Találatok ‘-esz-’
Összesen 28,533 találat (15121 - 15140) : -esz-.
Iráni atomprogram: Izrael még mindig nem nyugodt
![](https://www.szombat.org/files/2014/05/Yuval-Steinitz-120x90.jpg)
Izrael nem vetette el az Irán elleni katonai akció lehetőségét, dacára annak, hogy az Iszlám Köztársaság a múlt héten keretmegállapodást kötött atomprogramjáról az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaival és Németországgal – jelentette ki hétfőn Juval Steinic, Benjamin Netanjahu leköszönő kormányának hírszerzési minisztere.
Iráni pénzből fizetnék ki a kártérítést a Hezbollah terrorjáért
Állásfoglalásra kérte fel az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn Barack Obama elnök kormányzatát az iráni központi bank fellebbezésének ügyében, amellyel a pénzintézet azt kívánja megakadályozni, hogy a befagyasztott iráni alapokból csaknem kétmilliárd dolláros kártérítést fizessenek ki a terrorizmus áldozatainak és hozzátartozóiknak.
Madárországi emlékeim
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/vajdamisulead1-120x90.jpg)
Mások emlékeit nem lehet megcáfolni, még ha tartalmuk megfelelését az állítólagos tényeknek kétségbe vonhatjuk is. Hogy rosszul emlékezett, arra csak az emlékező maga döbbenhet rá, ha valami – Tengelyi László nyomán ezt nevezem sorseseménynek – belátni kényszeríti, hogy rosszul emlékezett. – Vajda Mihály 2flekken.
Széder a gettóban
Dk-sok tisztították meg a festékszóróval lefújt holokauszt-kiállítást
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/Kepkivagas1-120x90.jpg)
A Madách téren rongálták meg a képeket ismeretlenek még vasárnap.„Húsvét vasárnapján egy ismeretlen elkövető festékszóróval megrongált 14 képet a Madách téri, 70 év unokái című kiállítás fotói közül. A tárlat holokauszttúlélőket, illetve az őket követő generációkat … Tovább »
Zsidó skanzent alakítanak ki Erzsébetvárosban
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/8115506_b7917eef302b34d1922a1c7cb7adeb3e_wm-120x90.jpg)
A hetedik kerület egyik legkisebb – életveszélyes állapotban, üresen málladozó – bérházának a sorsa nem kevés fejtörést okozott a helyi önkormányzatnak. Mivel műemlék, lebontani nem lehet a Csányi utca 5-öt, pedig a képek magukért beszélnek: távolról … Tovább »
A varázs emelvényétől az emelvény varázsáig
Európa zsidók nélkül
Az idősebb korosztály számára valószínű nem ismeretlen Hugo Bettauer neve és így könnyen rájöhettek arra, hogy a címadást a Nagyváros zsidók nélkül (Die stadt ohne Juden) c. regénye ihlette.
A fiatalabb nemzedék számára álljon itt egy kis ismertetés:
Bettauer (1872-1925) … Tovább »
Összefújták a Madách téri holokauszt-kiállítás képeit
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/3-120x90.jpg)
Ismeretlen elkövetők festékkel fújták le a 70 év unokái címmel januárban megnyitott köztéri fotókiállítás képeit a budapesti Madách téren.
A tárlatot a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség állította, a 24 képen … Tovább »
Ahasvér meg a zsidó titok
Sellőfarkú kullancsok a Bánki-tónál
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/Bank-120x90.jpg)
Volt egy zárt, szubkulturális világ a Kádár-rendszerben, amiről 40 év után is legendákat mesélnek azok a lassan öregedő gyerekek, akik valamikor benne lehettek.
A bánki-tavi „magánnyaraltatások” szabadságot és életre szóló impulzusokat adtak a résztvevőknek – mégsem mindenki … Tovább »
Az Iszlám Állam elfoglalt egy palesztin menekülttábort
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/YARMOUK-large570-120x90.jpg)
A Damaszkusz külvárosában található Yarmouk menekülttábort, ahol mintegy 18 ezer ember élt, 90 százalékban elfoglalták a brutalitásukról hírhedt Iszlám Állam fegyveresei. Ezzel néhány kilométerre megközelítették Asszad elnök főhadiszállását. A harcokban a civil lakosság … Tovább »
Eltaposott egy embert a tömeg egy rabbi temetésén
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/Shmuel-Vosner-120x90.png)
A Tel-Aviv mellett lévő Bné Brak városban a mintegy százezer ultraortodox gyászolóból álló tömegben a tolongásban életét vesztette egy huszonhét éves fiatal, négy embert pedig súlyos állapotban szállítottak egy tel-avivi kórházba. A mentők hatvanöt sebesültet részesítettek … Tovább »
Obama közel-keleti csődje
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/ac27f1fa-d622-4670-9665-4b1dd69d6efa-120x90.jpg)
Irán és az atom: Obama szerint történelmi megállapodás született. Kérdés, mennyit ér valójában, és egyáltalán: meddig élhet majd.
Március 31-én, éjfélkor lejárt az előre megszabott határideje annak a tárgyalássorozatnak, melyet az iráni atomprogramról, illetve az országgal … Tovább »
Vak tájak megvilágítója
Bernhardi-ügy – Schnitzler betiltott darabja az örkényben
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/bernhardi-120x90.jpg)
Március végén mutatta be az Örkény Színház Arthur Schnitzler A Bernhardi-ügy című darabját Ascher Tamás rendezésében.
A cenzúra nem engedélyezi a Bernhardi bemutatását, a szociáldemokraták hiába interpellálnak a parlamentben. 1913-ban Schnitzler Katharina Schrattot, a császár … Tovább »
Obama széderestéje
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/Obama-szeder-120x90.jpg)
Immár hetedik éve, hogy az “Első Család” (First Family), vagyis Obama elnök, neje és gyermekei széder estét tartanak a Fehér Házban. A ház hivatalos fényképésze, Michel Souza készítette az alábbi felvételeket.
A Fehér Ház honlapján olvasható az ünnepről készült rövid … Tovább »
A Jobbik-pánik elleni orvosság
![](https://www.szombat.org/files/2013/05/tunteto_jobbik2013-120x90.jpg)
Jobb lett volna félni, mint megijedni.
Novemberben, Ózdon elsöprő győzelmet aratott a Jobbik polgármesterjelöltje, éspedig úgy, hogy a Fidesz óvása után megismételt szavazáson kétszer annyit voksot kapott, mint eredetileg, októberben. A nemzeti radikális … Tovább »
Izrael fenyegetőnek tartja az iráni atom-megállapodást
![](https://www.szombat.org/files/2015/04/irani-atomtargyalasok-120x90.jpg)
“Az egyezség veszélyezteti Izraeli túlélését”
Az iráni nukleáris keretmegállapodás hírére összehívta kormánya biztonsági kabinetjét az izraeli miniszterelnök. Benjamin Netanjahu az ülés után úgy fogalmazott, szerinte az egyezség veszélyezteti Izrael … Tovább »