Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
 

Itamár Jáoz-Keszt, és felesége, Hanna tel-avivi otthona egyben az Eked kiadó irodája is. A falak könyvespolccal tele, Itamár saját művei magában több sort elfoglalnak. Kintről a városra jellemző párás levegő árad be és madarak hangja hallatszik, az ablak mellett pedig egy üvegházinak tűnő orchidea pompázik rengeteg virággal. Hanna állítólag másfél évig öntözte, amíg életjelt adott.
 

–  A múltkorjában elmeséltem Önnek a telefonon egy Örkény történetet. Fegyveresek állítanak be valakihez, elviszik egy házba, odaállítják az udvar közepébe, bekötik a szemét és ráfogják a fegyvert. Odarohan valaki  és azt mondja: „Elnézést, tévedés, a Kossuth díjakat … Tovább »

 
Lugosi Viktória: Dafke. Ulpius-ház, 2009, 270 oldal, 2999 Ft
 

Sokféle módon, sokféle hangnemben lehet az élet nehézségeiről, betegségekről, terhességről, szülésről írni, vagy, ahogy ebben a könyvben, arról, hogyan lesz egy meddő házaspárnak lombikbébije a nyolcvanas … Tovább »

Brechtnél Amerikában üti fel fejét a fasizmus, a „finánctőke legreakciósabb, legimperialistább…” stb. formája (dereng még a dimitrovi meghatározás?), ám az Örkény Színház és a Budapesti Zsidó Színház előadásaiban Arturo Ui végső monológjában, a „védelem alá vont” … Tovább »

A zsidók sorsát az elmúlt évszázadban főleg a zsidók ellenségei alakították olyanra, amilyenné vált. Mik voltak az elmúlt századok zsidó alapélményei? Antiszemitizmus, zsidóellenes kilengések, pogromok, a holokauszt és Izrael soha véget nem érő háborúi.
 

Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen. 

Tel Aviv, szó szerint, a tavasz dombja, csak két évszakot ismer: egy meleg és nedves, de csapadékmentes nyarat és egy kissé esősebb tavaszt, mely nagyjából októbertől májusig tart. A házaknak nincs is kéménye, a lakásokban nem találunk radiátort, az ablakok üvegezése szimpla és picit állandóan huzat van.

December 19-én, szombaton XVI. Benedek pápa ellátta kézjegyével azokat a dekrétumokat, amelyek megnyitják az utat többek között II. János Pál és XII. Piusz pápa boldoggá avatása előtt. Míg a négy évvel ezelőtt elhunyt egyházfő boldoggá avatását a legtöbben üdvözölték, a második világháború alatti katolikus vezető ilyen címmel való felruházása ismételten kiváltotta a zsidó közösségek felháborodását. 

Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
 

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök), megszületésekor (anno) a Szombat a megújuló magyar zsidó
demokrácia fórumaként aposztrofálta, merthogy kuratóriumában nem csak a
Hitközség emberei foglaltak helyet, hanem egyéb zsidó szervezetek is.
Volt egy hely, mely zsidó szervezeteknek osztott pénzt, ám amelyet –
egykori remények szerint – nem kizárólag a Síp utca kontrollált.

„Jönnek ide a zsidauk, Izraelbül meg mindenhunnan, oszt megbíznak embereket a falubúl, hogy azok tartsanak rendet. Itt lesz mingyán a határba, a Szamos fele vivő úton. Szép a temető, gonduzva van. Nincs ott meggy ültetve…  Sok vót itt a zsidau. Két temető is van. Minden zsidóul van a sírokra írva…”
 

Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.

A koncentrációs tábort megjárt Nobel-békedíjas író 60 év után először tett hivatalos látogatást hazánkban.
 

Az 1880-as évek alapító nemzedékének neológ (konzervatív, mérsékelt reform) beállítódásából mára – kiforrott teológiai koncepció hiányában – csak annyi maradt, hogy a Frankel sem nem ortodox, sem nem reform hely, ugyanakkor mindkettőből ötvöz magába valamit.

A Frankel … Tovább »

Az Alma utcai Orthodox Zsidó Szeretetház alapítása az 1870-es években lehetett. A Városmajor utca megnövekedett forgalma és zaja miatt nem a legideálisabb ez a korábban világvégi hely. De aki a kertet egyszer is látta, az nem felejti el: egy kis Édenkert a zúgó város közepén, sokan … Tovább »

Elie Wiesel 2016. július 2-án hunyt el. Néhány éve, magyarországi látogatása alkalmával közöltük egyik legszebb elbeszélését. Ezzel emlékezünk rá.

A Béke Nobel-díjas Elie Wiesel december 9-én érkezik Magyarországra. Látogatása alkalmából a Szombat A bolond Mose című elbeszélésének fordításával köszönti őt, mely életműve központi témájával, az emlékezéssel és az emlékeztetéssel foglalkozik. A bolond Mose kulcsfigurája végigkíséri Wiesel életművét, és számos írásában visszatér.

Noha a léleknek így elsősorban hangja van, és biztos vagyok benne, hogy ennek a hangnak léteznek regiszterei, amelyeket csak bizonyos emberek hallanak (meg persze olyan árnyalatai is, melyeket nem hallhatunk, akkor sem, ha hallani véljük – amennyiben mégis, az a művészet csodája); noha folyamatosan üldöz ez a „zsidó hang”, talán éppen azért, mert egyszer üldözőbe vettem…
 

A kifejezés problémáját Kafka nem absztrakt, egyetemes módon veti fel, hanem a kisebbséginek nevezett irodalmakkal kapcsolatban – ilyen például a varsói vagy prágai zsidó irodalom. A kisebbségi irodalom [littérature mineure] nem egy kisebbségi nyelv irodalma, hanem olyan irodalom, amelyet a kisebbség a többség nyelvén ír.
 

Tizenöt évig dolgozott a Mazsikében és a Szombat szerkesztőségében. Inkább önkéntesként, mint munkadíjért intézte pénzügyeinket. Ha éppen nem akadt sürgős dolga, akkor is gyakran bejött, mindig talált munkát, vagy csak az irodában ebédelt, hogy társaságban legyen.