Orbán Tel-Avivból kap parancsokat, háborús helyzetben a víz a legfontosabb – Posta Imre előadást tartott.

Izraelt régóta megosztja a vallás társadalmi szerepe: az ortodoxok teokráciát, a világiak liberális demokráciát szeretnének. A Tel Aviv-i melegbár elleni merénylet arra utal, hogy egyre durvul a kultúrharc a két tábor között.

A következő húsz évnek valószínűleg az lesz a dolga, hogy a közérdeket érvényesítse a kapitalista szabad rablással szemben – állítja Nádas Péter. A Kossuth-díjas író szerint ez nehéz lesz, mert a kádárista és a horthysta restauráció egyetlen ponton találkozik: a korrupcióban. A negyedszázada egy kis göcseji faluban élő Nádas Péter úgy véli, olyan államunk van, amely nem támogatja az egyenlő teherviselés elvét, olyan rendőrségünk, amely nem védi se a vagyont, se az életet, és olyan egészségügyünk, amely nem a szolidaritás elvére épül.

Ulickaja népszerűségének titkát kutatva mind az oroszországi, mind a magyarországi kritika az elismerések mellett többféle elmarasztalást is megfogalmazott. A bírálatokban látensen szinte kivétel nélkül ott van valamiféle ál-irodalmi gyanakvás: nem lehet igazán „míves” munka az, ami a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat. 

1943. július elején váratlanul összehívták – rajtunk keresztül – a családtagjainkat, szülőket, feleségeket, egy Szőregen lévő ház udvarába, és egy Todt-ezredes arról tartott előadást, hogy rövidesen a szerbiai Borba indulunk, ahol a magyar állammal kötött megállapodás alapján a rézbányában fogunk dolgozni, és az általunk végzett munka ellenértékeként Magyarország rezet kap cserébe.

“Aki pusztán etnikus értelemben zsidó, azaz nem veszi magára az ég igáját, miáltal szellemi értelemben zsidó lehetne, az vét a Törvény ellen – így szól a zsidó hagyomány. Ez a versbeli bűnösség gyökere is, melyből a kereszténység, Radnótié is, szárba szökken. Talán megkockáztathatjuk, … Tovább »

Augusztus 2-án emlékeztünk a második világháború cigány áldozataira. 65 év távlatából még mindig sok a kérdés.
 

Százharminc éve, 1879. augusztus 17-én született Samuel Goldwyn, a Metro-Goldwyn-Mayer amerikai filmgyár “középső” tagja, Hollywood egyik legsikeresebb független producere.
 

Londoni kávézók papírpoharain képregényfigurák hirdetik Magyarországot – nem a Balatonnal, nem a csikós-gulyás Alfölddel, hanem bányászlámpával, fröccsel, a zsidó negyed romkocsmáival, bulizással egy termálfürdőben. A németek kétmillióval kevesebb vendégéjszakát töltenek nálunk, mint tíz éve, de egyre több “fapados” brit, spanyol és francia jön hozzánk. Magyarország újracsomagolva, ahogy az útikönyvek és turisztikai portálok kínálnak minket.
 

Mintegy négyszázan gyűltek össze a budapesti antifasiszta rendezvényen a Városháza parkban; a demonstrációt többször bekiabálásokkal igyekeztek megzavarni, ám a program alapvetően békésen zajlott.

Augusztus 9-én nemzedéki feladatunknak tettünk eleget. A jeles eseményről nem számoltak be a szenzációra éhes televíziós csatornák, s még az újságok sem cikkeztek arról, hogy elvégeztük a pestszentlőrinci zsidó temető bozótmentesítését. Mi azonban tudjuk, hogy az efféle “tisztogatásnak” értelme és célja van, amely akár az irányhármas-elve szerint is meghatározható: honnan jövünk, hol vagyunk és hová tartunk.

“Soha nem érzem magam kényelmetlenül, ­amikor a saját filmemet nézem, hiszen pontosan tudom, hogy bizonyos hatásokat miként valósítottunk meg…”

Most először egy zsidót is beválasztottak a Fatah palesztin mozgalom vezetőségébe, a forradalmi tanácsba – derült ki a szombaton nyilvánosságra hozott választási eredményből.

Pedagógusok, vallási vezetők, történészek egy csoportja 2009. augusztus 12-én Dr. Hiller Istvánhoz fordult az alábbi elemzéssel:
 

A BRFK közleménye szerint mindent megtesznek azért, hogy kiszűrjék a rendzavarókat. Két újabb rendezvényt tiltottak meg, a Nemzeti Munkáspárt nem mehet a Tabánba.

Némi késéssel, de a téma súlyosságához mérten sose későn, reagálnék a Népszabadság nyár eleji négyoldalas mellékletére, melyben egy Gyurgyák nevezetű történész azt fejtegeti, hogy a baloldalnak nincs nemzeti identitása, nemzetképe, nemzettudata, nemzetstratégiája, nemzetvízió­ja – egyáltalán: nemzete sincs. Bár a vád ősrégi, nem értettem, a történész miért a magyar ultranacionalizmus – ne kerteljünk –, a magyar nácizmus, nyilas mozgalom elképesztő tempójú újjáéledésének idején tartja szükségesnek megjelentetni opusát.
 

Eötvös József életműve, annak ellenére, hogy látszólag szilárd helyet foglal el a magyar közgondolkodásban, az újabb időkben egyre inkább háttérbe szorul. Valljuk be, kevesen olvassák, aminek oka ez esetben nem pusztán az általános műveltség oly sokat emlegetett hanyatlásában keresendő. Külön-külön is vaskos műveinek erősen retorizált stílusa, nehézkes, túlságosan is tudatos nyelvhasználata ma kevésbé élő, mint legtöbb hozzá mérhető kortársáé. 

Képregény formájában is élvezhető a hazánkban augusztus 20-án bemutatandó legújabb Quentin Tarantino-film, a Becstelen brigantyk.
 

Olyan országban élünk, ahol sorozatban aljas gyilkosságokat követnek el ártatlan cigány emberekkel szemben, ahol a társadalom nem csekély része deviánsoknak tekinti a melegeket, alacsonyabb rendűeknek a nőket, elítélendőknek a “csonka családokat”, nemzetközi összeesküvőknek a zsidókat, és ahol a legnézettebb tévé csatorna vezető riporterét Izraelbe küldheti egy szélsőjobboldali politikus, ha éppen ahhoz van kedve. Agresszív és kioktató hangú küzdelem a parlamentben és a médiában, szitokáradat az utcán, az üzletben, a játszótéren. Permanens adok-kapok. De ki harcol ki ellen? Ki az ellenség?
 

Az ősrégi Schem városa két hegy között fekszik. Az egyik az átok hegye, a másik az áldásé, és mintha a két hegy (az Evál és a Grizim) két figyelmeztető zászló lenne: „add az áldást a Grizim hegyére az átkot pedig az Évál hegyére”.