Találatok ‘ATV / Szombat ’
Összesen 4,774 találat (3581 - 3600) : ATV / Szombat .
Csőke Zoltán: A határvonalak meghúzásának fontossága II.
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/lovas_istvan-120x90.jpg)
A zsidó világ-összeesküvés hívei szerint a kulisszák mögött mindig a zsidót kell keresni. A látszat ellenére is. A zsidók ugyanis minden körülmények között összetartanak. Éljenek bárhol a világon, tartozzanak a társadalom bármelyik csoportjához. Az ugyanis nem lehet véletlen, hogy az események – úgymond – rendszerint az ő érdekeiknek megfelelően alakulnak.
Számokba zárt sorsok
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/horty_alairta_a_torvenyt-120x90.jpg)
1920. szeptember 21-én szavazta meg a Nemzetgyűlés a XXV. törvénycikket, az úgynevezett numerus clausus (zárt szám) törvényt, amely az első világháború utáni Európa első antiszemita törvénye volt. A Holokauszt Emlékközpont október 14-én nyíló történeti kiállítása és a hozzá kapcsolódó nemzetközi konferencia e törvényt helyezi a középpontba, bemutatva a hozzá vezető utat, fogadtatását a Népszövetségben, s létrejöttének máig ható következményeit.
Környezetvédelem – zsidó szemmel
![](https://www.szombat.org/files/2010/09/rakover_deadsea-120x90.jpg)
Minden felvilágosult, gondolkodó ember számára világosnak kell lennie, hogy a bibliai idézet, mely szerint „uralkodjék a tenger halain és az ég madarain és a barmokon, meg az egész földön és minden csúszómászón, amely a földön mozog” nem a zsarnoki uralomról, nem egy zsarnokról beszél, aki durván bánik népével és szolgáival, hogy saját vágyait és szeszélyeit kielégítse.
Perczel Anna: Budapest hagyományos zsidónegyede építészeti–művészettörténeti szemmel
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/portre-a-Szombatnak-Perczel-Anna-243x300.jpg)
A régi pesti zsidónegyed utcáin sétálva még a felületes szemlélőnek is feltűnik a negyed különleges hangulata, az utcák, épületek változatossága, a kiemelkedő építészeti értéket képviselő épületek nagy száma és zsinagógák kelet varázsát idéző látványa.
A 18. … Tovább »
Sipos András: Zsidónegyed a régi Budapesten?
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/sipos-200x300.jpg)
1936-ban lebontották a Károly körút és a Király utca sarkán terpeszkedő hatalmas kétemeletes, immár igen elhanyagolt állapotba jutott épületmonstrumot, az Orczy-házat, hogy a Belső-Erzsébetvárost átszelő tervezett „sugárút” kapujának szánt „Madách-házak” kerüljenek … Tovább »
Festmények és sófárhangok
Gyakran fürdenek, tehát piszkosak
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/Andrei-Oisteanu_A-kepzeletbeli-zsido-205x300.jpg)
Andrei Oişteanu: A képzeletbeli zsidó. Kriterion, 2005, Kolozsvár. 466 oldal. Fordította: Hadházy Zsuzsa
„Egy bojár elvesztette, egy nem zsidó megtalálta, és mindketten a zsidóba kötnek bele.” (moldvai közmondás)
A kiváló román antropológus … Tovább »
Zöld, vagy csak zöldnek akarjuk látni?
Több mint zöld
![](https://www.szombat.org/files/2010/08/eross_gabor_portre_web-120x90.jpg)
A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól… A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói társadalom kritikáját is nyújtják. Kialakul egy kulturális-fogyasztási miliő, mely az ún. „poszt-materiális” értékek híve: számára nem az anyagi gyarapodás a legfontosabb, hanem az „értelmes élet”…
Szomory és a galamb
![](https://www.szombat.org/files/2010/08/szomorydezso_pozsonyi22-120x90.jpg)
Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól szakadt meg a szíve. Ez a ház nem volt otthona. Egészen más, mint az innen messze eső –– ahogy Illés Endre fogalmazott – valószerűtlenül rövid, Sütő utcai épület. Ide bekényszerítették.
Matisyahu – a haszid reggae-zenész
![](https://www.szombat.org/files/2010/08/matisyahu_web-120x90.jpg)
Matthew Paul Miller rekonstrukcionista, azaz liberálisan vallásos zsidó családban született Pennsylvaniában. Tizenhat éves korától Izraelben tanult, ahol rálépett a bál tsuvai rögös útra. Az egykor füvező és rastafrizurát viselő Miller ortodox lett, keresztnevét lefordította héberre: Matisyahu, s most egy New York-i lubavicsi közösség tagja. Emellett kitűnő és méltán elismert reggae-énekes.
A Sziget elnézést kér Palotai lezsidózásáért
“Azonnal kapcsold ki a zenét, különben leütünk” – a dj.co.hu szerint két biztonsági őr ezzel a szöveggel állította le hétfő reggel 5 órakor Palotai Zsolt, azaz DJ Palotai buliját, ami a szerződés szerint reggel 6-ig tartott volna. “Miután Palotai megpróbálta normális hangnemben megbeszélni a dolgokat, még jól le is zsidózták a színpadon mindenki hallatára, pedig nem az.” Palotai a Facebook-oldalán kijelentette: többé nem teszi be a lábát a Szigetre, “ha valaki a jövőben mégis azt látná, hogy mennék, az azonnal akadályozzon meg ebben!”.A lemezlovast egyébként telefonon nem tudtuk elérni.
Ifjuság
![](https://www.szombat.org/files/2010/08/kiss_jeno_sandor_web-120x90.jpg)
Már gyerekkorunkban hozzákötötztünk az irodalomhoz. Mint a trecento müvésznövendékei a mesterség alantasabb munkáival mintegy a festéktöréssel és inaskodással kezdtük müködésünket. Öt éves voltam. Szombatonként apámmal és a Hét egész szerkesztöségével beültünk a Central kávéházba. Ök dolgoztak, én pedig a képeslapokat olvastam, természetesen csak a képeket és nem a szöveget. Azután kéziratokat vittem az Atheneumba…
„Én mindent megúsztam”
![](https://www.szombat.org/files/2010/08/Nemes-Laszlo-120x90.jpg)
98 éves korában, 2018. február 20-án elhunyt Nemes László író, újságíró, műfordító. Búcsúként önéletrajzát és 2010 augusztusi interjúnkat idézzük, melyet Várnai Pál készített az akkor 90 éves író-újságíróval.
“1938-ban kitüntetéssel … Tovább »
Zöld disznó
![](https://www.szombat.org/files/2010/07/solet-120x90.jpg)
A Zöld disznó az 1986. évben született, Flóra Debóra utónevű, három éves lánygyermek szórakoztatására. A szerző abban az évben alijázott, és döntése egyáltalán nem vált be. A szerzőt heves honvágy gyötörte, ezért hazahozta Flóra Debórát és a Zöld disznót. Az évek múltával, a Zöld disznó önálló személyiséget szerzett, a csetlő-botló pancserét, aki megpróbál elboldogulni, a nem könnyen érthető világban.
„Ezért is kell békét kötnünk”
„Ezért is kell békét kötnünk”
„…akkor is történt valami, ha csak a lábunkat lógattuk…”
![](https://www.szombat.org/files/2010/07/koosanna-120x90.jpg)
Koós Annával, a „lakásszínház” társalapítójával beszélget Várnai Pál2010. július 22. – 2006-ban az Akadémiai Kiadónál megjelent A nem kívánt hagyaték című könyve, amelyben szembesül szülei ÁVH-s örökségével.– Szüleim előttem elhallgatott múltjának felgöngyölítéséből … Tovább »
Kafka odúja
![](https://www.szombat.org/files/2010/07/kafka_kisebbsegi_irod-120x90.jpg)
A szerzők szerint például – a hagyományos ödipális konfliktus-interpretáció kulcsműve –, a Levél Apámhoz nem az apához fűződő ambivalens kapcsolatot, nem az apa elleni lázadást, hanem a társadalomhoz, a bürokráciához, az „államgépezethez” való viszonyt tükrözi, a kisebbségi létből fakadó „idegenség” élményt, a „nyelvében idegenként való létezés” elleni lázadást.