Találatok ‘-ój-’
Összesen 29,950 találat (17561 - 17580) : -ój-.
“Jogos érzékenység” – amerikai reakció a Holokauszt emlékév eseményeire
Thury Levente Gólemeihez
Súlyos következményei lennének a Palesztin Hatóság feloszlatásának – figyelmeztetett az amerikai külügyminisztérium
„Az elmúlt években komoly erőfeszítések történtek a palesztin intézmények létrehozására többek között amerikai pénzügyi segítséggel” – idézte a Háárec című izraeli lap kedden Jen Psakit. „A Palesztin Hatóság feloszlatása súlyos következményekkel járna kapcsolatunkra, illetve az amerikai támogatásra” – fogalmazott az amerikai szóvivő.
Mimuna a Bálint Házban
Miska bácsi
A könyvfesztivál izraeli programjai
Ismét zavargások voltak Jeruzsálem óvárosában
Bölcskei: az antiszemitizmus bűn, a keresztyén etikával nem egyeztethető össze
Zsinagóga nem eladó
Előbb a mikve, utána a zsinagóga
Sándor Anna mikrovilága – a Spinoza
![](https://www.szombat.org/files/2014/04/Sandor-Anna-120x90.jpg)
Minap vette át az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Scheiber Sándor-díjat. Az indoklás szerint a Dob utcai Spinoza Színház alapítója sokat tett azért, hogy a pesti zsidónegyed visszataláljon sokszínű értéket képviselő karakteréhez, amely a vészkorszak előtt jellemezte.
A … Tovább »
Engem nem zavar Heisler fogalmazása…
Általam nagyra becsült Levendel Júlia súlyos szavakkal kifogásolja (Megjegyzések egy gratulációhoz. Népszabadság, 2014. április 12.), hogy Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke a „magyarországi zsidók” reményeit kifejezve küld levelet Orbán Viktornak, mint az országgyűlési választásokon … Tovább »
Bojár Gábor nyílt levele Heisler Andráshoz
![](https://www.szombat.org/files/2016/05/Bojar-Gabor-120x90.jpg)
Kedves András,
Sokáig vívódtam, hogy csak Neked küldjem el ezt a levelet, vagy nyílt levélként megjelentessem, hiszen amit mondok sokakat érint, … Tovább »