Találatok ‘-gégyé-’
Összesen 30,943 találat (8321 - 8340) : -gégyé-.
Izraeli vakcina kutatás: a minőség fontosabb a gyorsaságnál
A védelmi minisztériumhoz tartozó biológiai kutatóintézet igazgatója keddi Kneszet bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy az országban előállított koronavírus elleni vakcina próbái októberben esedékesek, de a késői (harmadik fázisú) tesztelésre csak a jövő évben kerülhet … Tovább »
Szudán megerősítette: kapcsolatot tart fenn Izraellel
A szudáni külügyminisztérium kedden megerősítette, hogy kapcsolatot tart fenn Izraellel.
A beismerést azután tették, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Izrael tető alá hoztak egy megállapodást az USA segítségével, amellyel lényegében normalizálják a kétoldalú viszonyt.
Az … Tovább »
A feladat az, hogy újraalkossuk a zsidóságot
A jelenleg Magyarországon élő amerikai rabbi, Michael Paley szerint Budapest az egyedüli város Közép-Kelet-Európában, mely helyszíne lehet a zsidó reneszánsznak. Az általa indított Tarbut program célja, hogy a zsidó közösség tehetséges, elkötelezett tagjait arra inspirálja, hogy … Tovább »
Izraeli és német vadászgépek átrepültek Dachau fölött
Izraeli harci pilóták és német társaik kedden a Dachau koncentrációs tábor feletti átrepülve tisztelegtek a holokauszt áldozatai előtt, első közös katonai hadgyakorlatuk során Németországban.
A vadászrepülőgépekből álló formáció, beleértve az izraeli légierő F-16-osait … Tovább »
Izrael és az Öböl menti arab államok közös fenyegetése Irán
Irán az egész közel-keleti régióra, így Izraelre és az Öböl menti arab államokra egyaránt biztonsági fenyegetést jelent – mondja Izrael budapesti nagykövete. Yacov Hadas-Handelsman szerint az arab államok belátták: a saját érdekeiket nem tehetik fel a palesztin ügyre. Az Izrael-Emírségek … Tovább »
Titkos záradék: USA fegyverek az Emírségeknek a békéért, Izrael áldásával?
Az Egyesült Arab Emírségek de facto vezetője, Mohammed bin Zájid Ál Nahajan abu-dzabi trónörökös kérésére Izrael a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodás titkos záradékában beleegyezett abba, hogy az emírségek fejlett fegyverrendszereket … Tovább »
A „Dob utcai fiúk”
A holokauszt 75. évfordulójára szervezett ünnepség a Rumbach Sebestyén u. 10. alatti emléktáblánál.
Az esemény 2020. szeptember 8-án (kedd) délután 14 órakor kezdődik a Budapest, VII. kerület Rumbach Sebestyén utca 10. számú háznál.
Az emléktáblát a pesti gettó … Tovább »
Szaúd-Arábiának érdeke a kapcsolatok normalizálása Izraellel
Mindezt Donald Trump amerikai elnök tanácsadója és veje, Jared Kushner jelentette ki a Washingtonban akkreditált külföldi újságíróknak tartott virtuális sajtókonferencián hétfőn.
Úgy vélekedett, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvétele Izraellel “nagyon jót tenne a szaúdi … Tovább »
Cigánymártás helyett magyaros – vajon a névváltoztatás fontos a rasszizmus ellen?
Magyaros paprikamártásra változtatja cigánymártás termékének elnevezését egy német gyártó a rasszista nevek és elnevezések körüli viták miatt – írták hétfőn német hírportálok.
A Bild am Sonntag című lap összeállítását ismertető beszámolók szerint a német cég … Tovább »
Jeruzsálemi meghívás Abu Dzabi trónörökösének Izrael elnökétől
Reuven Rivlin izraeli államfő meghívta Jeruzsálembe Mohammed bin Zájid Ál Nahajant, Abu-Dzabi trónörökösét, akit sokan az Egyesült Arab Emírségek de facto vezetőjeként tartanak számon.
Rivlin a Mohammed bin Zájidnak címzett hivatalos meghívó levélben – amelyet hivatala a … Tovább »
A palesztin tankönyvek a békés együttélésre buzdítanak – állítja egy EU-vizsgálat
Egy az Európai Unió által szponzorált tanulmány szerint a Palesztin Hatóság által alkalmazott tankönyvek nem uszítanak Izrael ellen. A probléma az, hogy olyan arab nyelvű tankönyveket vizsgáltak, amelyeket az izraeli iskolarendszer használ.
A tanulmányt Federica Mogherini, az EU … Tovább »
Szaúd Arábia is elismerheti Izraelt
Az Egyesült Arab Emírségek példáját követve más közel-keleti országok is békemegállapodást köthetnek Izraellel, akár Szaúd-Arábia is – jelentette ki Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az NBC televíziónak adott interjújában vasárnap.
O’Brien hangsúlyozta: … Tovább »
Netanjahu: „Békét békéért” az elvünk
A közösségi oldalaira vasárnap feltöltött videó nyilatkozatában Benjamin Netanjahu miniszterelnök azt mondta, arra számít, hogy további arab országok fogják követni az Egyesült Arab Emírségek lépését, normalizálják kapcsolataikat a zsidó állammal, és ez a folyamat végül a … Tovább »
Két német futballsztár 80 ezer dollárt ajánlott föl az Auschwitz emlékmúzeumnak
Két német futballsztár által alapított civil szervezet mintegy 80 ezer dollárt ajánlott föl az Auschwitz emlékmúzeumnak.
Leon Goretzka and Joshua Kimmich, a Bayern München két válogatott labdarúgója hívta életre a WeKickCorona Initiative szervezetet. A pénzt azután ajánlották … Tovább »
Elhunyt Szebeni András fotóművész
Szebeni András 1946-ban született zsidó szülők gyermekeként, röviddel a vészkorszak után. Az ország egyik leghíresebb és legtekintélyesebb fotóművésze távozott halálával.
1964: Madách Imre Gimnázium, érettségi. Gimnazista korában Bíró Yvette filmklubjában kezdett vonzódni … Tovább »
A Heisler-Róna vita és a pártos kormánysajtó
Kemény ütésváltásra került sor az elmúlt napokban Heisler András Mazsihisz-elnök és Róna Tamás főrabbi – a Mazsihisz Rabbitestület elnöke – között. Az ütésváltásnak sokszoros súlyt adott, hogy Róna Tamás a konfliktust kivitte a nyilvánosság elé, ami számára azzal az előnnyel … Tovább »
Ne a zsinagógát, hanem a Hazatérés templomát őrizzék – provokál Novák Előd
Megszüntetné a Dohány utcai zsinagógánál az állandó rendőri jelenlétet a Mi Hazánk Mozgalom.
Azt kezdeményezik, hogy inkább a Hazatérés református templomot helyezzék folyamatos őrizet alá. Erről a párt alelnöke beszélt a HírTV-nek adott interjújában.
Novák Előd … Tovább »
Brooklyn: ortodox zsidó mentősnők bevetésre készen
Brooklynban ortodox nők által működtetett sürgősségi ambulancia kapott működési engedélyt.
Hosszú évek jogi huzavonája a brooklyni ortodox nők saját sürgősségi központot alapíthattak. New York állam regionális sürgősségi gyógyászati tanácsa adta ki a működési engedélyt … Tovább »
„Vírusfalva”
A Le Soir belga napilap augusztus 7-i számában megjelent karikatúrán Antwerpen ortodox zsidó negyedét mint „koronavírus falut” mutatják be.
Pierre Kroll karikaturistának már korábbi, sokak szerint antiszemita ízű rajzai miatt is magyarázkodnia kellett. A mostani egy „Látogasson … Tovább »