Riboszómakutatók kapták a kémiai Nobelt
Egy indiai, egy amerikai és egy izraeli tudós kapta a 2009-es kémiai Nobel-díjat. A kutatók a riboszómák felépítésének és működésének leírásáért kapták a legrangosabb tudományos elismerést.
Összesen 30,967 találat (22761 - 22780) : -gégyé-.
Egy indiai, egy amerikai és egy izraeli tudós kapta a 2009-es kémiai Nobel-díjat. A kutatók a riboszómák felépítésének és működésének leírásáért kapták a legrangosabb tudományos elismerést.
Holokausztmúzeum építését tervezik 2012-re Rómában, nem messze Benito Mussolini egykori fasiszta diktátor rezidenciájától.
Megalapozottan folytatja a büntetőeljárást az ügyészség Képíró Sándor ellen háborús bűntett elkövetésének gyanújával – derül ki a Fővárosi Bíróság szerdai tájékoztatásából.
Lisznyay-Szabó Gábor római katolikus egyházzenész évtizedeken át egyszerre orgonált a terézvárosi plébániatemplomban és a Dohány utcai zsinagógában. A mózesi törvények szerint szombaton tilos munkát végezni – az orgonálás pedig annak számít -, ezért itt hagyományosan keresztény művész szólaltatja meg a hangszert. Lisznyay-Szabó Mária 1971-ben vette át édesapja örökségét a zsinagógában.
2005 elején történt hivatalba lépése óta először néz szembe a lemondását szorgalmazó követelésekkel és minden irányból érkező durva támadásokkal Mahmúd Abbász palesztin elnök. Hazugnak és bűnösnek tartják Rámalláhban, Ciszjordánia fővárosában, míg a Gázai övezetben élők szemében áruló lett a 74 éves politikus. A legendás Jasszer Arafat utóda ráadásul éppen a napokban szembesült egy déjá vu élménnyel: ha kenyértörésre kerül a sor Izraellel, akkor rendre a palesztinok húzzák a rövidebbet.
Jeruzsálemben több ezer rendőr áll készenlétben, a Hamasz erőszakot hirdetett.
Mahmúd Abbász palesztin elnök kormánya közölte hétfőn, hogy diplomáciai
offenzívát indít Izrael ellen a Templomhegyen rendszeressé vált
incidensek miatt. Közben palesztin fiatalok ismét összetűzésbe kerültek
izraeli rendőrökkel Kelet-Jeruzsálemben.
A zsidó humor mélyebb rétegeit kutatja egy most megjelent könyv, de nem általánosságban és egyetemlegesen, hanem egy pesti közösség mindennapi életében.
Másfél hónapja indítottam egy blogot a nolblogon, abban a reményben, hogy Magyarország egyre súlyosbodó bajait az “okoskodó publikum” részvételével talán sikerül racionálisan megtárgyalni. Témáim ezért nagyrészt közvetlenül politikaiak voltak, mert a jövőnket meghatározó döntések elsősorban ebben a szférában dőlnek el, hiszen a gazdasági döntéseket is politikusok hozzák meg, nem csupán gazdasági, hanem sajátos politikai szempontokat is követve.
Még három hónapig tart Linzben az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat, s a szervezők továbbra is “teljes programot és teljes látogatottságot” ígérnek.
Az Izrael Állam és a Magyar Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. évfordulója alkalmából a Magyar Külügyi Intézet és Izrael Állam Nagykövetsége politikai konferenciát rendezett 2009 szeptemberében.
A megállapodás elítélendő bűncselekmény volt a béke ellen, amelyért a részes felek közül csak Helmut Kohl kért bocsánatot – Oroszország máig adós ezzel.
Kilencven éves korában Varsóban elhunyt Marek Edelman, a nácik elleni 1943-as varsói gettófelkelés parancsnoka.
Zelaya az alapjogok visszaállítása esetén hajlandó csak tárgyalni a hondurasi hatalommal
2009. október 5. / Népszava Online
Manuel Zelaya, a hatalomból kiszorított hondurasi elnök csak abban az esetben hajlandó tárgyalni a hatalom tényleges birtokosaival, … Tovább »
Zavargásoktól tartva riadókészültségbe helyezték a rendőrséget, és rendőrök ezreit vezényelték az utcákra hétfőn Jeruzsálem óvárosában, a Mecsetek tere közelében – jelentette be egy szóvivő.
A brit The Daily Telegraph szerint az éles antiszemita kirohanásaival nemzetközi botrányokat okozó iráni elnök maga is zsidó származású. A lap úgy véli, Mahmúd Ahmadinezsád egyszerűen “túlkompenzál”, szélsőséges kijelentéseivel saját múltját akarja leplezni.
Szent koronánk óvd, vigyázd hazánk, hajnalcsillag, szép keresztünk, ragyogj fel reánk – üvöltött a Pest megyei Kosd közösségi házában a szélsőjobbos Kárpátia zenekar egyik száma, amely – a pogácsával együtt – a Jobbik kampányrendezvényének valódi kezdetéig hivatott … Tovább »
Az izraeli Ámosz Oz vezeti az idei irodalmi Nobel-díj várományosainak listáját, az esélyesek közül azonban nehéz megjósolni, hogy a Svéd Királyi Akadémia – amelynek hivatalos bejelentése jövő csütörtökön esedékes – kinek ítéli oda a kitüntetést.
Az ukrán származású férfit háborús bűncselekménnyel vádolják. Demjanjuk tagadja bűnösségét Várhatóan novemberben megkezdődhet a háborús bűncselekményekkel vádolt John Demjanjuk pere Münchenben – így határozott pénteken a helyi tartományi bíróság.