Találatok ‘-gégyé-’
Összesen 30,967 találat (22941 - 22960) : -gégyé-.
Ljudmila Ulickaja: Papírgyőzelem
Amikor a nap elolvasztotta a fekete, kásás havat, és a sáros hóléből előtünedeztek az emberi élet egész télen át felgyülemlett hulladékai – ócska rongyok, csontok, üvegcserepek –, és a levegőt bűzáradat öntötte el, amelyben a legerősebb a tavaszi föld nedves, édeskés szaga volt, megjelent az udvaron Genya Pirapljotcsikov. A neve olyan idétlenül íródott, hogy attól kezdve, hogy megtanult olvasni, úgy fogta fel, mint valami sértést.
Modern zsidó költők: Kadya Molodovsky
Kadya Molodovsky 1894-ben született a Fehér-Oroszországi Kartuszkájában. Első versei Kijevben jelentek meg 1920-ban az Eygns című kiadványban, és rövid ideig ennek szerzőgárdájához tartozott a fiatal költőnő. 1922-ben Varsóba költözött, ahol egy szekuláris jiddis iskolában tanított 1935-ig, amikor Amerikába emigrált.
Diplomáciai botrány lett egy svéd újságcikkből
Kereskednek az elrabolt palesztinok szerveivel, írja az Aftonbladet. Az izraeli külügy tiltakozik, de a laptársak is bírálták a kétoldalas beszámolót.
Fegyveres felkelést hirdettek a radikálisok: „Áldozatok lesznek”
Orbán Tel-Avivból kap parancsokat, háborús helyzetben a víz a legfontosabb – Posta Imre előadást tartott.
Izrael és a melegek
Izraelt régóta megosztja a vallás társadalmi szerepe: az ortodoxok teokráciát, a világiak liberális demokráciát szeretnének. A Tel Aviv-i melegbár elleni merénylet arra utal, hogy egyre durvul a kultúrharc a két tábor között.
“A gyűlölet érzéséről senki sem tud lemondani”
A következő húsz évnek valószínűleg az lesz a dolga, hogy a közérdeket érvényesítse a kapitalista szabad rablással szemben – állítja Nádas Péter. A Kossuth-díjas író szerint ez nehéz lesz, mert a kádárista és a horthysta restauráció egyetlen ponton találkozik: a korrupcióban. A negyedszázada egy kis göcseji faluban élő Nádas Péter úgy véli, olyan államunk van, amely nem támogatja az egyenlő teherviselés elvét, olyan rendőrségünk, amely nem védi se a vagyont, se az életet, és olyan egészségügyünk, amely nem a szolidaritás elvére épül.
Ulickaja örök vándorai
Ulickaja népszerűségének titkát kutatva mind az oroszországi, mind a magyarországi kritika az elismerések mellett többféle elmarasztalást is megfogalmazott. A bírálatokban látensen szinte kivétel nélkül ott van valamiféle ál-irodalmi gyanakvás: nem lehet igazán „míves” munka az, ami a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tarthat.
Hajóval a bori rézbányába
1943. július elején váratlanul összehívták – rajtunk keresztül – a családtagjainkat, szülőket, feleségeket, egy Szőregen lévő ház udvarába, és egy Todt-ezredes arról tartott előadást, hogy rövidesen a szerbiai Borba indulunk, ahol a magyar állammal kötött megállapodás alapján a rézbányában fogunk dolgozni, és az általunk végzett munka ellenértékeként Magyarország rezet kap cserébe.
A Radnóti-centenárium margójára
“Aki pusztán etnikus értelemben zsidó, azaz nem veszi magára az ég igáját, miáltal szellemi értelemben zsidó lehetne, az vét a Törvény ellen – így szól a zsidó hagyomány. Ez a versbeli bűnösség gyökere is, melyből a kereszténység, Radnótié is, szárba szökken. Talán megkockáztathatjuk, … Tovább »
Porajmos, az elfelejtett holokauszt
Augusztus 2-án emlékeztünk a második világháború cigány áldozataira. 65 év távlatából még mindig sok a kérdés.
130 éve született “Hollywood magányos farkasa”
Százharminc éve, 1879. augusztus 17-én született Samuel Goldwyn, a Metro-Goldwyn-Mayer amerikai filmgyár “középső” tagja, Hollywood egyik legsikeresebb független producere.
Újracsomagolva
Londoni kávézók papírpoharain képregényfigurák hirdetik Magyarországot – nem a Balatonnal, nem a csikós-gulyás Alfölddel, hanem bányászlámpával, fröccsel, a zsidó negyed romkocsmáival, bulizással egy termálfürdőben. A németek kétmillióval kevesebb vendégéjszakát töltenek nálunk, mint tíz éve, de egyre több “fapados” brit, spanyol és francia jön hozzánk. Magyarország újracsomagolva, ahogy az útikönyvek és turisztikai portálok kínálnak minket.
Heti Midrás: bírákat és felügyelőket (softim)
„Bírákat és felügyelőket rendelj magadnak minden kapuidban, melyeket az Örökkévaló, a te Istened ad neked, törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igazságos ítélettel.
Négyszázan voltak a budapesti antifasiszta rendezvényen
Mintegy négyszázan gyűltek össze a budapesti antifasiszta rendezvényen a Városháza parkban; a demonstrációt többször bekiabálásokkal igyekeztek megzavarni, ám a program alapvetően békésen zajlott.
Hol sírjaik domborulnak…
Augusztus 9-én nemzedéki feladatunknak tettünk eleget. A jeles eseményről nem számoltak be a szenzációra éhes televíziós csatornák, s még az újságok sem cikkeztek arról, hogy elvégeztük a pestszentlőrinci zsidó temető bozótmentesítését. Mi azonban tudjuk, hogy az efféle “tisztogatásnak” értelme és célja van, amely akár az irányhármas-elve szerint is meghatározható: honnan jövünk, hol vagyunk és hová tartunk.
Quentin Tarantino: Tetszik, hogy ismert vagyok
Zsidó tudóst is beválasztottak a Fatah forradalmi tanácsába
Most először egy zsidót is beválasztottak a Fatah palesztin mozgalom vezetőségébe, a forradalmi tanácsba – derült ki a szombaton nyilvánosságra hozott választási eredményből.
Se holokauszt, se romák – ami a Középiskolai történelmi atlaszból kimaradt…
Pedagógusok, vallási vezetők, történészek egy csoportja 2009. augusztus 12-én Dr. Hiller Istvánhoz fordult az alábbi elemzéssel:
Fokozott rendőri ellenőrzés lesz szombaton
A BRFK közleménye szerint mindent megtesznek azért, hogy kiszűrjék a rendzavarókat. Két újabb rendezvényt tiltottak meg, a Nemzeti Munkáspárt nem mehet a Tabánba.