A húszas évek ezek, az az évtized, amelynek az elején a magyar felsőoktatásban életbe lép a numerus clausus. 1924-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor  Bálint Györgyöt nem  veszik fel a budapesti egyetem bölcsészkarára, megalakul Gömbös Gyula Fajvédő Pártja. Nem légüres térben kezd Komlós Aladár a zsidó lélek fölött meditálni.
 

Több mint 16000 zsidó bevándorló érkezett idén Izraelbe. Főként a volt Szovjetunió területéről és Amerikából érkeztek.
 

December 19-én, szombaton XVI. Benedek pápa ellátta kézjegyével azokat a dekrétumokat, amelyek megnyitják az utat többek között II. János Pál és XII. Piusz pápa boldoggá avatása előtt. Míg a négy évvel ezelőtt elhunyt egyházfő boldoggá avatását a legtöbben üdvözölték, a második világháború alatti katolikus vezető ilyen címmel való felruházása ismételten kiváltotta a zsidó közösségek felháborodását. 

Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
 

Ha ma (mint az emancipáció kezdete óta mindig) azzal vádolják a zsidóságot, hogy hazafiatlan, gyökértelen és kozmopolita – miközben a világ feltartóztathatatlanul halad a globalizáció felé (ami persze nem zárja ki, hogy egy történelmi kataklizma véget vethet a folyamatnak), akkor miért őrzi a „magyar-zsidó lelket”, és miért nem tud elszakadni attól az országtól, ahol él?
 

„Jönnek ide a zsidauk, Izraelbül meg mindenhunnan, oszt megbíznak embereket a falubúl, hogy azok tartsanak rendet. Itt lesz mingyán a határba, a Szamos fele vivő úton. Szép a temető, gonduzva van. Nincs ott meggy ültetve…  Sok vót itt a zsidau. Két temető is van. Minden zsidóul van a sírokra írva…”
 

Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.

“a halottakért és az élőkért tanúskodnunk kell. Van okunk az elgondolkodásra és a felelős szembenézésre, a régmúlt és a közelmúlt jelenségei miatt egyaránt. A régi bűnös gondolatok újra és egyre nagyobb veszélyt jelentenek nemcsak a zsidóságra és együttélésünkre… hanem az egész nemzetre…”
 

Az 1880-as évek alapító nemzedékének neológ (konzervatív, mérsékelt reform) beállítódásából mára – kiforrott teológiai koncepció hiányában – csak annyi maradt, hogy a Frankel sem nem ortodox, sem nem reform hely, ugyanakkor mindkettőből ötvöz magába valamit.

A Frankel … Tovább »

Elie Wiesel 2016. július 2-án hunyt el. Néhány éve, magyarországi látogatása alkalmával közöltük egyik legszebb elbeszélését. Ezzel emlékezünk rá.

A Béke Nobel-díjas Elie Wiesel december 9-én érkezik Magyarországra. Látogatása alkalmából a Szombat A bolond Mose című elbeszélésének fordításával köszönti őt, mely életműve központi témájával, az emlékezéssel és az emlékeztetéssel foglalkozik. A bolond Mose kulcsfigurája végigkíséri Wiesel életművét, és számos írásában visszatér.

2006 májusában az izraeli Naharija városában előadás-sorozatot tartottak a zsidó kórházakban végzett orvosi kutatásokról a náci korszakban. A konferenciára meghívást kapott Varda Weiszkopf, a Yad Vashem intézet hallgatója is, aki meglepetéssel tapasztalta, hogy a konferencián egy szó sem esett a náci megszállás alatt Budapesten működő zsidó kórházakról…

Noha a léleknek így elsősorban hangja van, és biztos vagyok benne, hogy ennek a hangnak léteznek regiszterei, amelyeket csak bizonyos emberek hallanak (meg persze olyan árnyalatai is, melyeket nem hallhatunk, akkor sem, ha hallani véljük – amennyiben mégis, az a művészet csodája); noha folyamatosan üldöz ez a „zsidó hang”, talán éppen azért, mert egyszer üldözőbe vettem…
 

A szakállas viccben megkérdezik Jóska bácsitól, van-e maguknál a faluban antiszemitizmus? – Az nincs, de igény vóna rá – jön a felelet. Most, 2009-ben, amikor az antiszemitizmus is új szintre lépett, a felelősen gondolkodó polgárnak érdemes feltennie a kérdést, vajon szükségünk van-e rá, jobb lesz-e a magyaroknak tőle? Az írást vitaindítónak szántuk.
 

A kifejezés problémáját Kafka nem absztrakt, egyetemes módon veti fel, hanem a kisebbséginek nevezett irodalmakkal kapcsolatban – ilyen például a varsói vagy prágai zsidó irodalom. A kisebbségi irodalom [littérature mineure] nem egy kisebbségi nyelv irodalma, hanem olyan irodalom, amelyet a kisebbség a többség nyelvén ír.
 

Ritchie Kotzen (korábban a Poison, a Mr. Big tagja) ma koncertet ad Budapesten az A38 hajón. Korábbi magyarországi fellépése után készítettünk vele interjút. A gitárvirtuóz a Szombat munkatársa segítségével fedezte fel zsidó gyökereit.

A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a  civil társadalom volt).
 

Forrás: Hírszerző  Sajóbábonyban az utazó fasiszta látványkonyha újabb sikergyanús receptje valósult meg. Persze ez korántsem csak Vona Gábor pártjának érdeme. Hagyományos gasztronómiai produkciónál a teljesítmény csakis az összetevők minőségén és mennyiségén, … Tovább »

A zsidóság – véleményem szerinti – egészséges identitásához az a felismerés vezethet el, ha ráébredünk, hogy a gyűlölet és az esetleges szenvedés tapasztalata nem lehet identitásunk formáló alaptétele. Ezzel szemben újból meg kell ismernünk, fel kell építenünk, a „zsidó” pozitív fogalmát, amely lehetőséget teremthet a pozitív zsidó tudat kiépítésére.
 

“Fekete öltönyében, fehér ingében, füle mögé simított kis pajeszával és lelkesültségével egy e tájon kihaló fajta utolsó példánya, aki nem követte sokak útját, nem akart, vagy nem tudott élni a lehetőséggel, és nem ment el a zsidó világ nagy központjaiba, hanem utolsóként és egyedüliként őrzi a Jeruzsálem felé néző tokaji köveket: zsidó köveket magyar tájban.”
 

A 20. században az aktuális másik szerepébe, az általános és elvont felebarát helyébe a zsidó lépett. Az üldöztetés idején bebizonyosodott, hogy az asszimiláció útja kudarccal végződött. A magyar zsidóság hagyománya megtört, felhalmozott szellemi értékei pusztulásnak indultak. Nem tudom, de újraépítésük csak a többségi társadalom bátorító, elfogadó figyelme mellett lehetséges.