Magyar művészek a Jeruzsálemben!
Magyarország idén először vesz részt a népművészet két mesterével a Jeruzsálemi Nemzetközi Kézműves Vásáron, amelyet augusztus 11. és 23. között tartanak 53 ország kézműveseinek részvételével.
Összesen 20,161 találat (15321 - 15340) : A. K..
Magyarország idén először vesz részt a népművészet két mesterével a Jeruzsálemi Nemzetközi Kézműves Vásáron, amelyet augusztus 11. és 23. között tartanak 53 ország kézműveseinek részvételével.
A dán tengerpartot ostromló heves viharok olyan hullámokat vertek fel, amely egy részen elmosta a homokot, s így láthatóvá vált három, a második világháború óta érintetlen német bunker.
A jövő egyházpolitikájáról és a Barankovics Alapítványon belül megalakult izraelita műhelyről is szó volt Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének és Zoltai Gusztávnak, a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának a napokban megtartott informális találkozóján – tájékoztatta az MTI-t a párt szóvivője.
Lengyelországban virágzik a náci jelképek gyártása és kereskedelme – írta pénteki számában a Polska című lengyel napilap.
“Képzeljük el: elől a felhőoszlop, nyomában a fölfegyverzett zsidó nép,
amint megérkezik a Sás-tenger partjára. Az emberek fáradtak,
legszívesebben lepihennének, ám távolról vad csatakiáltás hallik, a
közeledő egyiptomiak serege, élükön a fáraóval, az Ámon-Rével
egylényegű istenfiúval. Még egy kis idő, s a két sereg farkasszemet néz
egymással.”
Szombaton emlékeznek Európa-szerte a náci népirtás roma áldozataira: 1944. augusztus másodikán történt ugyanis, hogy egyetlen éjszaka alatt, mintegy négyezer romát megölve felszámolták az auschwitzi cigánytábort. Több mint 60 év elteltével is még mindig százával fekszenek jelöletlen tömegsírokban, elfeledve az egykori áldozatok az ország számos településén.
A 125 éve ezen a napon a nyíregyházi városházán kihirdetett elsőfokú felmentő ítéletről, továbbá az azt felülvizsgáló és helybenhagyó budapesti ítélőtáblai és kúriai másod- illetve harmadfokú döntésekről, valamint a per négy példamutató nagy jogászáról emlékeznek meg koszorúzással és beszédekkel a fővárosban – közölte az Eötvös Károly, Kozma Sándor, Tóth Lőrinc és Vajkay Károly Emlékkör.
Tangók, szonáták, szimfóniák: egy olasz zsidó muzsikus, Francesco Lotoro az életét tette fel arra, hogy felkutassa mindazokat a zenéket, amelyeket a náci koncentrációs táborokban írtak, felszínre hozva egy elképzelhetetlen gazdagságú zenei örökséget.
Egyszerre ősi magyar jelkép, náci szimbólum, irredenta totem és máig használatos állami-katonai jelkép a Turul. Az elhíresült XII. kerületi szobor kapcsán a közéletbe visszatért ragadozó madár a történelem során volt már totemállat, viselték jelképként különféle korok katonái, jelképezte az erdélyi magyarságot, szimbólumnak használták a nemzet egységét hirdetők, és a nemzet egyes részeit likvidálni kívánók.
Véglegesen betiltottak egy szélsőjobboldali szervezetet Németországban, a betiltást a brandenburgi tartományi belügyminiszter kezdte még 2006-ban, a végleges döntést a lipcsei szövetségi közigazgatási bíróság hozta meg kedden.
Forgács Pétert a San Franciscó-i Zsidó Filmfesztivál “Freedom of Expression” díjjal tüntette ki munkássága elismeréseként – közölte a Magyar Filmunió.
Nemrégiben e-mail üzenetet kaptam az alábbi szöveggel: “Wass Albert aki a II. vh idején embereket mentett, zsidókat is most antiszemita támadás áldozata! A nagyromán nacionalisták és balosnáci antiszemiták propagandahadjárata folyik egy Igaz Ember ellen.
“A mattbarna kosztümös hölgy gyönyörű: rózsaszín őszibarackkal kevert bronz fakéreg a bőre és csodásan barna a szeme. Általa jut szóhoz – a szentimentális Karmelicka utca részvételével – a minduntalan „felejteni” vágyó lélek megannyi olcsó kívánsága és szükséglete. Ekkor már mézes az alkony, és úgy, mintha nem lehetne tovább élni.”
Élesedik a vita a zsidónegyed körül a fővárosi főépítész irodája és a hetedik kerület között. A kerület a belügyeibe avatkozástól fél, a főváros viszont országos ügynek tartja a világörökség védőzónájába tartozó terület védelmét.
A Maariv nevű izraeli bulvárlap nyilvánosságra hozta Barack Obama amerikai elnökjelölt kézzel írt üzenetét, amelyet a jeruzsálemi Siratófalnál helyezett el, és amelyben istenhez fohászkodik.
Igazán díszes társaság gyűlt össze, hogy megvédje a hegyvidéki turult a XII. kerületben. Bár a történet vett már néhány fordulatot, az alaphelyzet mégiscsak az, hogy a szobrot sutyiban, engedély nélkül emelték, és úgy rémlik, a bíróság hozott is valami döntést arról, hogy el kell bontani. De pillanatnyilag nem annyira az ügy jogi része az érdekes, hanem a politikai.
A Kapolcs melletti Monostorapátiban Sátoros Ünnep néven zsidó kulturális fesztivált szerveznek július 26. és augusztus 2. között. A fesztiválról kérdeztük a rendezvény egyik spiritusz rektorát, Schönberger Ádám programigazgatót.
Egy év alatt megkétszereződött a fajgyűlölő indítékból elkövetett bűncselekmények száma Szlovákiában.