Találatok ‘-bert’
Összesen 24,311 találat (16261 - 16280) : -bert.
91 éves Keleti Ágnes tornásznő, aki minden idők legeredményesebb magyar női sportolója.
Zsidó származása nem csupán pályafutását akadályozta, azokban az időkben
az élete is veszélyben forgott, így az 1940-es országos bajnokságon el
sem indulhatott. A nyilas korszakban, amikor édesapja Auschwitzban halt
meg, kisebb gondja is nagyobb volt a sportnál.
A jiddis nyelv reneszánszát éli az észak-amerikai egyetemeken – A kihalás fenyegette
A látványban nincs semmi rendkívüli: amerikai egyetemi hallgatók egy
csoportja félkörben állva tapsol, fél lábon ugrál, és jiddisül azt
énekli, hogy “Az der rebe zingt, zingen alle hszidim” (Ha a rebbe
táncol, táncol minden hászid). A jelenet az atlantai Emory Egyetemen
játszódott le, annak a néhány észak-amerikai egyetemnek az egyikén,
amelynek oktatási programjában szerepel a kelet-európai zsidók németen
alapuló nyelve, a jiddis.
Izraeli turistákat akartak felrobbantani Bulgáriában
Izraeli turisták elleni terrorcselekményt hiúsítottak meg a napokban Bulgáriában – közölte hétfőn a news.bg hírportál. Múlt kedden robbanószerkezetet találtak egy autóbuszban, amelynek a török határról egy bolgár síparadicsomba kellett volna szállítania izraeli turistákat – idézte a honlap az izraeli köztévét.
Szétváló utak
![](https://www.szombat.org/files/2012/01/zsido_szakadas__kioves-120x90.jpg)
Világosan kidomborodik Köves könyvéből a modern ortodox zsidó identitás
egy alapvető vonása. Az tudniillik, hogy az ortodox zsidóság nem a
Felvilágosodás és az emancipáció előtti zsidó vallás egyszerű
változatlan folytatása (akkor sem, ha maguk az ortodox ideológusok ezt
sokszor így látják és láttatják), hanem a zsidó hagyomány
újradefiniálása a modernitással szemben.
Mazsök: öt kurátor fellebbez
Öt korábbi kurátor fellebbezése miatt változatlanul nem tudja megtartani alakuló ülését a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) kuratóriuma. A Zsidó Közösségi Kerekasztal minden résztvevője által támogatott, és a Kormány által is elfogadott, megújított kuratórium jogerős nyilvántartásba vételét akadályozzák olyan kurátorok, akik a megújított kuratóriumba nem kerültek be.
A Welt szerint Magyarországon mindenki a másikat gyűlöli
A neokonzervatív Welt napilap szerint sem a baloldaliak, sem a
konzervatívok, sem a liberálisok nem igazi demokraták Magyarországon.
Közel kétharmados győzelem az egyiptomi iszlamistáknak
A jelenben élő lengyel múlt
Lerészegedett násznép forgatagában a lengyel társadalom kollektív tudatalattija jelenik meg – Andrzej Wajda Menyegző című filmje és történelmi háttere.
Az emlékezés arányai: megjelent a Szombat januári száma
![](https://www.szombat.org/files/2012/01/szombat_borito_12_01_szombat-120x90.jpg)
Szántó T. Gábor: Az emlékezés arányai
Felmerül a kérdés, történelmileg arányos és méltányos-e, pedagógiailag pedig vajon célszerű e úgy emlékezni a megkülönböztetés, a kirekesztés és a tömeggyilkosságok történetére, hogy a kivételképpen megjelenő emberség példáit … Tovább »
Mentő és Áldozat
Helyszín: Magyar Zsidó Múzeum, Budapest VII. ker., Dohány u. 2.
Időpont: 2011. január 26. csütörtök, 17:00 óra
Jane Haining a „budapesti skót misszió mártírja” emléke előtt tiszteletét rója le a Magyar Zsidó Múzeumban (Budapest VII. ker. Dohány u. 2.), a Magyar … Tovább »
A végtelen 6×6-ban – Káldori Dániel fotói
Helyszín: Bálint Zsidó Közösségi Ház
Megnyitó: 2012. január 19. csütörtök, 18:00
„A természetfotózás nem áll túl közel hozzám. Nem azért készítettem ezeket a képeket, hogy növényeket, állatokat dokumentáljak, vagy az utazásaimat örökítsem meg.
Engem a fotózásban … Tovább »
Kortárs Művészeti Szabadegyetem: Szalai András előadása
Helyszín: Bálint Zsidó közösségi Ház
Időpont:január 11. szerda 18:00 – 20:00
Konstruktivizmus és építészet
Vannak konstruktivista építmények patinás városokban, és konstruktivista műalkotások múzeumi gyűjteményekben. A konstruktivizmusnak ez az értelmezése azonban nem felel … Tovább »
Miért éppen Izrael? – Dr. Hack Péter előadása a keresztény cionizmusról
![](https://www.szombat.org/files/2014/02/B1-201402-120x90.jpg)
Helyszín: Izraeli Kulturális Intézet, 1. emelet
Esemény időpontja: 2012.01.12 19:00 – 20:30
Izrael legelkötelezettebb támogatói közé tartoznak azon keresztények, akik a zsidó állam biztonsága és fennmaradása mellett teljes mértékben kiállnak. A keresztény cionizmus fogalma … Tovább »
SAVE A CHILD’S HEART KIÁLLÍTÁS – IKI
Esemény időpontja: 2011.12.14 09:00 – 2012.02.29 20:00
Helyszín:
Izaeli Kulturális Intézet 1. emelet
A ‘Save a Child’s Heart’ kiállítás fényképei elsősorban különféle korú, színű és nemű gyermekeket ábrázolnak a világ minden tájáról. Ami összeköti … Tovább »
Árulás, megaláztatás – nők miatt lépnek ki ultraortodox zsidók az izraeli légierőtől
Leszerel az izraeli légierőtől a vallási előírásokat szigorúan követő
zsidók egy csoportja, amennyiben nőkkel is kapcsolatba kell kerülniük
szolgálati idejük alatt – írta szerdán az Ynet izraeli hírportál.
Kitiltottak Ciszjordániából 12 szélsőséges telepest
Az izraeli hadsereg több hónapra kitiltott Ciszjordániából 12
szélsőséges zsidó telepest, akiket azzal gyanúsítanak, hogy palesztinok
ellen elkövetett erőszakcselekményekben vettek részt.
Megállapodás született a KIM és a holokauszt túlélői között
Megszületett a megállapodás a holokauszt túlélőinek juttatandó támogatás
kifizetéséről; a kifizetések január első felében megkezdődhetnek –
közölte Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedden.
Körülülni egy összetört akváriumot
A Marom Egyesület a Sirállyal közösen indított – havonta jelentkező –
sorozatot a Kádár-kori nyilvánosság „alternatív regisztereiről”,
informális, félhivatalos vagy üldözött ellenzéki, vallási és művészeti,
alkotói köreiről. A második beszélgetés december 21-én zajlott le.