl Lazar-féle FEOR (Oroszországi Zsidó Szervezetek Szövetsége) a legbefolyásosabb.
Felfüggesztettet kapott egy, a feketék felsőbbrendűségét hirdető francia szervezet vezetője. Szerinte a cionisták kezén lévő intézmények tehetnek a feketék helyzetéről.
Mozgalmas napja volt csütörtökön Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszternek. Újabb kijelentéseivel ismét vihart kavart, majd a rendőrség megvesztegetés és pénzmosás gyanúja miatt hét órán át kihallgatta.
Spanyolország politikai korrupció terén kezdi utolérni Olaszországot. A hasonlóság a közös múlttal magyarázható: a fasizmus bukása után mindkét országban elitváltás nélkül zajlott le a rendszerváltozás.
Etgar Keret, Izrael sztárírója először olvasható magyarul: 19,99! Az író-rendező április 5-én az Alexandra Irodalmi Kávéházban dedikál.
Réti Péter, Az eltűnt hiány nyomában című tanulmánykötet egyik szerkesztője, arról beszélt lapunknak, hogyan kapcsolódhat össze a művészet és az emlékezés.
A Fővárosi és Legfőbb Ügyészség egyelőre nem vizsgálja az ügyet, és eddig feljelentés sem érkezett azzal a képpel kapcsolatban, ami a Magyar Fórum múlt heti címlapján jelent meg.
A XX. század társadalmi traumáiról rendez konferenciát Történelem, személyes történelem és oktatás címmel a Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért elnevezésű szervezet szombaton Budapesten, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a kirekesztés megszüntetéséhez és a toleranciára neveléshez.
„Lehetek dekadens, mert vannak izomzsidók is” – vallott saját identitásáról Vázsonyi János művészettörténész.
Az Arab Liga 21. csúcsértekezletén, mely e napokban, Dohában zajlik, a felek részéről ismételt fogadkozás hangzott el, hogy mindenképpen új közös arab békejavaslatot tesznek le az asztalra.
Minden évben turisták milliói látogatják meg Jeruzsálem legszentebb helyét. Régi szokás szerint sokan közülük papírra írják imakéréseiket, összehajtogatva az ősi kövek hasadékaiba dugják, és abban bíznak, hogy Isten meghallgatja imájukat.
Leonyid Hoffmannal Egyed Ilona beszélget – A Divertimento ebraico zeneszerzőjeként miféle identifikációs jegyekkel jelöli ki saját helyét a világban? – Június 22-én születtem. Emlékezetes a nap, Hitler Szovjetunió elleni inváziójának napja. Születési … Tovább »
Szabó György, a Fidesz XIII. kerületi önkormányzati képviselője nyílt levélben tiltakozik a Csurka lapjában megjelent illusztráció miatt, amely Surányi György portréját egy Dávid csillagba montírozta.
Wolfgang Schäuble német szövetségi belügyminiszter betiltotta a Hazához Hű Német Ifjúság (Heimattreue Deutsche Jugend – HDJ) elnevezésű szélsőjobboldali szervezetet.
Bemutatta a Magyar Fórum múlt héten megjelent, hatalmas Dávid-csillagot és Surányi Györgyöt ábrázoló antiszemita címlapját tegnap Brüsszelben, az antiszemitizmusról rendezett nemzetközi konferencián Feldmájer Péter.