Találatok ‘-i-l’
Összesen 29,376 találat (17721 - 17740) : -i-l.
Több mint ezren pályáztak a Magyar Holokauszt Emlékév pályázatára
Orbán levélben köszönti a magyarországi zsidóság képviselőit hanuka alkalmából
Így készült a világ legveszélyesebb cyberfegyvere
![](https://www.szombat.org/files/2013/11/Ralph_Langner-120x90.jpg)
A Stuxnet a hadtörténelem első igazi katonai célú számítógépes vírusa volt (mármint az első, ami nyilvánosságra került), amit Izrael és az USA titkosszolgálatai fejlesztettek közösen, és Irán ellen vetettek be. A vírus súlyos üzemzavarokat okozott Irán legfontosabb nukleáris létesítményében, a natanzi urándúsítóban, szakértők szerint összességében két évvel vetette vissza az ország atomprogramját, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Irán végül feladja a törekvéseit arra, hogy atomfegyvert állítson elő.
11 éve halott, most apa lett
Wallenberg mentőakciója a Józsefvárosi pályaudvaron, 1944. november 28-án
Trauma és utóhatás – szemináriumsorozat a vészkorszak irodalmáról
Chagall és Jézus keresztre feszítése – előadás és kerekasztal-beszélgetés
Szabadságról, szorongásról, összeesküvésről
Hanukia betonból
Feldmájer Máté: Rosszul és védhetetlenül fogalmaztam
![](https://www.szombat.org/files/2013/11/csenyete-120x90.png)
Többen is tiltakoztak, mások lemondásra szólították fel Feldmájer Mátét, a Mazsihisz korábbi elnökének fiát, miután az a szervezet több mint százfős levelezőlistáján folyó vitában homoszexuálisnak, és mint olyan, kritika megfogalmazására méltatlannak nevezte az elnökség … Tovább »
Kirekesztésről, buzizásról, adakozásról. Nyilatkozatok a csenyétei ügyről
Zsidó szervezetek és közösségek nyilatkozatot bocsátottak ki a csenyétei adakozás nyomán kirobbant vita kapcsán. Az alábbiakban ezt a nyilatkozatot közöljük, majd a Mazsihisz elnökének közleményét.
Nyilatkozat Feldmájer Máté kirekesztő szavai ellen
Alulírott zsidó szervezetek … Tovább »
Antiszemita Bestiárium
Netanjahu: történelmi hiba, Zarif: csak az első lépés. Folytatódik az iráni urándúsítás
A megállapodás világos utalást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy Iránban folytatódik az urándúsítás, ami sokáig a megegyezés fő akadálya volt. “Úgy véljük, hogy ez jogunkban áll” – szögezte le Zarif. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi hibának nevezte a Genfben … Tovább »
“…aki homoszexuális …és közben érinti a Tórát…”
![](https://www.szombat.org/files/2013/11/csenyete-120x90.png)
Többen is lemondásra szólították fel Feldmájer Mátét, a Mazsihisz korábbi elnökének fiát, miután az a szervezet több mint százfős levelezőlistáján folyó vitában homoszexuálisnak, és mint olyan, kritika megfogalmazására méltatlannak nevezte az elnökség egyik tagját.
A sértett … Tovább »
Martonyi Izraelben: A magyarok elítélik az antiszemitizmust
![](https://www.szombat.org/files/2012/01/martonyijanos_belso-120x90.jpg)
Fontos azt az üzenetet eljuttatni Izraelnek, hogy Magyarország baráti ország, mert jelenleg több “torz és
eltúlzott információ jelenik meg hazánkról” – mondta a külügy helyettes államtitkára. Utoljára 2010-ben
volt a magyar külügyminiszter a Szentföldön.
Izraelt és … Tovább »
Hanukarácsonyi készülődés Izraelben
![](https://www.szombat.org/files/2013/11/hanukaracsonyi_keszulodes_Izraelben_divany-120x90.jpg)
A hanuka Izraelben – akárcsak a karácsony Európában – az év legmesésebb, legcsodásabb időszaka. A cukrászdákban színes fánkok illatoznak tucatnyi ízben, a kávézókban ragyognak az ünnepi fények, és országszerte vásárok, kiállítások és különféle izgalmas programok várják az ünneplő tömeget. Ha esetleg Izraelben ünnepel, most megtudhatja melyek a kihagyhatatlan murik, de ha otthon marad az ünnepekre, akkor is tehet egy virtuális sétát: íme, a szezon legérdekesebb meglepetései!
Heller: „aki nem tud a szélsőjobb miatt aludni, hagyja ott az országot…”
Az európai szélsőjobb sem kér a Jobbikból
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/Louis-Aliot-%C2%A9Thomas-Padilla-120x90.jpg)
A Jobbiknak nincs helye az európai szélsőjobboldali összefogásban – erről a Nemzeti Front alelnöke beszélt a Hír TV-nek Párizsban.
Louis Aliot szerint nincs helye olyan pártnak a közösségükben, amely antiszemita ideológiával próbál szavazatokat szerezni és paramilitáris alakulatokkal … Tovább »