Ki volt a nagyapám – ezt kérdeztem, mikor kicsit nagyobb lettem, de az apám nem szólt semmit, azt mondta, egyszer már elmondta, s ő kétszer nem. Akkor éreztem, hogy ez titok. Titok, ami ott lappangott eddig és ott lappang majd ezután is minden napunkban. De a titokkal senki nem tud egy életet leélni. A titok azért titok, hogy zárjai egyszer felpattanjanak.
 

 „Nem lehet minden hülye mellé paragrafust állítani.” Valóban nem, paragrafusból csak egy van. A hülyék majd szépen felsorakoznak mögé.
 

A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) új világ hajnalán ő volt az egyetlen autentikus rabbi sokunk szemében. Rabbinikus tudása politikai hitelességgel, a modern világban való jártassággal párosult.
 

Töredékek egy meg nem írt önéletrajzból
 
2010. március 8. / Gadó János
 

Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó,

Sza-lon-nát-e-szik-a-zsi-dó!

Emlékeim szerint ez a nóta volt első találkozásom a zsidókérdéssel. Hét vagy nyolc éves lehettem, amikor egyik osztálytársam … Tovább »

Régen az emberek nem voltak ennyire magányosak és árvák. Minden nemzedék egy láncszem volt az ősök láncolatában, amelyik Ádámmal és Évával kezdődött, és amelyiknek majd a hatodik évezredben lesz vége… És ha egy nemzedék bajba került, akkor az egész lánc beleremegett, minden tagja felriadt, az ősapák, Ráhel anyánk és mind a többiek…

Az elmúlt bő másfél évtized során a szélsőjobb, a mérsékelt, önmagát néha konzervatívnak nevező jobboldali erők olykor nyílt, olykor burkolt támogatásával megszállta, kisajátította magának köztereink, utcáink jó részét. A penetránsan antiszemita Prohászka Ottokár püspökről még Balogh Zoltán képviselő (Fidesz) is azt hiszi, hogy csak azért szerepel képe a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán, mert mi, a kiállítás tartalmáért felelős történészek nem folytattunk kellő mélységű történeti kutatómunkát.
 

A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a
MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az
„izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus
lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült
túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem
is vált sokkal demokratikusabbá…

Gyermekkoromban semmi úgynevezett zsidós nem volt, a Kádár-korszakban ez a téma a szőnyeg alá volt söpörve, legfeljebb a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola, mely a Kodolányi Főiskolának adott otthont (mára ez is kiköltözött), folyosóin osztottuk meg a családi ’coming out’ után osztálytársaimmal azt a tényt, hogy ki milyen vallású, vagy ki milyen családból származik.
 

Voltak példaképeim. Először is Alfonsó, az ős-clown. Aztán Horváth Tivadar, a remek előadóművész, Salamon Béla a pesti slemil, Kabos Laci, a maga sajátos dramaturgiájával és természetesen, a felejthetetlen Kellér Dezső.  Úgy érzem, hogyha azt mondjuk hogy pesti kabaré, akkor abba az én 23 éves igazgatásom feltétlenül beletartozik. 

A palesztinoknak a belső megosztottságuk az ellenfelük, nem Izrael – állítja lapunknak Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter. A zsidó állam fenegyerekének tartott – s két hete hazánkban járt – politikus a világ első számú ellenségének Iránt tartja.
 

A tér azért itt, a Fő téren határolt, mert innentől kezdve már valami kültelki táj jön a város után, a közigazgatási egység. Az Óbudai Szigeten a magányos késő kamaszkor, amikor – két-három évig – kijártam a Szigetre, aztán a régen eltüntetett kukoricatáblák világa, kívül az időn, a gyerekkorban. Elviselhetetlenül messzinek találtam 18 évesen, alig jár ki busz éjszaka, nem lehetett a megtalált életből hazamenni.
 

Ha késő délután végigbaktatunk a Böszörményi úton, postára, bankba, önkormányzathoz menet, már a friss ottlakó is összeakadhat a táncőrült és vadászgépkedvelő órással, a fegyelmezett mosolyú fideszes tömbmegbízottal, Á-val, akit utcánk kiskereskedői néha elszalajtanak boltba, ügyeket intézni vagy cigiért (váltótársa B. délre már megbízhatatlanra issza magát), a templomkertben a segédlelkészével cigarettázó püspökkel…
 

1924. június 3-án hunyt el Franz Kafka, 2010 februárjában pedig egy teljes lapszámot szenteltünk a világhírű írónak. Az alábbiakban az akkor megjelent írások olvashatók a címre kattintva.

Mivel a Coen testvérek ketten vannak, tulajdonképpen érthető, hogy kétszer olyan jó  filmeket csinálnak, mint a többiek. Hogy a tempót követni tudjuk, legújabb filmjüket ketten is megnéztük. A Serious Man egy zsidó közösségben játszódik, zsidó szereplőkkel, tele zsidó szimbolikával, úgyhogy mindenképpen kellett valaki, aki maga is átesett egy bár-miczvón, és bármikor előhúz egy anekdotát a lvovi rabbiról, hogy elmagyarázza, miről van szó. De kellett egy olyan is, aki éppen csak ismeri ezeket a dolgokat, mert végül is nem kizárt, hogy olyanok is megnéznék Larry Golpnik széthullásának történetét, akiknek esetleg nem volt bár-miczvójuk. Woody Allen, a Mindenható, a Jefferson Airplane és hatezer év minden tudása lesz a segítségünkre. Meg lehetett volna csinálni a filmet Újlipótvárosban is? Duplakritika zsidó és nem zsidó szemszögből.
 

Tel Avivban is meghatározzák a kulturális életet annak fogyasztói, az ott lakók.  Izrael lüktető központjában manapság főleg két korosztály él, a jómódú nyugdíjasok, akik még az 50-es 60-as években vásároltak maguknak lakást, mikor ez még lehetséges volt elérhető árakon az átlagos középosztálybeli izraeli halandó számára is, és a bérelt lakásokban élő fiatal szinglik a katonaság után, a családalapítás előtt. 

Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
 

Ma Belső-Erzsébetvárost hívjuk zsidónegyednek, pedig azelőtt sosem nevezték így. Egyrészt, mert bár nagyrészt zsidók lakták, nem kizárólagosan; másrészt, mert bár nagyrészt ott laktak a zsidók, de nem kizárólagosan. A Belső-Erzsébetváros történetét taglaló epizód után sorozatunk folytatásában Lipótváros, Újlipótváros, Újpest és Józsefváros zsidó arcával nézünk szembe.
 

Évente több tízezer izraeli látogat Magyarországra. Ugyanakkor nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy ezeket a jó kapcsolatokat beárnyékolják az antiszemitizmus egyes megnyilvánulásai. Manapság ha Izraelben az emberek Magyarországról hallanak híreket, akkor ezek többnyire az antiszemitizmus növekedésével kapcsolatosak. Látják, ahogy a szélsőségesek az utcán menetelnek…

Itamár Jáoz-Keszt, és felesége, Hanna tel-avivi otthona egyben az Eked kiadó irodája is. A falak könyvespolccal tele, Itamár saját művei magában több sort elfoglalnak. Kintről a városra jellemző párás levegő árad be és madarak hangja hallatszik, az ablak mellett pedig egy üvegházinak tűnő orchidea pompázik rengeteg virággal. Hanna állítólag másfél évig öntözte, amíg életjelt adott.
 

„A izraeli holocaust-irodalom különböző fázisait legjobban a költészettel szemléltethetjük”, mondja Hanna, „ahol három jól elkülöníthető irodalmi generációról beszélhetünk. Az első generáció a harmincas és negyvenes években írt, legtöbbjük családja és hozzátartozói Európában voltak.