Találatok ‘-oó-’
Összesen 30,921 találat (21601 - 21620) : -oó-.
Az izraeli kormányfő köszönetet mondott a pápának
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön köszönetet mondott XVI. Benedek pápának azért, mert márciusban megjelenő új könyvében teljességgel felmenti a zsidó népet az alól a régi vád alól, hogy felelős Jézus haláláért.
Átadták a Scheiber Sándor-díjakat
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem néhai vezetője emlékére alapított elismerést Perczel Anna építész, Pavle Sosberger újvidéki művelődéstörténész és Erdélyi Lajos fotóriporter, újságíró vehette át.
Perczel Anna átveszi az elismerést Szászfalvi Lászlótól
Jobbikos képviselő fenyegeti a tanyavilág romáit?
Harci indulókat énekelve vonultak vasárnap idegenek egy dóci tanya elé, ahol egy férfi három gyermekével volt otthon. Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő baráti társaságával, mintegy harminc emberrel jelent meg, mint mondta, nem felvonultak, hanem sétáltak egyet, s ha eljárás indul ellene, lemond mentelmi jogáról – írta csütörtökön a Délmagyarország.
Volt gárdisták járőrőznek Gyöngyöspatán
Vasárnap nagygyűlést tart a Jobbik a mátrai településen, miután a helyi jobbikos vezető egy öngyilkosságot az árvízkárosult romák beköltöztetése és a “cigánybűnözés” elleni tiltakozásként értelmez.
Rassziszmus miatt jelentették fel az Echo Tv-t
Szaniszló Ferenc a Világ-panoráma című összeesküvés-hívő egyszemélyes show-jában beszélt a cigányterrorizmusról. A Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda bejelentést tett az NMHH-nál.
Sári és Nemszemétke
Mandl Péter neve nem ismeretlen a hűséges Szombat olvasóknak. Különös hangulatú várostörténeteiből közöltünk válogatást egy ízben, s Mákonypersely című könyvéről is írtunk annakidején. Mesék voltak ezek is, mint a Sári és a Nemszemétke című könyve, mely a Pagony kiadó által elindított, s 2010 óta a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése által rendezett Aranyvackor pályázat idei első díját nyerte, s amelyhez illusztrációkat Kismarty-Lechner Zita készített.
A pápa új könyve felmenti a zsidókat Jézus halálának felelőssége alól
Márciusban megjelenő új könyvében XVI. Benedek pápa teljességgel felmenti a zsidó népet az alól a vád alól, hogy felelős lenne Jézus haláláért, választ adva ezzel a kereszténység egyik legvitatottabb kérdésére – derül ki a könyv szerdán közzétett részleteiből az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint.
4 millióval kárpótolja a magyar bíróság a hirhedt náci filmre leszerződő férfit
Kiborult a Magyarok Világszövetsége: a mostanra végképp eljelentéktelenedett szervezetet meghökkentő indokkal meszelte el a munkaügyi bíróság egy volt alkalmazottja elleni perben. A bíró szerint a leghíresebb náci propagandafilm bemutatása nem számít “politikai témájú rendezvénynek”.
Minden demokrata menjen el szavazni!
Olyan pillanatban kéne visszaszereznünk autonómiánkat, amikor a demokrácia kulcsintézményeinek sora veszíti el azt. De jó, ha nem felejtjük, az autonómia (jó esetben) nem pusztán intézményes állapot, hanem belső hangoltság is, ezt pedig nehezebb kívülről „felszámolni”, mint az intézmények önállóságát. Vagyis, akár élhetnénk is az alkalommal.
Neveket várnak a mártírok emlékfalára
A Nyíregyházi Zsidó Hitközség a közeljövőben tervezi a zsidó temetőben az 50-es években felállított mártírok emlékfalának felújítását.
Irán: Az olimpia logójába az van írva, Zion
Bojkottálni fogja Irán az 2012-es londoni olimpiát, ha a szervezők nem változtatják meg az olimpiai logót. Irán szerint a logóból egyértelműen kiolvasható a Zion szó, ezért rasszista. Ziont a zsidó vallásban többek között Jeruzsálem megnevezésére is használják, de Salamon templomára is utalhatnak vele, Irán ezért a logó megszületése mögött zsidó konspirációt sejt.
hirdetés
Szabad Zsidó Tanház – Oláh János: A tízparancsolat ággádikus magyarázataiból
Előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében. A Szabad Zsidó Tanház programjában a zsidóság kultúrájának, történelmének és vallásának alapkérdései mellett kiemelten szerepelnek a jelenünk által felvetett problémák, melyekre megpróbálunk a zsidóság kultúrájából merített, korszerű válaszokat adni.
Mikve
Hadar Galron sok humorral fűszerezett, megrendítően szép története egy női fürdőben játszódik, egy mikvében.
Liszt Ferenc és a “cigány” zene
Kiindulópont Liszt Ferenc A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon 1861-ben megjelent könyve, pontosabban annak is közvetlenül a cigány zenére vonatkozó része. (A könyv eredetileg 1859-ben Párizsban jelent meg Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie címmel.)
Nők napja – Nem csak nőknek!
2011. március 6-án zenekarok, női előadók és civil szervezetek együtt mutatnak példát arra, hogy a Nemzetközi Nőnap több is lehet, mint üres gesztus pár szál virággal.
Nagyváradi festőiskolák
“Éhe a Szépnek…” – nagyváradi művészsorsok a két világháború között címmel nyílik kiállítás március 9-én 15 órakor a Holokauszt Emlékközpontban. A Száműzött művészet programsorozat újabb tárlata Nagyváradot, s a két világháború között a „Körös-parti Párizsban” festőiskolákat alapító művészeket mutatja be.
P mint Portman, P mint…
Natalie Portman hétfő hajnalban valószínűleg megkapja a legjobb női alakítás Oscar-díját, ráadásul három filmben is feltűnt az elmúlt hetekben. Itt az ideje összegezni, mi történt vele, amióta Jean Reno mellett játszotta kislányként Mathildét. Volt három Csillagok háborúja, elvégezte a Harvardot, nyert Aranyglóbuszt.
Nem cáfolta, hogy „holokauszt nem volt, hanem lesz”
Novák Előd egy neonáci honlap kérdésére válaszolt.
Közös iráni-szíriai katonai tervek a Földközi-tengeren
Több iráni hadihajó is beúszott a Földközi-tengerre, ami precedens értékű: az iráni iszlám forradalom óta nem járt perzsa hajó az övezetben. Most a hírek szerint közös gyakorlatra érkeztek Szíriába, és a két ország tovább erősítené a katonai együttműködését. Szíria perzsa szövetségese, a többször nyíltan Izrael elpusztításáról nyilatkozó iszlamista Irán a szomszédos síita muszlim Hezbollah terrorszervezettel is jó kapcsolatokat ápol.