Elődje bírálja az izraeli kormányfőt a telepbővítések ügyében
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő helyében elődje, Ehud Olmert elfogadná az amerikai elnök kérését a zsidó telepek bővítésének 90 napos befagyasztásáról.
Összesen 30,921 találat (21761 - 21780) : -oó-.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő helyében elődje, Ehud Olmert elfogadná az amerikai elnök kérését a zsidó telepek bővítésének 90 napos befagyasztásáról.
Új könyvvel jelentkezett Konrád György; a Zsidóságról című kötetet az Európa Könyvkiadó gondozza.
Romániában a hivatásos jiddis színház Iaşi-ban (Jászvárosban) született, a Zöldfa kertvendéglőben. Ott mutatta be Avram Goldfaden (1840-1908) társulata néhány rövid darabból álló előadását. A darabok, melyeket maga Goldfaden írt, nagy sikert arattak, s ez arra ösztönözte őt, hogy egész előadássorozatot tartson. Két nappal a bemutató után méltató cikk jelent meg az előadásról…
Szántó T. Gábor elbeszéléskötetek és regények után jelentkezik verseskönyvével, melyben a vészkorszak utóhatásai, a diktatúra, a gyermekkor és az identitáskeresés élményei egyaránt megfogalmazódnak.
A Budapest Klezmer Band idén ünnepli 20 éves jubileumát.
2010. december 3- 5., Merlin SzínházNézd meg, aztán próbáld ki magad!A Merlin Színház erre a hétvégére igazi gyermekbirodalommá változik, minden nap 10 és 17 óra között a gyerekeket rengeteg ingyenes kiegészítő program is várja. A Cukrock együttes A Sári és Samu, a betűk álmodói … Tovább »
Civilek fogtak össze a Marom Budapest Egyesület szervezésében, hogy felhívják a figyelmet, a VI. és VII. kerületben található régi zsidó negyed sorsára, jövőjére.
“A közeljövőben pedig színrevisszük A rabszolgát, majd pedig a Teibele és a démont. Aztán Mihail Sebastian darabjának a bemutatója következik: miután előadtuk tőle a Vakációsdit, most a Névtelen csillag következik. És egy jelkép erejű bemutatóra készülünk, amelynek a címe: Egy színházéji álomra – a romániai jiddis színjátszás 130 évének kiemelkedő mozzanatait álmodjuk benne újra.”
2000 szeptembere óta, amely a második intifáda kezdetét jelöli, gyakoribbá vált Franciaországban mind az Izrael-ellenes beszéd, megsokasodtak az antiszemita támadások. Az iraki háború ennek új lökést adott: Párizsban és másutt az Amerika-ellenes tüntetők között minduntalan feltűntek jelentékeny csoportok, amelyek közül némelyek Szaddam Husszein képekkel vonultak fel, mások a Hamasz és a Hezbollah jelképeivel…
Több százan vettek részt a Károlyi Mihály szobránál tartott demonstráción. Transzparensek vagy zászlók nem voltak, csak egy felirat, ami a gróf önéletrajzára utalt: Hit, illúziók nélkül.
Zsidó értelmiségiek és közéleti emberek november 19-én lemondásra szólították fel a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját, Zoltai Gusztávot, mert az egyik napilap ügyészségtől származó információi szerint, amikor a hozzá forduló Hunvald György, volt hetedik kerületi polgármester az ellene folyó ügyészségi eljárás „elsikálását” kérte tőle, ő erre ígéretet tett.
Emléktáblát avattak a szeptemberben elhunyt nemzetközi hírű Kossuth-díjas operaénekes, Polgár László tiszteletére csütörtökön a Dohány utcai zsinagógában.
Mégsem a Művészetek Palotájában, hanem a Nemzeti Színházban mutatják be a második bécsi döntés, majd a revíziót követő hét év magyar történelmének fájdalmait feldolgozó Závada-művet, a Magyar ünnepet. A darabot Alföldi Róbert rendezte. A változtatást a Müpa technikai okokkal indokolta. A Népszabadság informátoraira hivatkozva azt írta, a román nemzeti ünnep nemzeti színházas botránya miatt és az Észak-Erdély 1940-es visszacsatolását középpontba állító darab kényes volta miatt döntött így a Müpa.
Forrai Eszter Mert bizony az áradásnak, a szárnyalásnak is kiszabott rendje van: „Le, vagy felfelé / Vezetnek a lépcsők / A kőkockákból lépcsők / A lépcsőkből hullámlépcsők / Vezetnek a naphoz / Az ég bársonyos paplana / Sugározza a meleget” (Lépcsők). S nem az emigráns lét … Tovább »
Hollandia ünnepélyes körülmények között átadott szerdán egy értékes festményt, ifj. Jan Brueghel (1601-1678) flamand barokk festő alkotását a nácik elől 70 esztendővel ezelőtt Kanadába menekült néhai zsidó tulajdonos örökösének.
Az Amerika-gyűlölőkkel nem az a baj, hogy gyűlölik Amerikát, hanem az, hogy végtelenül egyszerűek. Mint például Ágoston Balázs.
2010 NOVEMBERI SZÁM
Novák Attila: Herzl, a modern
Amnon Rubinstein: Lehet-e Izrael zsidó és demokratikus állam?
Shimon Adaf Bölcsődal
Yoram Hazony Vajon Herzl tényleg „zsidó” államot akart?
Gideon Shimoni A történetírás és Herzl Tivadar öröksége
Jehuda Amihaj: … Tovább »
Meglehet, Sebastiant a felületessége óvta meg, először a szellemi
kalandorságtól, később pedig mentálisan, hiszen naplója jelentős része
nem szól egyebekről, mit szerelmi szenvelgésekről, az alkotásra való
képtelenségről, hivatalbeli kínlódásairól (köztük azért olyan megindító
epizódokkal, mint a Max Blechernél tett utolsó látogatás)
Dr. Moses Rosen főrabbival személyes kapcsolatom nem volt – egyetlen, számomra negatív eredménnyel járó beszélgetésen túl… a háborút követő közel fél évszázadban állt Kelet-Európa legnépesebb zsidó közösségének élén. Hívei és ellenfelei vitatták érdemeit, szerepvállalását egy olyan közép- és kelet-európai világban, amelyben az antiszemitizmus, a maga álcázott (utóbb nyílt) formáiban, a kormányzati politikák szerves tartozéka volt.