Találatok ‘-ó-y’
Összesen 30,927 találat (2221 - 2240) : -ó-y.
Allahhal fenyegette Izraelt, aztán hanyattvágódott a török képviselő
A nyugati parton élő palesztinok 99%-a szerint nem bűn nők és gyerekek legyilkolása saját otthonukban
A palesztinok túlnyomó többsége támogatja a Hamász október 7-i mészárlását Dél-Izraelben, és nem gondolja, hogy a terrorcsoport háborús bűnöket követett volna el a zsidó állam ellen.
A Palesztin Politikai és Közvélemény-kutató Központ a Gázai övezetben és Ciszjordániában … Tovább »
„Európában kevés zsidó könyvtár élte túl a holokauszt pusztítását”
„1944-ben a Rabbiképző könyvtárából Eichmann utasítására sok ezer kötet könyvet, kéziratot hurcoltak el”.
Történész, hebraista. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett PhD tudományos fokozatot „Jeremiás és Báruk hagyományai…” című disszertációjával. Doktori … Tovább »
Tévedésből lőtt le három túszt az izraeli hadsereg
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) pénteken bejelentette, hogy tévesen veszélyforrásként azonosítottak három izraeli túszt, ezért rájuk lőttek, a túszok pedig életüket vesztették.
A holttestek azonosításánál derült ki, hogy izraeli túszok voltak.
Az IDF azonnal megkezdte … Tovább »
John Kirby: az izraeliek annyit tettek a civilek védelme érdekében, amennyit talán mi sem tettünk volna
John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője méltatta az izraeli hadsereg által tett lépéseket a gázai polgári áldozatok megelőzése érdekében.
“A szárazföldön sokkal kisebb mértékben vonultak be a Gázai övezet déli részére, mint ahogyan azt tervezték. … Tovább »
A Élet Menete Alapítvány átadta idei díjait
A Élet Menete Alapítvány átadta Kézdy György díjait.
Olyan személyiségnek vagy intézményeknek adják a díjat, akik a napi hivatali feladataikon túl is, különlegesen sokat tesznek azokért a célokért, amelyeket az Élet Menete Alapítvány is magáénak vall. A tisztességes történelmi … Tovább »
Távozik a gyöngyösi kórház éléről Weisz Péter
Weisz Péter a zsidó közéletben is ismert személy, a gyöngyösi hitközség elnöke, továbbá a KDNP keblében működő Barankovics István Izraelita Műhely elnöke is.
December 31-i hatállyal két tucat kórházvezetőt menesztett a belügyminiszter és a megbízott Országos Kórházi … Tovább »
Újabb túsz holttestét találták meg
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb izraeli túsz holttestét azonosította és szállította Izraelbe a Gázai övezből – jelentette a katonai szóvivő péntek reggel.
Az IDF a huszonnyolc éves tel-avivi Elia Toledanó holttestére bukkant. Őt október 7-én rabolták el az övezet melletti … Tovább »
Ijesztő: az ameriai diákok 86 százaléka támogatja Izrael elpusztítását?
Egy felmérés szerint a megkérdezett amerikai diákok 86 százaléka egyetért a „From the river to the sea, Palestine will be free!” (A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz!) jelszóval, ami meglehetősen egyértelműen Izrael felszámolására szólít fel. Ezt a nyomasztó tényt az … Tovább »
Terrorizmus gyanújával tartóztattak le Európában “Hamasz-infrastruktúrához” tartozó személyeket
Európai polgármesterek az antiszemitizmus ellen: „A felelősség egyesít minket”
Az antiszemita gyűlölet globális erősödése állt annak a találkozónak a fókuszában, amelyen több mint 150 polgármester, magas rangú önkormányzati vezető, diplomata és közösségi vezető vett részt a németországi Dortmundban megrendezett európai polgármesteri csúcstalálkozón. … Tovább »
A brit kormány megtiltotta a palesztin civilekre támadó izraeli telepesek beutazását
A brit kormány megtiltotta olyan izraeli telepesek nagy-britanniai beutazását, akik palesztin civilekre támadtak.
David Cameron brit külügyminiszter az X portálon csütörtökön megjelent állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy “a szélsőséges telepesek, akik palesztin polgári … Tovább »
Újabb csapásokat hajtott végre az izraeli hadsereg
Újabb csapásokat hajtott végre az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász palesztin szervezet célpontjai ellen Gázában és a Hezbollah alakulatai ellen Dél-Libanonban.
Az IDF katonái szerdán az egész Gázai övezetben folytatták a harcot, és a katonai szóvivő szerint az iszlamista … Tovább »
Lázár Kati 75 éves – Boldog születésnapot!
Ma 75 éve, 1948. december 14-én született Nagyváradon Lázár Kati Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
„Zsidó polgári családba születtem, ráadásul koraszülöttként, inkubátor… az egész életem … Tovább »
Átadták a Hanukatalizátor idei díjait
A zsidó közösség tagjai maguk nevezték meg az idei év leginspirálóbb, legtöbbet segítő személyeit. Több jelölés érkezett, mint eddig valaha, 31 jelölt közül lehetett kiválasztani a legérdemesebbeket.
A Hanukatalizátor díjat 12 éve szervező JCC Budapest – Bálint Ház … Tovább »
Újrakeretezés: a zsidók kiirtása, mint az elnyomás elleni küzdelem
A Hamasz október 7-i tömeggyilkos akciója után világszerte azonnal elszabadultak az antiszemita indulatok.
Az iszlám világról, ahol ennek semmiféle gátja nincs, most ne is beszéljünk – ott, ezen okból kifolyólag, gyakorlatilag nem élnek zsidók. A nyugati világ állapota azért … Tovább »
Gázában fekete az ég, de Katarban mindig süt a nap
A gázai egészségügyi krízis átterjedhet Izraelre
Az izraeli hadsereg szerdai közlése szerint több mint 250 célpontot támadott az elmúlt egy napban is a heves esők ellenére a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni Gázai övezeti hadműveletében a földön, a tengerről és a levegőből. Az eső az övezet civil lakosainak életét … Tovább »
Poroltóval támadt a hanukia ellen az antiszemita lengyel képviselő
Botrányos jelenet játszódott le kedden a varsói alsóház épületében tartott hanukai ünnepségen, ahol Grzegorz Braun, a Konföderáció tömörülés képviselője poroltó készülékkel fújta le a menóra gyertyáit. A házelnök “mély fájdalmát” fejezte ki a történtek miatt.
Az … Tovább »