A Kristályéjszaka – után
Elmúlt november 9 – az1938. november 9-i Kristályéjszaka évfordulója – és senki sem emlékezett róla.
Összesen 17,799 találat (10801 - 10820) : BS.
Elmúlt november 9 – az1938. november 9-i Kristályéjszaka évfordulója – és senki sem emlékezett róla.
Szombaton éjfélkor lejárt az Arab Liga Szíriának adott ultimátuma, a helyzet azonban nem változott.
Bassar el-Aszád elnök bejelentette: nem enged semmiféle külföldi nyomásnak, akkor sem, ha az az Arab Liga részéről jön.
Az egész magyar elhárítás és igazságszolgáltatás csődje, hogy ezt a
portált évek óta nem tudja lekapcsolni. És itt most már két különböző
színezetű kormány regnálását követően is felvetődik a kérdés, hogy nem
tudja, vagy nem akarja?
Londonban élő magyar író. Évtizedekig a BBC munkatársa volt, három évig Münchenben, a Szabad Európánál is dolgozott. Jelenleg az Info rádió londoni tudósítója. 24 éven át művészeti galériát működtetett a londoni Hamsteadben. Beszélgetésünk apropója népszerű könyvének … Tovább »
Több mint húsz évvel a rendszerváltás után vajon milyen érzés zsidónak lenni? A kérdést a 2011-es Bánkitó Fesztivál „Zsidónak lenni szexi!” szlogenje ihlette.
A Magyar Zsidó Adatbázis nem kevesebb, mint nyolc ifjúsági szervezetet tart nyilván. Ezeken túl azonban még van jó … Tovább »
Az október eleji Design Hét minket is inspirált. Nyakunkba vettük a várost, és körbenéztünk. Kreatív, különleges tervezőket, boltokat és ötleteket találtunk a VII. kerülettől egészen Budáig. Az alább bemutatott fiatal tervezők, vállalkozók valami olyat csinálnak Budapesten, … Tovább »
Három zsidó szervezet: az EMIH, a Mazsike és a Cionista Szövetség levélben kérte a Magyar Országgyűlés képviselőit, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét és minisztereit, valamint az államfőt, hogy vállaljanak szolidaritást Izrael államával, és az ENSZ Közgyűlésben Magyarország … Tovább »
A Mazsihisz reformra szorul, hogy jobban képviselhesse a magyar zsidóság érdekeit, szükségleteit. A teljes zsidó intézményrendszernek át kell alakulnia, egy demokratikus felépítésű ernyőszervezetre van szükség, hogy a viszonyok minden tekintetben igazságosak legyenek.
A brit Institute … Tovább »
Hogy lehet az antiszemitizmuson és a zsidóság önemésztő paranoiáján
hasfájósan röhögni? Hogy lehet ezekhez a témákhoz nem a megszokott,
bemerevedett magatartásformákkal közeledni? A Gólem Színházban Vinnai
András darabja, a Lefitymálva, Borgula András rendezésében megmutatja,
hogyan is kell ezt. A darab lassan három hónapja fut, és már most alig
lehet decemberre jegyet kapni.
Európában elsőként és egyetlenként a magyar kormány volt az, amely –
1849-ben – önálló egyházként ismerte el a reformzsidó közösséget. Mi, a
progresszív zsidó vallás hívei szerte a világban ma is büszkék vagyunk
erre a pillanatra, és erőt merítünk Kossuth Lajos bátor döntéséből, ha
egy-egy hitközségünk veszélybe kerül valahol. Ma mégis nagy esély van
rá, hogy 2012-ben az Európai Unióban Magyarország lesz az egyetlen
ország, ahol a kormány megvonja az egyházi státust a reformzsidó
hitközségektől. Az 1,8 millió hívet számláló Progresszív Zsidó
Világközösség elnökeként értetlenül állok a döntés előtt.
Ausztria a kétállami megoldás híve, és azé, hogy az izraeli és a
palesztin nép békében és biztonságban éljen egymás mellett. Ehhez
hozzátartozik az ezen a téren elért eredmények elismerése is –
hangsúlyozta Ursula Plassnik volt külügyminiszter.
Az Arab Liga három napot adott a szíriai rezsimnek arra, hogy állítsa le
a rendszerellenes tüntetők elleni erőszakkampányát, különben gazdasági
szankciókkal fog szembesülni – jelentette be a szervezet szerdai, rabati
rendkívüli külügyminiszteri találkozója után a katari külügyminiszter.
Az Arab Liga három napot adott a szíriai rezsimnek arra, hogy állítsa le
a rendszerellenes tüntetők elleni erőszakkampányát, különben gazdasági
szankciókkal fog szembesülni – jelentette be a szervezet szerdai, rabati
rendkívüli külügyminiszteri találkozója után a katari külügyminiszter.
Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad áll az egyik iráni lőszerraktár
szombati, 17 halálos áldozatot követelő felrobbantása mögött –
jelentette ki a Time magazinnak egy nyugati hírszerzési tisztviselő.
… az antiszemita karakter nem tud változtatni ritualizálódott szerepén, csak a zsidó, aki képes az avantgárd önkritikára a megbékélés érdekében. Ám hiába: az antiszemita paranoia válik valóra, s egyszer csak valóban leszállnak azok az izraeli helikopterek, melyekről a szélsőjobbos elmék annyit fantáziálnak.
Egykor zárolt anyagokból nyílt kiállítás
Politikai megfontolásból zárolt, indexre tett, lefoglalt, bezúzni
készült, szigorúan elkülönítve rejtegetett dokumentumokat tett ezúttal
közszemlére az Országos Széchényi Könyvtár, ahol eszerint szép számmal
akad ilyesmi. A Terjesztését megtiltom! – avagy: mitől féltette hatalmát
a mindenkori politika? című tárlat hallatlanul izgalmas leleteket tálal
fel a nagyérdeműnek.