Idegenektől örökölt gyűlölet
A magyar–zsidó kapcsolatok története – 2. rész: Az Árpád-ház kihalásától Zsigmond királyig
Összesen 17,799 találat (10501 - 10520) : BS.
A magyar–zsidó kapcsolatok története – 2. rész: Az Árpád-ház kihalásától Zsigmond királyig
Mintegy négyezer aktív tagja van jelenleg a neonáci mozgalmaknak Csehországban, tíz százalékuk a kemény maghoz sorolható, áll abban a tanulmányban, amelyet a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó szakértők készítettek a cseh belügyminisztérium számára.
Védelmébe vette Andris Berzins, Lettország elnöke a lett Waffen SS-légió emléknapjára tervezett szokásos rigai nacionalista felvonulást.
Beate Klarsfeld veterán náci-vadászt és Izrael támogatót jelölte a németországi baloldali ellenzéki párt Joachim Gauck korábbi antikommunista aktivista és lutheránus pásztor ellenében.
A rendező Nabil Ayouch anyai ágon tunéziai zsidó, apai ágon marokkói muzulmán. Ezzel a kettős identitással vágott neki filmje megrendezésének: dél-libanoni menekülttáborokban élő palesztinokat szólaltatott meg, majd a felvételeket az egykor arabok, ma már zsidók lakta települések fiataljainak mutatta meg.
Izraeli kutatók még iráni kollégáikkal is képesek együttműködni, ha tudományos kérdésekről van szó. A tudomány nyelve egyetemes, és a leginkább alkalmas az ellentétek áthidalására. Egyebek közt erről beszélgettünk Daniel Hershkowitz, tudományos ügyekért felelős izraeli miniszterrel, aki a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő World Science Forum tanácskozásán vett részt Budapesten.
Továbbra sem találják a Rohoncnál legyilkolt magyar zsidó munkaszolgálatosok tömegsírját, pedig februárban újabb nagyszabású akció indult az 1945. március 24-én zajlott mészárlás során elhunyt áldozatok végső nyughelyének azonosítására.
A treblinkai haláltábor tömegsírjainak létezésére vonatkozó minden kételyt eloszlatott az első olyan helyszíni vizsgálat, amelyen “a föld mélyébe látó” műszereket alkalmaztak – húzta alá Caroline Sturdy Colls brit igazságügyi régész a vizsgálatról szóló beszámolójában.
Jeannette L’Herminier művészettörténet szakos diáklány és Germaine Tillion etnologusnő Franciaország náci megszállása idején részt vett az ellenállási mozgalomban: elfogták őket, a ravensbrücki koncentrációs táborba kerültek, de ott is folytatták küzdelmüket.
A kormányban szükség van a vallásos pártok támogatására, ezért valószínűleg kudarcra van ítélve a terv. Izraelben a vallási előírások figyelmen kívül hagyása mellett indítanának tömegközlekedést a második legnagyobb városban, Tel Avivban.
Eric Toledano és Olivier Nakache filmjében a mozgásképtelen francia arisztokrata a szegény, külvárosi gettóból jött afrikai fiút fogadja fel otthoni segítőnek minden látszólagos ellentét és ellenérv dacára. Két nagyon különböző világ találkozik, és a meglepő és őrült közös élmények nyomán kapcsolatukból barátság lesz – legyőzve minden előítéletet és átlépve minden határt.
Theodor Adorno álmában egy bordélyházban járt, ahol azonban a hatalmas bürokrácia miatt a lányok egyetlen szobába szorultak össze. Szép példája ez annak, hogy egy társadalomtudós álmaiban szexuális vágyak és politikatudományi érdeklődés összekeverednek.
Heller Ágnes Adorno … Tovább »
„A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, … Tovább »
55a/1. Ráv Jehuda azt mondta: Háromnak kell az irgalom: A jó királynak, a jó évnek, és a jó álomnak. A jó királynak, mint írva van: Mint a vizeknek folyásai, olyan a királynak szíve az Úrnak kezében (Péld 21, 1); a jó évnek: Mindenkor rajta [függenek] az Úrnak, a te Istenednek szemei … Tovább »
Zsidó civil szféra – ezzel a címmel indítjuk útjára kéthavonta jelentkező, új rovatunkat. Többek közt Kovács András és Forrás-Biró Aletta tanulmányára és saját tapasztalatainkra támaszkodva állítjuk: Magyarországon a zsidó szervezeti struktúra kiépült. Úgy gondoljuk, érdemes … Tovább »