Találatok ‘A. K.’
Összesen 20,161 találat (14001 - 14020) : A. K..
Ősbemutató
Őszintén szólva nem hittem volna, hogy Arnold Schönberg Mózes és Áron című operájának első budapesti előadása zsúfolásig megtölti majd a Művészetek Palotájának nagy hangversenytermét. Ez azt jelenti: Magyarországon van egy közönségréteg, amely érdeklődik a huszadik század egyik legjelentősebb újító zeneszerzője és annak legfontosabb műve iránt, még ha az nehezen befogadható is.
A turul nem veréb
Kampánynyitó rendezvényt tartott a Jobbik Budapesten. A mintegy 2500 fős Újbuda-Tóvárosi sportcsarnok teljesen megtelt, az épület előtt a hatalmas magyar és árpádsávos zászló tövében és odabent gárdisták, valamint “Csendőrség”-feliratot és sorszámot viselő fekete kommandósruhások biztosították a helyszínt. A párt egyéni képviselőjelöltjei a korona másolata előtt tettek esküt. A beszédekben sok hangzatos kijelentés, és szinte semmi konkrétum nem szerepelt.
Kocsis Zoltán fejezte be a művet
Szombat este mutatja be a Nemzeti Filharmonikus Zenekar a teljessé vált Mózes és Áron című operát.
Mein Kampf a Nemzetiben
Mein Kampf címmel szombattól látható a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán George Tabori (Tábori György) bohózata; a darab egyik szerepében a betegsége után a teátrumba most visszatérő Törőcsik Marival.
Megjelent a Szombat januári száma
Novák Attila: A Mazsihisz-rendszer válsága
A Mazsihisz leépülési folyamata nem most indult meg. A nemzedékek romlása az elmúlt évtizedekben folyamatos volt, a zsidók szélesebb közösségével már régen elvesztette a kapcsolatát, ezért komoly felelősség terheli. A zsidó értelmiségieket … Tovább »
Egy város szépsége lakói szemében
Az író, újságíró, és vérbeli tel-avivi Ruvik Rosenthallal van találkozóm, meglepő módon egy jeruzsálemi kávéházban. „Gyakran jövök ide.” – mondja, de rögtön, határozottan hozzáfűzi: szemben a középkori spanyol zsidó költővel, Jehuda Halevivel, aki azt írta, szíve mindig keleten van, őt szíve és lelke mindig nyugatra, a Földközi tenger partjára húzza.
Meghalt a napló őrzője
Miep Gies volt az, aki a család rejtekhelyének felfedezése után összegyűjtötte a tizenéves Anne szétszórt papírjait és feljegyzéseit, majd olvasatlanul elzárta őket egy fiókba.
Tematikus tárlatvezetés a Holokauszt Emlékközpontban
A koncentrációs táborok felszabadulásáról szól a budapesti Holokauszt Emlékközpont januári, a holokauszt-emlékév kapcsán szervezett utolsó tematikus tárlatvezetése.
Vissza a tekercsekkel
Jordánia panaszt nyújtott be az UNESCO-nál, követelve az – Amman véleménye szerint – Izrael által az 1967-es hatnapos háború során elkobzott holt-tengeri tekercsek visszaszolgáltatását.
Akit a kutyája is megvet
Ma reggel, az újság szerint katyusa találat érte a Kirját Smoná-i temetőt, de a jelentés szerint senki nem sérült meg.* Miután átnéztem az ezzel kapcsolatos többi újságcikket és beszámolót, barátommal, Slomo Svá-val találkoztam, aki az én véleményem szerint a zsidó bölcselet valamint Izrael és Tel-Aviv történelmének legjobb ismerője.
Harapófogóban a Hamász
A Gázai övezetet kormányzó Hamászt két csapás érte a közelmúltban, amikor Izrael sikerrel próbált ki egy korszerű rakétapajzsot, Egyiptom pedig lezárni készül a Gázai övezettel közös határa alatt ásott csempész alagutakat.
„Gondolkodom, tehát még vagyok” – Sándor Györggyel beszélget Várnai Pál
– A múltkorjában elmeséltem Önnek a telefonon egy Örkény történetet. Fegyveresek állítanak be valakihez, elviszik egy házba, odaállítják az udvar közepébe, bekötik a szemét és ráfogják a fegyvert. Odarohan valaki és azt mondja: „Elnézést, tévedés, a Kossuth díjakat … Tovább »
Csipetnyi bulvár
Lugosi Viktória: Dafke. Ulpius-ház, 2009, 270 oldal, 2999 Ft
Sokféle módon, sokféle hangnemben lehet az élet nehézségeiről, betegségekről, terhességről, szülésről írni, vagy, ahogy ebben a könyvben, arról, hogyan lesz egy meddő házaspárnak lombikbébije a nyolcvanas … Tovább »
Hogy állítsuk meg?
Brechtnél Amerikában üti fel fejét a fasizmus, a „finánctőke legreakciósabb, legimperialistább…” stb. formája (dereng még a dimitrovi meghatározás?), ám az Örkény Színház és a Budapesti Zsidó Színház előadásaiban Arturo Ui végső monológjában, a „védelem alá vont” … Tovább »
Laczó Ferenc: Politikai nézőpontok és a magyar zsidó történelem elbeszélései
Írásunk elsődleges célja magyar zsidó értelmiségiek által a második világháború idején megfogalmazott történelmi elbeszélések párhuzamos bemutatása és összevetése. Forrásként az 1939 és 1944 között hat alkalommal megjelenő Ararát évkönyvek gazdag tartalmát használjuk. … Tovább »
A világ és a judaizmus: Képzeletbeli veszélyek és valós lehetőségek*
Moise Katumbi: az afrikai Obama
Sportmecénás, üzletember és politikus – mind igaz a dél-kongói Katanga tartomány első demokratikusan megválasztott, a két évvel ezelőtti voksolás óta is töretlenül népszerű kormányzójára, akinek híre nemcsak az országot, de az egész fekete kontinenst is bejárta.
Pozitív gondolkodást
Kenyerem javát megettem. Azt hittem: meglepetések nem érhetnek. Tévedtem. Mindig is tudtam, hogy egy félig megtöltött poharat egyesek félig telinek, mások viszont félig üresnek látják. Aszerint, miként nézzük, s főként miként értékeljük, amit láttunk.
Halálos levél
Több tucat halálos fenyegetést kapott Ehud Barak izraeli védelmi miniszter azóta, hogy a kormány úgy döntött: lelassítja a ciszjordániai zsidó lakótelepek építését – jelentette szerdán több médium. A fenyegetések hatására megerősítették Barak személyi védelmét.