Találatok ‘BS’
Összesen 17,474 találat (3561 - 3580) : BS.
A lengyel elnök nem vesz részt a Jad Vasem Holokauszt Világfórumán
A lengyel államfő bejelentette kedden, hogy nem vesz részt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet január 23-i Holokauszt Világfórumán, amelyen megemlékeznek az auschwitzi koncentrációs tábor 75 évvel ezelőtti felszabadításáról. Andrzej Duda azért határozott így, mert a szervezők nem tették … Tovább »
Zsidó cserkészek
„A fordulat éve” , 1948 az én életembe is fordulatot hozott. Újabb körzetesítés vagy mifene, de a lényeg, hogy mint Dob utcai lakos, a hetedik osztályt már a Wesselényi utca negyvennégyben, az általánosban kezdem.
Mostanáig ez zsidó fiúiskola volt. Ezentúl, mivel megtörtént … Tovább »
Botrányt kavart az izraeli szefárd főrabbi
A szefárd főrabbi kedd reggel kemény kritikákkal szembesült a politikai spektrum minden oldaláról, miután a Jediot Ahronot híroldal közzétett egy részletet a múlt héten mondott beszédéből, melyben a volt Szovjetunióból érkező bevándorlókat „vallásgyűlölőknek” nevezte.
„Nem-zsidók … Tovább »
“Bosszút fogunk állni” – Irán fenyeget
Bosszúval fenyegette az Egyesült Államokat kedden Hosszein Szalami, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka Kermánban, az amerikai dróntámadásban meggyilkolt Kászim Szulejmáni iráni tábornok temetésén mondott gyászbeszédében.
“Bosszút fogunk állni, lángba borítunk mindent, … Tovább »
Iráni zsidó vezetők gyászolják Kasszam Szuleimanit
Az iráni zsidó közösség képviselői tisztelegtek az amerikai légicsapásban megölt Kasszam Szuleimani, az Al Kudsz Brigádok parancsnokának házánál. A delegációt Yehuda Gerami teheráni főrabbi vezette.
A helyi zsidó vezetők, a keresztények és zoroasztriánusok képviselővel … Tovább »
Sacha Baron Cohen: „Zuckerberg egy naiv megvezetett fiú, aki náci propagandát terjeszt”
A 444 számol be a Golden Globe díjátadó ünnepségéről, ahol Sacha Baron Cohen „tréfásan” elnézte az egyik díjnyertes filmet bemutató szövegét, és ezekkel a szavakkal vezette be a Jojo Rabbit c. filmszatírát:
„A következő film hőse egy naiv, megvezetett gyerek, aki náci … Tovább »
Az új izraeli nagykövet megkoszorúzta a Duna-parti cipőket
A vészkorszak áldozataira emlékeztek Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael új magyarországi nagykövete részvételével hétfőn Budapesten, a Cipők a Duna-parton elnevezésű holokauszt-emlékműnél.
Az izraeli diplomata első magyarországi nyilvános szerepléseként a hazai zsidó … Tovább »
Regionális háború jöhet a Közel-Keleten?
Izrael részvételével zajló regionális háborúhoz vezethet az Egyesült Államok és Irán konfliktusa, az iráni atomprogram újraindítása – jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Izrael korában deklarálta, hogy meg … Tovább »
Netanjahu megnevezte utódait a miniszteri tárcák élén
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megnevezte utódait a miniszteri tárcák élén, amelyeket át kellett adnia vád alá helyezése miatt – jelentette a helyi média hétfőn.
A mezőgazdasági minisztériumot a Likud párthoz tartozó Dávid Bitán kapta meg, aki ellen vádemelési javaslat … Tovább »
Tel Aviv: ketten megfulladtak egy liftben, amit elöntött az esővíz
Szombaton egy férfi és egy nő csapdába esett és megfulladt a heves viharok miatt vízzel elárasztott liftben egy dél tel-avivi lakóépület parkoló szintjén. A tisztviselők szerint a lift valószínűleg áramkimaradás miatt elakadt, és elöntötte a víz.
A harmincas éveiben lévő … Tovább »
Január 6: a Zsidó Büszkeség Napja Amerikában
Eddig 28 országból csatlakoztak zsidók az American Jewish Committee (AJC) kezdeményezéséhez, hogy január 6-a legyen #JewishandProud Day „a zsidó büszkeség kinyilvánításának” napja.
Ezen a napon viseletünk legyen összetéveszthetetlenül zsidó jellegű, azaz „fejünkön legyen … Tovább »
Pompeo már 2017-ben figyelmeztette Szulejmánit
Pompeo még abban az évben bejelentette, hogy levelet intézett Szulejmánihoz és Irán más, egyébként meg nem nevezett vezetőihez. A levélben arra figyelmeztette őket, hogy egyre veszélyesebb magatartást tanúsítanak Irakban, és az Egyesült Államok őket fogja felelősnek tartani az Irakban … Tovább »
Misna magyarul – Szotá 8.
„…midőn valaki elvesz új feleséget, ne vonuljon hadba, és ne jusson rája semmilyen teher, szabad legyen háza számára egy évig, hogy örvendeztesse feleségét, akit elvett, hiszen ő a felesége.” Nem hordanak vizet és nem építenek utat háború esetén.
Misna, magyarul Ismétlés … Tovább »
Európába jön az izraeli gáz
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök, és Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök aláírta az Izrael partjainál kitermelt földgázt Európába szállító EastMed tengeralatti gázvezeték megépítéséről szóló megállapodást csütörtök … Tovább »
Lemondott miniszteri tárcáiról Netanjahu
Lemondott az eddig magánál tartott miniszteri tárcákról Benjámin Netanjahu, az izraeli átmeneti kormány miniszterelnöke, mert a törvények értelmében nem tölthet be miniszteri tisztséget, aki ellen vádat emelt az államügyész – jelentette a helyi média csütörtökön.
A kormányfő … Tovább »
Soha nem volt ilyen jó dolgunk?
„Az elmúlt tíz év az emberiség történetének legjobb évtizede volt. Nem vicc. Csak éppen nem sokat hallunk róla, mert a jó hír nem hír” – olvassuk a Spectator magazinban.
A cikk szerzője Matt Ridley tory főrend, aki civilben üzletemberként és tudománynépszerűsítő íróként … Tovább »
Spiró György élesen bírálta a kormányzat kulturális döntéseit
Spiró György élesen bírálta a kormányzat színházakkal és folyóiratokkal kapcsolatos kulturális döntéseit.
Szerinte a kultúrára szánt pénzeket jogtipró módon ítélik oda és nemcsak alternatív színházak, hanem kőszínházak léte is veszélybe kerül. Úgy fogalmazott a … Tovább »
Tiltakozások ellenére megkezdték az gázkitermelést a tenger alatti izraeli gázmezőn
Megkezdték a gázkitermelést a Leviatán nevű, tenger alatti izraeli gázmezőn a természetvédelmi szervezetek és a helyi lakosság tiltakozása ellenére – jelentette a helyi média kedden.
A Noble Energy nevű vállalat éjjel üzembe helyezte a gázvezetékeket, és reggel megkezdte … Tovább »
Tajvanon is van zsidó közösség
Amikor eldőlt, hogy a tajvani Tajpejben töltöm ezt a félévet, akkor csak viccből rákerestem, hogy van-e zsinagóga.
Megtaláltam, és a fotók alapján rögtön megriadtam, hogy nagyon lubavicsi a közösség. A sul tényleg a chabad-hoz tartozik, és rabbi Shlomi is lubavicsi, viszont … Tovább »