Zsidók és arabok indultak Erezhez
Több százan vonultak fel csütörtökön az izraeli-gázai határ két oldalára, hogy tiltakozzanak a több mint három éve tartó izraeli blokád ellen.
Összesen 17,799 találat (12301 - 12320) : BS.
Több százan vonultak fel csütörtökön az izraeli-gázai határ két oldalára, hogy tiltakozzanak a több mint három éve tartó izraeli blokád ellen.
Nir Barkat jeruzsálemi polgármester szerdán kijelentette, hogy az Egyesült Államok kritikája ellenére nem lesznek változások az építkezések menetében – jelentette az Izrael Rádió. A város egyik negyedében tett körútja során Barkat azt mondta, hogy a zsidók építkezéseinek leállítása sehol sem lenne törvényes a világon.
A húszas évek ezek, az az évtized, amelynek az elején a magyar felsőoktatásban életbe lép a numerus clausus. 1924-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor Bálint Györgyöt nem veszik fel a budapesti egyetem bölcsészkarára, megalakul Gömbös Gyula Fajvédő Pártja. Nem légüres térben kezd Komlós Aladár a zsidó lélek fölött meditálni.
A négy részből álló, korokat, kultúrákat, vallásokat, országokat átfogó szépirodalmi körkép első estjén az „Író, rendező, filozófus, irodalomtudós és teológus – Susan Sontag” életébe és művei világába nyújtunk betekintést.
A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a rockzene kultikus alakjait.
Interpretációtörténeti eseménynek adott helyet 2009 nyarán a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével magyarországi bemutatóként szólaltatta meg Arnold Schönberg világszerte is ritkán műsorra tűzött operáját.
Tisztelt Közönség! Szeretettel és érdeklődésükben reménykedve meghívom Önöket egy lecsúszóban lévő vén ripacs kétségbeesett és nevetséges, ám valószínűleg nem utolsó próbálkozására, amelyben a rockzenét ezúttal a cirkusszal szeretné összehozni.
Őrizetbe vették Mordeháj Vanunu egykori izraeli atomtechnikust, mert külföldiekkel való kapcsolattartással gyanúsítják – közölte kedden a rendőrség.
A gyermeki lelket nála jobban senki nem ismeri. Talán, mert az ő lelke is valamelyest gyermeki. Mondják róla: minden családban elkelne egy ilyen nagypapa, hiszen legendás tévéműsorából, könyveiből nemzedékek tanulták, hogyan kell gyereket nevelni. A hetvennégy éves dr. Ranschburg Jenő ma is dolgozik. És még mindig nem hiszi el, hogy december elején Prima Primissima Díjat kapott.
Ehud Barak védelmi miniszter szerint Iránnak meglesz az atombomba előállításához szükséges technológiája a jövő év elején és 2011-ben képes lesz magának a bombának az elkészítésére is. Szavait az izraeli rádió hétfőn idézte hétfőn.
Gyalázkodó megjegyzéseket tettek és életveszélyesen megfenyegették egy szélsőséges internetes portálon a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) elnökét, aki emiatt bejelentést tett a rendőrségen, és magánindítvánnyal élt a bíróságon a honlap felelős szerkesztője ellen.
Halálos fenyegetést kapott Izrael rendőrfőkapitánya – számolt be az ügyről a zsidó állam sajtója vasárnap.
Több mint 16000 zsidó bevándorló érkezett idén Izraelbe. Főként a volt Szovjetunió területéről és Amerikából érkeztek.
Tel Aviv, szó szerint, a tavasz dombja, csak két évszakot ismer: egy meleg és nedves, de csapadékmentes nyarat és egy kissé esősebb tavaszt, mely nagyjából októbertől májusig tart. A házaknak nincs is kéménye, a lakásokban nem találunk radiátort, az ablakok üvegezése szimpla és picit állandóan huzat van.
December 19-én, szombaton XVI. Benedek pápa ellátta kézjegyével azokat a dekrétumokat, amelyek megnyitják az utat többek között II. János Pál és XII. Piusz pápa boldoggá avatása előtt. Míg a négy évvel ezelőtt elhunyt egyházfő boldoggá avatását a legtöbben üdvözölték, a második világháború alatti katolikus vezető ilyen címmel való felruházása ismételten kiváltotta a zsidó közösségek felháborodását.
Az izraeli hadsereg lelőtte a Fatah palesztin mozgalom három tagját szombat reggel a ciszjordániai Nábluszban – közölték palesztin kórházi és biztonsági források.
Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
Fél éves nyomozás után elfogta a rendőrség a Dohány utcai verekedőket. Egy három tagú társaság akkor rugdosott meg egy járókelőt, amikor az kérdésükre megmondta, hogy zsidó származású.
A Generációk Találkozása program célja, hogy közelebb hozzon egymáshoz két, korban, életmódban, élettapasztalatban és életélményekben nagyon is különböző nemzedéket: a Holokausztot túlélők nemzedékét és a huszonéves fiatalok generációját. A két csoport nyolc hónapon át rendszeresen találkozik, majd Szukkotkor együtt utazik Izraelbe.
A feliratot Észak-Lengyelországban találta meg a rendőrség, s őrizetbe vettek öt, 25 és 39 év közötti férfit, akiket Krakkóba visznek kihallgatni.