Tarlós szimbolikusan gyújtotta meg a gyertyákat
„Már megbánta!”
Összesen 30,963 találat (20801 - 20820) : -gégyé-.
„Már megbánta!”
Nyílt levélben fordult a szlovák államfőhöz dr. Lebovits Imre, miután
Ivan Gasparovic fasisztának nevezte Esterházy Jánost, felvidéki magyar
politikust, aki az ötvenes években egy morvaországi börtönben hunyt el.
Ivan Gasparovic szlovák államfő helytelenítette az Esterházy szobor
kassai felállítását, mert szerinte a politikus “a fasizmus híve volt”.
Az úgynevezett szubjektív értékelési szempontok alapján a Médiatanács
maximális pontszámmal értékelte a Klubrádió műsortervét, a rádió saját
objektív vállalásai viszont nem voltak elegendők arra, hogy elsőként
kerüljön ki a pályázati eljárásból – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője.
A Tel Aviv-i Egyetem tudósai mikroszkopikus távirányítású kamerájukkal
daganatokat és elváltozásokat keresnének az emberi szervezetben. Úszó minikamera az emberi testben
A Town of Mount Royal (TMR) – a Montreál szigetén lévő kétnyelvű
önkormányzat – úgy döntött, hogy többé nem állít menórát és jászolt a
város közterein, miután egy helyi muszlim csoport arra kérte a
városvezetést, hogy a zsidó-keresztény szimbólumok mellé tegyenek
muzulmán vallási jelképeket is
A rabbikar megtámadva érezte magát, az országos főrabbi kinevezése elmaradt, a zárszámadást többen támadták, egyedül a pótválasztások zárultak osztatlan sikerrel. A 2012-es költségvetést ugyan a Mazsihisz vezetősége átverte a közgyűlésen, de a négy és félórás taktikai csata után egyetlen egy küldött sem utazhatott haza bizakodó jövőképpel.
A világ jövője attól függ, hogy a nagy világegyházak miként tudnak
egymással párbeszédet folytatni, és hogyan találják meg vallásaikban a
közöset, mert mindannyian ugyanabban hiszünk – mondta Martonyi János
külügyminiszter a zsidó hanuka ünnep első napján kedden Budapesten. Az
eseményen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnöknek a hanukát köszöntő
levelét.
Svédország nemzetközi vándorkiállítással, bélyegkibocsátással,
szemináriumokkal és könyvekkel emlékszik meg a több tízezer magyar zsidó
életét megmentő Raoul Wallenberg születésének századik évfordulójáról.
Svédországi megemlékezések Wallenbergről
Már a Talmudban is szerepeltek olyan emberek, akik főállásban a zsidó
szent szövegek hibáit keresték. Ez a tevékenység a mai napig létezik, és
mint látni fogjuk, szükség is van rá… A Tóra-másolók lassan és
precízen dolgoznak, de olykor még így is be-becsúsznak tévedések.
Diszkriminációval és szegregációval szembesülnek a jeruzsálemi nők a
szélsőségesen vallásos zsidó vezetők növekvő befolyása miatt – írta
honlapján a Sky News brit hírcsatorna.
Történelmi jelentőségűként méltatta Simon Peresz izraeli államfő azt a
villámlátogatást, amelyet Salva Kiir dél-szudáni elnök tett kedden a
zsidó államban.
Tegnap éjjel több mint 5000 embernek küldtem ki meghívót a közelgő
hanukai programokra. Az események között a Nyugati tér-i gyertyagyújtást
is feltüntettük, az ünnepségen résztvevő vendégek névsorával együtt.
A Negyed6Negyed7 Fesztivál a Hanuka nyolc napján át, december 20. és 28.
között kínál izgalmas programokat a budapesti hatodik és hetedik
kerületben – a vásárlásban vagy a bejglievésben megfáradt
karácsonyozóknak is, hiszen idén egybeesik a zsidó és keresztény ünnep, a
Hanuka és a karácsony.
Szépirodalmi sorozatot indított a Partvonal Kiadó, amely Hans Keilson és
Somerset Maugham regényeinek idei megjelentetése után jövőre Alberto
Moravia és Alessandro Baricco műveivel jelentkezik.
A régi zsinagóga mintájára új közösségi házat építhet a zsidó hitközség. A tanulmányterv és az elvi építési engedély elkészült.
Izraelben bebörtönzött palesztinok újabb népes csoportja, 550 ember
nyerte vissza szabadságát vasárnap este annak a fogolycserének a
keretében, amelyben öt év után kiszabadult a palesztin fogságból Gilád
Salit izraeli katona.
Az izraeli kormány kemény fellépést helyezett kilátásba az erőszakos
cselekményeket elkövető zsidó telepesekkel szemben. A hatóságok végre
felismerték, hogy jobboldali radikális telepesek gaztetteinek éveken át
tartó bagatellizálása hiba volt – mutatott rá a Neue Zürcher Zeitung.