Találatok ‘-oó-’
Összesen 29,930 találat (21941 - 21960) : -oó-.
Amerikában is vadul nácizzák egymást a politikai ellenfelek
“Amerikaiatlan”, horogkereszt, “náci embléma”, Obama mint Hitler, “barnainges taktika”, “Határolódjon el!” – most az amerikai politikától sem idegenek ezek az elemek, fordulatok. Az eltorzult közbeszéd ellen emelt szót a Fehér Ház és a vezető zsidó jogvédő szervezet.
Légi ima az új influenza ellen
Repülőről mondtak légi imát az influenza terjedése ellen Izrael felett rabbik és zsidó misztikusok.
“Nem kívánatos a neonáci rendezvény”
Sólyom László köztársasági elnök szerint Magyarországon nem kívánatos neonáci rendezvény – közölte az államfő hivatala kedden.
Gerendai: ne lehessen „kúl” a cigányozás
A Sziget nulladik napján a hazai zenészek és a nemzetközi sztárok (Miles Davis zenésztársai és indiai zenések is) közösen lépnek fel a rasszizmus ellen, hogy a fiataloknak jelezzék, megmutassák: szerintük nem menő („kúl”) zsidózni és cigányozni.
2700 éves palotaegyüttest tártak fel Izraelben
A régészek feltételezése szerint Ezékiás uralkodása idejétől itt egy közigazgatási központ működött.
Ami mindenki számára fogyasztható…
Hatalmas zenei örömünnepet tart a két világzenét és internatív világrockot felölelő zenekar augusztus 20-án – Az izgalmasnak ígérkező muzsikus vircsaftot vizuál-tűzijáték is kíséri a háttérben!
Megvezették az UNESCO-t a zsidó negyeddel
Sevillai ülésén az UNESCO világörökségbizottsága (VB) több területen is stratégiai fontosságú fejleményeket üdvözölt az Andrássy út pufferzónájának számító Belső-Erzsébetvárossal kapcsolatban. Érdemi előrelépés azonban csak az új örökségvédelmi törvény ügyében történt, a többi területen évek óta nincs haladás. A zsidó negyeddel kapcsolatban a zöldombudsman is igen kritikus jelentést tett közzé.
Romagyilkosságok: Sólyom megszólalt
Kállai Ernő kisebbségi biztos, majd Bajnai Gordon kormányfő is járt a Sándor-palotában hétfőn. Sólyom László államfő elítélte a romagyilkosságokat, a cigányság megvédelmezését becsületbeli ügynek nevezte.
Kibújt a Vona a zsákból
A köztévé reggeli műsorában Vona Gábor, a Jobbik (kihez képest az?) elnöke, nyílt sisakkal zsidózott, de nem egy kicsit, hanem alaposan belecsapott a lecsóba.
Tíz éve együtt! Tetoválással emlékezett a Beckham házaspár!
Victoria héber felirattal, férje 10 rózsával díszítette szabad bőrfelületeit a nagy nap alkalmából.
Milliókat hagyott az egyetemre egy hajléktalan holokauszt-túlélő
Évek óta nem költött semmire az a 92 éves manhattani asszony, akit egy jóakarója fogadott be és etetett az utóbbi években. A holokauszt-túlélő hölgy a halála után mintegy 18,9 millió forintot hagyott a jeruzsálemi Hebrew University of Jerusalem egyetemre.
Képtelen követelés: egész Jeruzsálemet akarja Abbasz
Az izraeli légierő lebombázott egy, a Gázai övezet és Egyiptom között húzódó csempészalagutat, válaszul az őt ért palesztin rakétatámadásokra.
Kasztner Rezső (emlékének) meggyilkolása
![](https://www.szombat.org/files/2009/08/kasztner_es_lanya_zsuzsa_tel_avivban_1957-120x90.jpg)
A háború után Kasztner Izraelben telepedett le, de 1954-ben sajtókampányt indítottak ellene azzal, hogy együttműködött az SS-szel és eladta a lelkét a náciknak. Kasztner rágalmazásért beperelte a vádaskodót, ám a pert elvesztette, majd nem sokkal ezután egy szélsőséges nacionalista lelőtte őt Tel Aviv-i otthona előtt.
Timna Brauer és az Eilias Meiri Ensemble
![](https://www.szombat.org/files/2009/08/timna_brauer-120x90.jpg)
A zsidó zenét gyakran azonosítják a klarinéttal, a jiddis nyelvvel és a klezmer muzsikával, vagyis a közép-európai zsidóság kultúrájával. Célunk, hogy bemutassuk a az arab, balkáni, spanyol és indiai hatások által gazdagított, változatos hangzásvilágú zsidó zenét, hiszen a zsidóság évszázadokon keresztül, a világ minden táján szétszóródtatott.
Szefárd varázs – Palya Bea estje a Dohány utcai zsinagógában
![](https://www.szombat.org/files/2009/08/palyabea-120x90.jpg)
Évek óta kedvenc lemezeim Ruth Yaakov szefárd albumai, a Shaatnez, és a Ziara. Ruth Yaakov sok dalát Berta (Bienvenida) Aguadotól, egy Törökországban élő, majd Izraelbe költöző kiváló énekes asszonytól tanulta, aki ennek a dalkincsnek és a török énekstílusnak nagyon jó ismerője. A tőle gyűjtött dalokat, az ő egyszál-hangját tartalmazó albumot pedig egy óriási lemezboltban „véletlenül“ emeltem le a polcról, sokezer lemez közül.
Fellegi Ádám jótékonysági koncertje
Felhőmúzeum, mennyei könyvtár
Könyvheti újdonság Lengyel András képzőművész felhős albuma. A „hordozható múzeumként” elképzelt könyv kép- és versanyagát kiállítás formájában is láthatjuk a KönyvEStén, a kertben.
Zene a rasszizmus ellen
A több mint 30 éves múltra visszatekintő angol Rock Against Racism (RAR) mozgalom megkeresésére a Sziget szervezői a RAR-el valamint a Love Music Hate Racismmel és a Brit Nagykövetséggel közösen monstre koncertsorozatot szerveznek a Sziget nulladik napján, azaz augusztus 11-én, ZENE A RASSZIZMUS ELLEN címmel.
“Olyan bántalom ez, aminek a következményeit a magyar társadalom talán még fel se fogta”
Az a tény, hogy a legutolsó kivégzés a roma Holokauszt
évfordulójának éjjelén történt, nyilván nem véletlen.