„az életben maradt Anna Frank”
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
Összesen 1,828 találat (1421 - 1440) : -ai.
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
Az országgyűlés hétfőn név szerinti szavazással elfogadta a Btk. módosítását, mely szerint a jövőben büntethető lesz a holokauszt tagadása. A törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a haolokauszt tényét, illetve kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt. Az új szabály a kihirdetését követő harmincadik napon lép életbe.
Tizenhat ember megsebesült vasárnap a jeruzsálemi Templom-hegyen lévő Al-Aksza mecsetnél, ahol köveket dobáló palesztinokkal csaptak össze az izraeli rendőrök – közölték helyi tisztségviselők.
Az idén tizedik évfordulóját ünneplő Herzliya Konferencián vesz részt és szólal fel Gyurcsány Ferenc Izraelben. Az egyik kereskedelmi televízió értesülése szerint a volt miniszterelnököt a zsidó állam kormánya hívta meg a rendezvényre.
A négy részből álló, korokat, kultúrákat, vallásokat, országokat átfogó szépirodalmi körkép első estjén az „Író, rendező, filozófus, irodalomtudós és teológus – Susan Sontag” életébe és művei világába nyújtunk betekintést.
Tisztelt Közönség! Szeretettel és érdeklődésükben reménykedve meghívom Önöket egy lecsúszóban lévő vén ripacs kétségbeesett és nevetséges, ám valószínűleg nem utolsó próbálkozására, amelyben a rockzenét ezúttal a cirkusszal szeretné összehozni.
Több mint 16000 zsidó bevándorló érkezett idén Izraelbe. Főként a volt Szovjetunió területéről és Amerikából érkeztek.
A közalapítvány honlapján (www.mazsok.hu) megtekinthetők a kuratórium ez évi döntései a beadott pályázatokkal kapcsolatban. Az alábbiakban ezeket a döntéseket próbálom rendszerezni és áttekinteni.
Izraeli szívspecialisták mentették meg annak a 85 éves férfinak az életét, aki 64 éven keresztül nem mert orvoshoz menni – mert azt hitte, mindegyikük olyan, mint Robert Mengele, aki rajta is kísérletezett az auschwitzi haláltáborban.
December 11-19 között összművészeti fesztiválnak ad helyet az egykori zsidónegyed.
Az izraeli miniszterelnök kétségbe vonta a vasárnapi kormányülésen, hogy a palesztinok igazából békére törekednének.
Születésnapi buli!
Tisztelettel meghívjuk Önt folyóiratunk, a Szombat 20. születésnapjára a Vince kiadó új könyvesboltjába, a Klauzál 13-ba (Bp. VII. Klauzál tér 13.) december 12-e, szombat este 7 órára.
Közreműködnek:
a Budapesti Zsidó Színház és a Gólem Színház művészei … Tovább »
Üdvözölte a svájci népszavazás eredményét egy ismert német-zsidó publicista, rámutatva, hogy az nem a vallásszabadság ellen irányul, hanem a Keleten és Nyugaton fennálló vallási tilalmak “aszimmetriája” ellen.
Villányi András Hanuka fényei című kamara-fotókiállításának megnyitójára, valamint Villányi András és Lichtmann Tamás: Az utolsó harminc év című könyvének bemutatójára a Vince Kiadó új könyvesboltjában és galériájában a Klauzál13-ban
Az író szerint a közéletben mutatkozó aktualitások miatt kell a jelképek szerepét tisztázni.
Nem indul a Fidesz képviselőjelöltjeként Molnár Oszkár fideszes képviselő, edelényi polgármester 2010-ben – értesült fideszes körökből a Népszava.
Támogatja a párbeszédet a Hamásszal a zsidó állam lakóinak többsége.