Találatok ‘Atv’
Összesen 6,577 találat (3941 - 3960) : Atv.
A Talmudtól az internetig – ez a témája a Zsidó Kultúra Európai napjának
Szeptember 4-én, vasárnap a földrész 27 országában emlékeznek meg a
zsidó kultúráról, amely a Talmud évezredes hagyományában gyökerezik. Az
immár 12. alkalommal megrendezésre kerülő nap célja, hogy az európai
zsidó közösségek megismertessék az érdeklődőkkel istentiszteleti
helyeiket, történelmüket, vallási és étkezési szokásaikat.
Olaszországban 62 helységben kerül sor kulturális rendezvényekre az
Itáliai zsidó közösségek uniója szervezésében.
Valóban elveszett?
Ramadán Brüsszelben
Brüsszel lakóinak legalább negyede az iszlám vallást követi, s így a
tegnap véget ért ramadán ugyanúgy befolyásolta a város életét, mint a
nagy keresztény vagy belga nemzeti ünnepek.
Brazil karikaturista rajzain forrong a világ
Carlos Latuff Twitteréről bárki rendelhet tüntetéseken plakátokra
tűzhető karikatúrát akár egy-két órás határidővel. A webkettes művész az
arab világ tavaszi felbolydulásakor futott be, és Líbiáról is
szorgalmasan gyártja karikatúráit. Van, aki Banksyhez hasonlítja, mások
szerint antiszemita.
Járókelőket késelt meg a tel-avivi ámokfutó
Nyolc embert sebesített meg egy palesztin merénylő egy izraeli
szórakozóhelynél. A férfi megkéselt egy taxisofőrt, majd az elrabolt
autóval áttört egy úttorlaszt, később rendőröket és civileket szurkált
meg. Az egyik sérült állapota súlyos, a támadó is megsebesült. A
ciszjordániai férfit letartóztatták.
‘Élményeket gyűjtöttem, nem vagyont’
„Másfél órát álltam sorba a dedikálásra várók között, egyik kezemben Gyurcsány könyve, másikban a CD a városgazdálkodási javaslatommal. Mikor sorra kerültem, megmondtam, hogy két éve sikertelenül próbálom eljutatni hozzá az anyagot, mert a tanácsadói féltékenyen őrzik őt. Nevetett, de pár nap múlva fogadtak. Később az egész elakadt a pénzügyminisztériumban – Keller László levelét őrzöm, aki hosszasan bizonygatja, hogy ami másutt igen, Magyarországon miért nem működik.”
Rakétaeső miatt fújták le a zenei fesztivált Izraelben
Vasárnap fegyverszünetet ígért a Hamasz, de az eltelt néhány nap során szinte folyamatosan robbantak a rakéták a dél-izraeli városokban.
Berniczky Éva: En passant
Rakétákkal lőtték Izraelt a Gázai-övezetből péntek reggel
Közel egy tucat rakétát lőttek ki Izraelre palesztin terroristák a
Gázai-övezetből – a támadásokban egy ember súlyosan, többen könnyebben
megsérültek. Az egyik rakéta egy iskolába csapódott be – a rakétaeső
válasz az izraeli megtorló akcióra, amelyet a csütörtöki véres eilati
merényletek felelősei ellen hajtottak végre.
Minden párt ott lesz a Magyar Szigetet tárgyaló nemzetbiztonsági ülésen
Részt vesz a Fidesz a parlament nemzetbiztonsági bizottságának
rendkívüli ülésén, amelyet a Magyar Sziget nevű rendezvényen
elhangzottak miatt hív össze a testület szocialista elnöke.
Hoffmannék megdöbbentő érve – miért nem jó az angol
Az nem helytálló szakmai érv, hogy túl könnyű az angol, ezért aztán a
diáknak elmegy a kedve a többi nyelv tanulásától. Épp fordítva van –
reagált Frank Tibor, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója arra a
kiszivárgott oktatási stratégiai tervezetre, miszerint “túl könnyű az
angol, ezért nem ezzel kellene kezdeni a nyelvtanulást”.
„Nem hagyom, hogy kettős kötődésem elvegyék tőlem…”
Az építkezés szünetel
A válság előtt főként külföldi beruházók hajtották végre a legnagyobb
ingatlanfejlesztéseket Budapesten, 2008 után viszont pánikszerűen
menekültek a piacról a spanyolok, az izraeliek és az írek. Mi maradt
utánuk? Félbehagyott projektek, félkész lakóparkok, tetemes tartozások.
„Ezeket a dolgokat jobb elfelejtve hagyni a mélyben”
Civil forgatag a Szigeten
Idén is a Civil Sziget az egyik legnépszerűbb nappali helyszín a
fesztiválon. Annyira sokszínű és változatos, hogy szinte reménytelen
vállalkozásnak tűnik felfedezni. Mégis tettem erre egy kísérletet.
Kölcsönöztem élő könyvet, teszteltem a pénzügyi ismereteimet,
beszélgettem a családon belüli erőszakról; megtudtam, hogy lelki oka is
lehet az allergiának és részt vettem egy zsidó szombat-köszöntésen is.
Újabb fordulat Zagyva képviselő mentelmi ügyében
A jobbikos Zagyva György Gyula arra szólítja fel az Országgyűlés
mentelmi bizottságát, hogy ha a testület elé kerül a Sziget Fesztivál
bejáratánál történt ügye, adja ki a mentelmi jogát. Korábban a
rendőrségnek azt mondta: élni akar vele.
Hanna háborúja
Éppen annyi idő telt el a rendszerváltástól napjainkig, mint a két
világháború között. Csak hisszük e kétszer huszonegy évről, hogy mindent
tudunk róluk, homály fed sok mindent. Azt is jószerivel, hogy miért
került Anikó, a pesti polgárlány brit egyenruhában nyilas kivégzőosztag
elé. Most lenne kilencvenéves. Bokor László emlékriportja.
Gyerekeket, betegeket lök az utcára az új egyházi törvény
2011. augusztus 12. / Tossenberger Adél
forrás: hvg.hu
Hátrányos helyzetű gyerekek, idősek és hajléktalanok sorsa kerülhet veszélybe az új egyházi törvény miatt, amely szociális és oktatási munkát végő felekezetektől is elveszi az egyházi státuszt. Az érintettek … Tovább »
Az izraeli tavasz nem kelti életre a baloldalt
A nyugdíjasok és a fiatalok is Netanjahu ellen tüntetnek
Lehet, hogy már szerdán rendkívüli ülést tart az izraeli parlament. A
kneszetet azért hívná össze Benjamin Netanjahu miniszterelnök, hogy
megvitassák a szombati szupertüntetések tanulságait