Ezrek tiltakoztak a Klubrádió elnémítása ellen
Tudósítónk szerint több ezren gyűltek össze a Klubrádió melletti
szolidaritási tüntetésen a Magyar Rádió épülete mellett a Pollack Mihály
téren.
Összesen 24,311 találat (16321 - 16340) : -bert.
Tudósítónk szerint több ezren gyűltek össze a Klubrádió melletti
szolidaritási tüntetésen a Magyar Rádió épülete mellett a Pollack Mihály
téren.
Szögi Lajos tiszavasvári földrajz–biológia szakos tanár 2006. október
15-én Olaszliszkán elsodort autójával egy roma kislány, akinek bár nem
lett semmi baja, a feldühödött rokonság a tanárt két lánya szeme láttára
agyonverte. Borbély Szilárd író drámát írt a történetből Az
olaszliszkai címmel. Vele beszélgettünk.
Talán egyetlen veszély sem okoz akkora gondot a világnak ma, mint az,
hogy Irán belátható időn belül rendelkezik nukleáris fegyverekkel és a
célba juttatásukhoz szükséges eszközökkel.
Egyéletes kaland címmel forgatott dokumentumfilmet egy holokauszt-túlélőről a magyar HBO és két brit rendező.
Köves Slomó rabbi helyében mi nem hívtuk volna meg Tarlós István főpolgármestert az EMIH hanukai gyertyagyújtására, mert Csurka István visszaléptetése az Új Színház „intendánsi” tisztéből megkésett és felemás gesztus volt. Cikkünkre Köves rabbi válaszlehetőséget kért, és reflexióként, rövid bevezetővel a szerdai gyertyagyújtáson elhangzott beszédét küldte el, ahol Tarlós István volt a díszvendég.
A Főpolgármester nem vonhatja ki magát a felelősség alól. Köves Slomó rabbi beszéde a Nyugati téren, 2011. december 21-én.
“…mindaddig, míg az Országgyűlés elnöke megfelelő garanciát nem kap arra, hogy a hírportál
újságírói tiszteletben tartják az Országgyűlés méltóságát és betartják a
parlamenti tudósításra vonatkozó rendelkezéseket és szabályokat”
„Már megbánta!”
Az úgynevezett szubjektív értékelési szempontok alapján a Médiatanács
maximális pontszámmal értékelte a Klubrádió műsortervét, a rádió saját
objektív vállalásai viszont nem voltak elegendők arra, hogy elsőként
kerüljön ki a pályázati eljárásból – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője.
A Tel Aviv-i Egyetem tudósai mikroszkopikus távirányítású kamerájukkal
daganatokat és elváltozásokat keresnének az emberi szervezetben. Úszó minikamera az emberi testben
A Town of Mount Royal (TMR) – a Montreál szigetén lévő kétnyelvű
önkormányzat – úgy döntött, hogy többé nem állít menórát és jászolt a
város közterein, miután egy helyi muszlim csoport arra kérte a
városvezetést, hogy a zsidó-keresztény szimbólumok mellé tegyenek
muzulmán vallási jelképeket is
A rabbikar megtámadva érezte magát, az országos főrabbi kinevezése elmaradt, a zárszámadást többen támadták, egyedül a pótválasztások zárultak osztatlan sikerrel. A 2012-es költségvetést ugyan a Mazsihisz vezetősége átverte a közgyűlésen, de a négy és félórás taktikai csata után egyetlen egy küldött sem utazhatott haza bizakodó jövőképpel.
A világ jövője attól függ, hogy a nagy világegyházak miként tudnak
egymással párbeszédet folytatni, és hogyan találják meg vallásaikban a
közöset, mert mindannyian ugyanabban hiszünk – mondta Martonyi János
külügyminiszter a zsidó hanuka ünnep első napján kedden Budapesten. Az
eseményen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnöknek a hanukát köszöntő
levelét.
Svédország nemzetközi vándorkiállítással, bélyegkibocsátással,
szemináriumokkal és könyvekkel emlékszik meg a több tízezer magyar zsidó
életét megmentő Raoul Wallenberg születésének századik évfordulójáról.
Svédországi megemlékezések Wallenbergről
Történelmi jelentőségűként méltatta Simon Peresz izraeli államfő azt a
villámlátogatást, amelyet Salva Kiir dél-szudáni elnök tett kedden a
zsidó államban.
Tegnap éjjel több mint 5000 embernek küldtem ki meghívót a közelgő
hanukai programokra. Az események között a Nyugati tér-i gyertyagyújtást
is feltüntettük, az ünnepségen résztvevő vendégek névsorával együtt.
A régi zsinagóga mintájára új közösségi házat építhet a zsidó hitközség. A tanulmányterv és az elvi építési engedély elkészült.
Izraelben bebörtönzött palesztinok újabb népes csoportja, 550 ember
nyerte vissza szabadságát vasárnap este annak a fogolycserének a
keretében, amelyben öt év után kiszabadult a palesztin fogságból Gilád
Salit izraeli katona.
Az izraeli kormány kemény fellépést helyezett kilátásba az erőszakos
cselekményeket elkövető zsidó telepesekkel szemben. A hatóságok végre
felismerték, hogy jobboldali radikális telepesek gaztetteinek éveken át
tartó bagatellizálása hiba volt – mutatott rá a Neue Zürcher Zeitung.