Találatok ‘BS’
Összesen 17,797 találat (7321 - 7340) : BS.
Hogyan oldjunk fel két Nobel-díjat egy délután alatt?
1940-ben a nácik lerohanták Dániát és bevonultak Koppenhágába. A híres fizikus, Niels Bohr tudta, hogy bajban van: nála, az Elméleti Fizikai Intézetben volt ugyanis két kollégája Nobel-díja. Hogy ez miért volt baj? Max von Laue, a hitleri politika ellenzője, és a zsidó származású James Franck küldték el neki korábban díjaikat megőrzésre. Titokban, mert Németországból tilos volt aranyat kivinni, a díjak pedig 23 karátos aranyból készültek. A tetejében pedig a nevük is rajtuk szerepelt, ami egyenlő volt a beismeréssel. Mindez Niels Bohrra, mint a díjak őrzőjére nézve főbenjáró bűnnek minősült volna, ha a Gestapo megtalálja azokat. A probléma abszurd, de hatásos megoldásában Hevesy György volt segítségére.
Haim Sabato: Rabbi és regényíró – egy személyben
A Mazsihisz elnöke Indiába utazott Holokauszt-megemlékezésre
A program részeként előadások és panelbeszélgetések hangzottak el az európai holokausztról, Nehru szerepéről a zsidó menekültek Indiában történő befogadásáról.
2015 márciusától egy esztendeig Magyarország volt a kormányok közötti IHRA (Holokauszt Emlékezési Szövetség) … Tovább »
Ilan Mor izraeli nagykövet tiltakozó levele Bayer Zsolt cikksorozata ügyében
Izrael magyarországi nagykövete nem tűrte tovább a Magyar Hírlap publicistájának Tűrhetetlen címmel publikált cikksorozatát. A lap főszerkesztőjének, Petán Péternek írt, április 4-én kelt tiltakozó levelét, melyet a Szombat szerkesztősége is megkapott, s melyet az alábbiakban közlünk, Rogán Antalnak, Karas Mónikának és Széles Gábornak is elküldte.
„Csak nagyon idealisták hihették, hogy ez a projekt megvalósul”
A Varsóban 2014 októberében megnyílt Polint, a Lengyel Zsidók Történeti Múzeumát (melyről korábban itt írtunk részletesen) választották a 2016-os év európai múzeumának. Az Európai Múzeumi Fórum (EMF) zsűrije április 9-én, szombat este jelentette be döntését az észak-spanyolországi … Tovább »
Szúnyogok és nemeskócsagok
Offshore-botrány – Egy nácik által ellopott Modigliani-képhez is elvezettek az iratok
Egy zsidó származású párizsi műkereskedő leszármazottainak állítása szerint a panamai offshore-iratok elvezették őket egy 18 millió fontot (6,9 milliárd forint) érő és annak idején a nácik által ellopott Modigliani-kép jelenlegi birtokosához.
A Mossack Fonseca nevű panamai … Tovább »
Öt tárgy a százból
Családi széder a Bálint Házban
Misna magyarul – Kilájim 4.
Izrael: egységkormány létrehozásáról folyatott titkos tárgyalásokat Netanjahu és Herzog
Netanjahu és Herzog titkos tárgyalások során egy közös kormányzásról szóló megállapodás-tervezetet is cseréltek. A felek azt remélték, hogy május vége előtt sikerül nyélbe ütni az alkut, de a tárgyalások megrekedtek, amikor Herzog ellen múlt hónapban vizsgálat indult.
Herzog … Tovább »
Először rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat
Megjelent a Szombat áprilisi száma!
Szondi Lili bergen-belseni naplója Kovács András Bálint bevezetőjével, Interjúk az Oscar-díjas Saul fia alkotóival, Nemes Jeles Lászlóval és Röhrig Gézával, Földes Györgyi: Sztereotip zsidóképek Radnótiné Gyarmati Fanni Naplójában, Bárdos Pál 80! – novellák, Mezei Márk: Pészach másnaposan, Életút-interjú: Balla Zsófia (Kolozsvár-Budapest).
Louis Armstrong Dávid csillaga
Vallástalan ex-szovjet zsidók
Az izraeli zsidók 77 százaléka hisz Istenben: az “oroszok” csak 55 százalékban.
A Pew Intézet felmérése szerint az izraeli zsidó népesség 49 százaléka vallja magát “világinak” – amit itt héberül a chiloni (חילוני) szóval illetnek: ez a vallással nem foglalkozó, … Tovább »
A magyar fiatalok esete a Jobbikkal, és az aktuális pártpreferenciák
Akarunk beszélni róla? A Foundation for European Progressive Studies nevű szervezet közvélemény-kutatást tett közzé az Y-generáció (15-34 éves fiatalok) és a politika viszonyáról. A Magyarországra vonatkozó legfontosabb adat az, hogy azon fiatalok közül, akik egyáltalán hajlandóak … Tovább »
Körkérdés a zsidó civil szervezetekhez – JMPoint a Zsidó Közösségért Közhasznú Alapítvány
1970: Svájc titkos különalkuja a palesztin terroristákkal
Svájcban politikai bombaként robbant a leleplezés, hogy a berni kormány a hetvenes években titokban megállapodott a Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ): terrorizmussal vádolt tagjai ellen nem indítanak eljárást, cserébe a PFSZ szavatolja, hogy az alpesi ország felségterülete … Tovább »
Hegedűs Lorántot jogerősen elmarasztalták a reformátusok a Horthy-szobros istentisztelet miatt
Miután valamennyi fellebbezési lehetőségét kimerítette, Hegedűs Loránt egyházi fegyelmijét a református zsinat bírósága is helyben hagyta. Két és fél évvel a történtek után tehát lezárult a 2013. november 3-i Horthy-szobor avatás kapcsán elindult eljárás, a Budapest-Szabadság … Tovább »