Találatok ‘-ó-y’
Összesen 30,942 találat (16321 - 16340) : -ó-y.
Ha elfoglalni nem tudják a várost, akkor legalább gyilkolják a lakosságot
Tömegmészárlást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) Kobani városában.
A civil halálos áldozatok száma már eléri a 146-ot – jelentette pénteken egy civil szervezet.
Az IÁ ezt megelőzően csak egy esetben ölt meg ennél is több civilt az országban – tette hozzá az Emberi … Tovább »
A Raoul Wallenberg egyesület tiltakozik Hóman Balint szobrának felállítása ellen
Feltehetően iszlamista támadás történt egy vegyi üzem ellen Franciaországban
Jelképharc: páva vagy menóra?
Melyik közel-keleti országot venné elő a Nemzetközi Büntetőbíróság?
Miközben az iszlamista terrorszervezetek az Iszlám Állammal az élen válogatott, szadista bűncselekmények tömegét követik el Nigériától Líbián és Szírián át Irakig, a Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) Izrael ellen vizsgálódik. A palesztin külügyminiszter csütörtökön Hágába utazott, hogy „benyújtsa bizonyítékait” a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének. Izraelben ugyanakkor tiltakoznak és elfogultsággal vádolják a főügyészt.
A tunéziai ex-elnök is a gázai flottával tart
Szenzáció: egy egyiptomi szappanoperában rendes zsidók is láthatók!
Hangnemváltást tükröz egy új egyiptomi szappanopera. A jelenlegi, Iszlám Testvériség-ellenes hangulat jegyében készült „Zsidó negyed” azokról az időkről szól nosztalgikusan, amikor a zsidók, keresztények és muszlimok békében éltek együtt Kairóban.
Az egyiptomi szappanoperákat … Tovább »
A zsidó háború
Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak…
Elrendelte a bíróság a kuruc.info egyik aloldalának törlését
Az év vicce: Az ENSZ nem tudja, mire használták a gázai alagutakat
Beszédet mondott a német parlamenti elnök a kneszetben a diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulóján
Gáza-Izrael: Rakétatámadás után szigorítás
Gázából indított rakétatámadást követően az izraeli hadsereg visszavonta a gázai övezeti lakosnak a ramadán alkalmából, a jeruzsálemi Al Aksza mecset meglátogatására adott belépési engedélyét.
A Cogat (az 1967-ben elfoglalt területeken a kormány tevékenységét koordináló … Tovább »
“Helyi kollaboránsok nélkül a holokausztra, ilyen formában, nem került volna sor”
Lemondott Haraszti György, a Holokauszt Emlékközpont vezetője
Iszlám Állam: Vidámpark Jónás próféta sírjának helyén
Washington engedélyezi a váltságdíjfizetést a túszul ejtettek hozzátartozóinak
Az Egyesült Államok kormánya közölni fogja a terrorcsoportok által túszul ejtett amerikaiak családjaival, hogy a továbbiakban a felelősségre vonás veszélye nélkül kommunikálhatnak a fogva tartókkal és váltságdíjat is fizethetnek nekik – írta a The New York Times kedden a kormányzat túszpolitikáját felülbíráló vizsgálat eredményére hivatkozva.
Izrael – Hamasz: hallgatólagos tűzszünet?
Az évtizedek óta viszálykodó Izraelnek és a Hamasznak az az érdeke, hogy fenntartsák a tavaly augusztusi tűzszünet óta tartó, viszonylagosan békés állapotot, amelyre rövid távon a legnagyobb fenyegetést az Iszlám Állam gázai övezetbeli dzsihadistái jelentik.
Palesztin tisztségviselők … Tovább »
Auschwitzból akartak lopni
A lengyel rendőrség őrizetbe vett két brit tinédzsert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy lopni próbáltak a volt náci auschwitzi haláltábor területéről.
Ilyen bűncselekmény miatt akár tízéves büntetés is kiszabható.
A 17, illetve 18 éves fiatalember hétfő délután, … Tovább »
Újabb “blokádtörő” hajók tartanak Gáza felé
A máig emlékezetes, kilenc halálos áldozattal járó, török kezdeményezésű “Mavi Marmara” flottilla tragikus kudarca után öt évvel újabb erőszakos áttörésre készül egy “palesztin-barát” – magyarán Izrael-ellenes – csoport.
Francia hírügynökségi jelentések szerint … Tovább »