Fióka Iskola Előkészítő az Amerikai Alapítványi Iskolában
A leendő elsős tanító néni várja azokat, akik már várják az iskolát és azokat is, akik még nem! Sokat fogunk játszani, mozogni, rajzolni, énekelni, számolni.
Összesen 29,970 találat (20701 - 20720) : -géni-.
A leendő elsős tanító néni várja azokat, akik már várják az iskolát és azokat is, akik még nem! Sokat fogunk játszani, mozogni, rajzolni, énekelni, számolni.
A leendő elsős tanító néni várja azokat, akik már várják az iskolát és azokat is, akik még nem! Sokat fogunk játszani, mozogni, rajzolni, énekelni, számolni.
Sok évtizede, nincstelen diákként érkeztem a kaliforniai San Francisco-ba, ahol egy kis lakást béreltem. Az épület házmestere és a fiatal lakók önzetlen istápolója egy középkorú, jól megtermett hölgy volt. Ma is jól emlékszem Helga kemény német akcentusára. Gyakran segítettem a jókedélyű asszonyságnak felcipelni bevásárlókosarát a legfelső emeletre, hálából meghívott ebédelni olcsó kínai törzsvendéglőjébe, ahol nagy megdöbbenésemre kínaiul rendelt…
Lehet, hogy több közel-keleti országban hatalomra jutnak az iszlamisták, ismét kiéleződik az arab világ és Izrael viszonya, az Egyiptom és a zsidó állam közti több mint három évtizedes “hideg békét” pedig forró háború követi? Ettől félnek sokan mind az Egyesült Államokban, mind Nyugat Európában. De – érthető módon – leginkább Izraelben. Mennyire reális ez a veszély?
Az MSZP azt kifogásolja, hogy a Jobbik a Fidesz “alkotmányozó szövetségese”, miközben az európai neonácik által “Becsület Napja”-ként megálmodott rendezvénysorozatot tervez Budapesten.
A legfeszültebb viszonyok között maradt vezérkari főnök nélkül Izrael.
A miniszterelnök a Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott, s az újság hétvégi számában megjelent, Brüsszelben készült interjúban elmondta: ha a mai (magyarországi) helyzetet összehasonlítja az egy évvel ezelőttivel, úgy gondolja, jelentős javulás történt az antiszemitizmussal kapcsolatban.
A Kormány múlt heti döntésének megfelelően megkezdte a tárgyalást a zsidó közösségekkel, érdekképviseleti szervekkel, valamint szakmai szervezetekkel. A Kormány úgy döntött, hogy megújítja a zsidó közösségekkel és a nemzetközi zsidó szervezetekkel zajló egyeztetések formáját, és azt a korábbinál szélesebb körben, több témában, intenzívebben, gyakrabban folytatja. Az első tárgyalásra január 31-én hétfőn került sor.
Nehéz hónapok állnak szerkesztőségünk mögött. A gazdasági válság bennünket is elért, s az ősszel 2011-es megjelenésünk is bizonytalannak látszott. Nem tehettünk mást, segítséget kértünk.
Ezentúl gyakrabban és rendszeresebben egyeztet a kormány hazai és a nemzetközi zsidó közösségekkel – derült ki a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A találkozókra negyedévente lehetőséget biztosít a kabinet.
A magyar nép osztozik a zsidóság fájdalmában, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen.
Szinte minden nap támadja a jobboldali és kormányközeli Magyar Nemzet, valamint több – szintén jobboldali – orgánum az előző kormányok által juttatott pályázati pénzek kapcsán Heller Ágnest, Radnóti Sándort, Vajda Mihályt és több filozófust. Az elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula az egyik ügyben feljelentést is tett.
Orbán az Európai Zsidó Kongresszuson kifejtette, hogy a magyar EU-elnökség meghatározó eleme az emberi méltóság tiszteletben tartása, az Európában élő közösségeknek kijáró tisztelet feltétlen megadása.
A múlt héten indult el a magyar kormányt támogató, a médiatörvény körüli világbotrányt a romokban heverő MSZP ármánykodására visszavezetni próbáló Elég! című Facebook-oldal, amelyhez pénteken nem kisebb híresség, mint Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő jelentette be csatlakozását. A hétvégén több bloggernek feltűnt már, hogy az oldal lájkolói között feltűnően sok a fantom-felhasználó, de – mint a következőkből kiderül – a valódiakkal is akadnak gondok. Ráadásul az oldal látogatottsága fantomostól-trollostól sem valószínű, hogy eléri a Deutsch által prognosztizált egymilliót – ehhez most még több mint 985 000 felhasználó hiányzik.
Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója alkalmából a holokausztról emlékeztek meg kedd este az Európai Parlament (MTI) brüsszeli székházában tartott ünnepségen.
A Jobbik „náci nézeteinek” tolerálása, illetve a médiatörvénynek a demokrácia működését veszélyeztetőkorlátozó jellegét tették szóvá az Európai Zsidó Kongresszus vezetői Brüsszelben Orbán Viktornak. Az unió soros elnöki posztját betöltő magyar kormányfő figyelmét felhívták az Európában erősödő antiszemitizmusra és rasszizmusra.
Világszerte csökkent tavaly az antiszemita incidensek száma – állapította meg vasárnap Jeruzsálemben közzétett jelentésében az izraeli bevándorlási szervezet, a Zsidó Ügynökség.
A 17 éves Ornak kell eltartania saját magát és édesanyját. Ennek érdekében nem riad vissza semmilyen munkától és a legősibb foglalkozást választja.
A film elnyerte az “Arany Kamera” díjat Cannesban. A kritikusok elismerően írtak a két főszereplő, Dana Ivgi (Or) és Ronit Alkabetz (az édesanya) brilliáns játékáról.
A nigun szó jelentése: dal szavak nélkül. A zenekart Párniczky András alapította 2001-ben. A kelet-európai zsidóság tradícióinak felelevenítése amerikai dzsessz- körökben jelentős hagyományokkal bír: elegendő John Zornra és kiadója, a Tzadik köré csoportosuló muzsikusokra gondolni. Európában egyedül a Nigun követi ezt az irány- vonalat, amelynek eredői az elmélyült spiritualitásban és a mai jazzben egyaránt megtalálhatóak. Hagyomány és modernitás, kötött formák és improvizációk, nyugalom és feszültség: a Nigun zenéjét az egymást kiegészítő ellentétpárok jellemzik, miközben a haszid és magyar kultúrkincs az autentikus környezetben közös új minőségre talál.
A Cigányok két világ. Tersánszky szerelmi háromszöge egy sosem volt mesevilágban mutatja meg a muzsikus romákat, de épphogy megmelegszünk köztük, eltörik az idill. Grecsó Krisztián Cigányokja a mai Magyarországra hozza át a drámát, a szerző úgy írta tovább a darab történetét, hogy a legmélyebbről hozott föl valamit. Magyaroknak cigányoknak egyaránt. Lelet – a rettegés alól.