“Utad a másvilágra kijelöltetett, közeleg a véged”
Halálos fenyegetést kapott Izrael rendőrfőkapitánya – számolt be az ügyről a zsidó állam sajtója vasárnap.
Összesen 24,312 találat (17701 - 17720) : -bert.
Halálos fenyegetést kapott Izrael rendőrfőkapitánya – számolt be az ügyről a zsidó állam sajtója vasárnap.
Több mint 16000 zsidó bevándorló érkezett idén Izraelbe. Főként a volt Szovjetunió területéről és Amerikából érkeztek.
Az izraeli hadsereg lelőtte a Fatah palesztin mozgalom három tagját szombat reggel a ciszjordániai Nábluszban – közölték palesztin kórházi és biztonsági források.
Fél éves nyomozás után elfogta a rendőrség a Dohány utcai verekedőket. Egy három tagú társaság akkor rugdosott meg egy járókelőt, amikor az kérdésükre megmondta, hogy zsidó származású.
A Generációk Találkozása program célja, hogy közelebb hozzon egymáshoz két, korban, életmódban, élettapasztalatban és életélményekben nagyon is különböző nemzedéket: a Holokausztot túlélők nemzedékét és a huszonéves fiatalok generációját. A két csoport nyolc hónapon át rendszeresen találkozik, majd Szukkotkor együtt utazik Izraelbe.
Demjanjuk hétfőn rezzenéstelen arccal ülte végig folytatódó müncheni perének újabb tárgyalását, amelyen holokauszttúlélő mellékmagánvádlók elevenítették fel a náci Németország által elkövetett egykori borzalmakat.
A tulajdonos – állítása szerint – már megtette a rendőrségi feljelentést.
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök), megszületésekor (anno) a Szombat a megújuló magyar zsidó
demokrácia fórumaként aposztrofálta, merthogy kuratóriumában nem csak a
Hitközség emberei foglaltak helyet, hanem egyéb zsidó szervezetek is.
Volt egy hely, mely zsidó szervezeteknek osztott pénzt, ám amelyet –
egykori remények szerint – nem kizárólag a Síp utca kontrollált.
A közalapítvány honlapján (www.mazsok.hu) megtekinthetők a kuratórium ez évi döntései a beadott pályázatokkal kapcsolatban. Az alábbiakban ezeket a döntéseket próbálom rendszerezni és áttekinteni.
Ha ma (mint az emancipáció kezdete óta mindig) azzal vádolják a zsidóságot, hogy hazafiatlan, gyökértelen és kozmopolita – miközben a világ feltartóztathatatlanul halad a globalizáció felé (ami persze nem zárja ki, hogy egy történelmi kataklizma véget vethet a folyamatnak), akkor miért őrzi a „magyar-zsidó lelket”, és miért nem tud elszakadni attól az országtól, ahol él?
Miután a Legfelsőbb Bíróság elutasította a gárdisták felülvizsgálati kérelmét, jóváhagyta a szervezet feloszlatását, s ily módon a Magyar Gárda minden lehetséges hazai jogi fórumot kimerített, a Jobbik elnöke elérkezettnek látja az időt, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljon jogorvoslatért.
Akik úgy gondolják, hogy “jól ment az elmúlt húsz évben Magyarország szekere”, azok a mostani parlamenti pártokra szavazhatnak, akik radikális változást akarnak, azoknak a parlamenten kívül kell keresniük maguknak képviselőket – mondta Vona Gábor.
Köves Slomó rabbi „A Magyar-zsidó együttélés – együtt a közös jövőért” címmel megrendezett konferencián elhangzott beszédét adjuk közre.
A Legfelsőbb Bíróság kedden visszautasította a Magyar Gárda Egyesület felülvizsgálati kérelmét, és helyben hagyta a szervezet feloszlatását jogerőre emelő nyári ítéletet. Ezzel a gárda az összes lehetséges magyarországi jogi fórumot kimerített önmaga feltámasztására. Vona gábor Jobbik-elnök szerint most Strasbourg következik.
Az izraeli külügyminiszter meghívására konferencián vesz részt Jeruzsálemben az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának képviseletében Balog Zoltán elnök (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) december 16-18-ig – közölte a Fidesz kedden .
Az atv.hu munkatársa hétfő éjszaka az alábbi sms- t kapta: „Iványi házát megtámadták nácik”. Ma délelőtt próbáltuk elérni Iványi Gábort, ami nem sikerült, viszont a metodista lelkész 11 óra körül az alábbi közleményt juttatta el a Távirati Irodához:
Háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen. Livni végül lemondta a múlt hétvégi nagy-britanniai látogatását – jelentette hétfő este a The Guardian című napilap internetes kiadása.
Buda, zsidók
Ablonczy Balázs: Csendes árnyak – Zsidóság a Hegyvidéken
A jámbor baloldali azt gondolhatná, hogy egy ilyen, eredendően konzervatív kerületben élhetetlen a lég, a villamoson kikapkodják az ember kezéből a 168 Órát és az ún. nemzeti (jelentsen is ez akármit) könyvesboltok … Tovább »
Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.