Találatok ‘A. K.’
Összesen 20,161 találat (16521 - 16540) : A. K..
Megjelent a Szombat februári száma
Globális anticionista vízió – Novák Attila a Teheránban tartott konferenciáról
A teheráni konferencia résztvevőit világosan csoportokra lehet osztani. Jelen voltak egyrészt az anticionizmusban utazó, iráni hivatalos akadémiai értelmiség reprezentánsai és jó pár moszlim ország … Tovább »
Mi az iszlámizmus?
„Sabat Salom, motherfuckers!” – Asszimilációkiller zsidó szuperhős
Bár a film Hanukáról (is) szól, a főszereplő női partnerét Eszternek hívják, s a film vérbeli vígjáték, ezért Purimkor is aktuális. Hag szaméah, vigadjunk! Reszkessetek Hámánok!
Az iráni atom ellen tüntettek – Berlinben
„…a kommunizmus is bűnös volt”
Vári György és Novák Attila legutóbbi írásai után viszonylag hosszas vita bontakozott ki a lap internetes fórumán. Személy szerint engem két dolog zavar mostanában: egyrészt régi vesszőparipám, hogy nem tudom elfogadni a kommunizmus bűneinek relativizálását, másrészt meglep, hogy a lap az őszi események magyarázására kizárólag az egyik politikai oldal kliséit használja.
„A Fidesz antibolsevista retorikája nem őszinte”
Azért sem fogok tudni megnyugtató választ adni levelére, mert nem csak én vagyok a megszólítottja. Azt, hogy milyen vélemények jelennek meg a lap internetes fórumán, nem dolgom kommentálni és nem is lehet levonni belőle semmilyen következtetést a lap profiljára nézve. Ami nekem szól, arra röviden válaszolok.
Szolgálati közlemény
2007. február Terítsük ki kártyáinkat. A Szombat internetes olvasóinak száma az elmúlt hónapokban rendszeresen elérte a napi nyolcszázötven-kilencszáz főt, egy alkalommal pedig átlépte a bűvös ezres számot. Úgy tűnik, jókor indítjuk el honlapunk napi hírrovatát, … Tovább »
Az áruló
Schmidt Mária elvtársnőről, a munkásmozgalom régi harcosáról kiderült, hogy áruló. Tudom, hogy ez Önöknek is fájdalmas, sorainkba férkőzött, megbíztunk benne, és most kiderül, hogy kígyót melengettünk a keblünkön. Schmidt Máriát 2002-ben ismertem meg. Akkor még nem sejtettem, hogy a CIA ügynöke, az imperializmus láncos kutyája, velejéig rohadt kiszolgálója a tőkének, ezért is akarja tőkés barátai segítségével elérni, hogy HŐS VEZÉRÜNK, A NÉPEK NAPJA JOSZIF VISSZÁRJONOVICS ZSUGÁSVIKI távozzon a PÁRT éléről.
Szélsőjobb revival
Neve, ha van, csak áruvédjegy?
„…minden kisebb körülöttem”
A szabadság stratégiája
Normális esetben egy amerikai közbülső kongresszusi választáson elért demokrata győzelem pár nap alatt végigfutna a világmédián, a balos véleményformálók örülnének, a konzervatívok a szocializmus eljöveteléről bloggolnának, mindenki elemezgetné, hogy akkor most az elnök mit tehet és mit nem, aztán az ügy szépen lekerülne napirendről.
Idegenek
Peut-etre a cause des ombres sur son visage, il avait l’air de rire. (Camus)
Elveszett és megvan
November végén különös csoport repülőgépe ért földet a tel-avivi Ben Gurion reptéren. A B’nei Menase, azaz Manassze fiai közel háromezer éves diaszpóralét után úgy érzik, hogy Izraelben a helyük.
Holokauszt-emléknap mindenkinek
Új antiszemitizmus címmel komoly közönség- és sajtóvisszhangot kiváltó konferenciát rendezett folyóiratunk, a Szombat 2006. január 5–6-án. Már a rendezvényen, s a lapunkban megjelent összefoglalót olvasva is sokan jelezték: szívesen látnák nyomtatásban az előadások teljes szövegét. Olvasóink igényének eleget téve, lapunk a fentivel azonos címmel tervezi kiadni az összes előadást – a kötet várhatóan a nyár eleji könyvhétre lát napvilágot. Addig is több előadás írott változatát olvashatják majd a Szombat hasábjain: elsőként a nemrég elhunyt Bence György filozófus írását adjuk közre.
Hummus bár – Vállalás szerint
Egy vallomással kell kezdenem: én sajnos nem szeretem a humuszt, illetve ez így már nem is teljesen igaz. Én korábban nem szerettem a humuszt, legalábbis azt, amit ezen a néven ismertem. Azzal együtt, hogy a variációk száma ezen a területen korántsem végtelen, úgy látszik, mégiscsak … Tovább »
Régi magyar széphistóriák
Újságíró, divatos ügyvéd, vörös katona, kávéházak állandó vendége, Karinthy és Hatvany báró barátja. Szibériai garnizón című 1927-ben megjelent, a szibériai hadifogolytáborokat elsőként ábrázoló, tizennégy nyelvre lefordított regényéről ismert Markovics Rodeon (szül. … Tovább »
Szöllősi Mofi Barnabás: Zsidó vagyok…
Zsidó vagyok. Annak vallom magam. De vajon vallhatom magam tényleg annak? Mitől leszek én zsidó? Attól, hogy annak születtem? Attól, hogy körülmetélnek? Attól, hogy úgy érzem? Attól, hogy péntek esténként erről beszélek? Attól, hogy a nyaram egy részét zsidók között töltöm? … Tovább »
Izgalmak nélkül
Kevés vitával és nagy többséggel elfogadott határozatokkal zajlott le a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségének 2006. december 10-i közgyűlése, melynek egy részét a küldöttek zárttá nyilvánították.