Az elmúlt bő másfél évtized során a szélsőjobb, a mérsékelt, önmagát néha konzervatívnak nevező jobboldali erők olykor nyílt, olykor burkolt támogatásával megszállta, kisajátította magának köztereink, utcáink jó részét. A penetránsan antiszemita Prohászka Ottokár püspökről még Balogh Zoltán képviselő (Fidesz) is azt hiszi, hogy csak azért szerepel képe a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán, mert mi, a kiállítás tartalmáért felelős történészek nem folytattunk kellő mélységű történeti kutatómunkát.
 

A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a
MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az
„izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus
lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült
túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem
is vált sokkal demokratikusabbá…

Milyen módon viszonyuljanak a Jobbikhoz a rádiók és a televíziók a médiatörvénynek a rasszista beszédet tiltó rendelkezéseiből kiindulva? Mikortól lehet azt mondani, hogy szócsövet nyújtanak a Jobbiknak? Mit tartanak követendő példának? Melyek azok a témák, amelyekkel kapcsolatban meg lehet a Jobbikot szólaltatni? Másképpen kell viszonyulnia egy újságírónak a Jobbikhoz, amikor a „cigánybűnözésről” és „zsidó nagytőkéről”, a választási programjáról és szakpolitikai kérdésekről, vagy olyan témákról beszél, amelyekben a Jobbik „a média szövetségese”, például a pártfinanszírozás kérdése? Kötelezi a médiumokat bármire az, hogy mandátumokat szereztek az EP-ben?
 

Drancy, Franciaország. – A 38 éves Hassen Chalghoumi Nicolas Sarkozy elnök álmainak imámja. Támogatja az arcot teljesen elfedő fátyol, a burka betiltását; ellenzi a vallási radikalizmust, és pártol egy Franciaországra összpontosító „republikánus iszlámot”; ökumenikus személyiség; és párbeszédet szorgalmaz a franciaországi zsidókkal.
 

Gyermekkoromban semmi úgynevezett zsidós nem volt, a Kádár-korszakban ez a téma a szőnyeg alá volt söpörve, legfeljebb a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola, mely a Kodolányi Főiskolának adott otthont (mára ez is kiköltözött), folyosóin osztottuk meg a családi ’coming out’ után osztálytársaimmal azt a tényt, hogy ki milyen vallású, vagy ki milyen családból származik.
 

Voltak példaképeim. Először is Alfonsó, az ős-clown. Aztán Horváth Tivadar, a remek előadóművész, Salamon Béla a pesti slemil, Kabos Laci, a maga sajátos dramaturgiájával és természetesen, a felejthetetlen Kellér Dezső.  Úgy érzem, hogyha azt mondjuk hogy pesti kabaré, akkor abba az én 23 éves igazgatásom feltétlenül beletartozik. 

A tér azért itt, a Fő téren határolt, mert innentől kezdve már valami kültelki táj jön a város után, a közigazgatási egység. Az Óbudai Szigeten a magányos késő kamaszkor, amikor – két-három évig – kijártam a Szigetre, aztán a régen eltüntetett kukoricatáblák világa, kívül az időn, a gyerekkorban. Elviselhetetlenül messzinek találtam 18 évesen, alig jár ki busz éjszaka, nem lehetett a megtalált életből hazamenni.
 

1924. június 3-án hunyt el Franz Kafka, 2010 februárjában pedig egy teljes lapszámot szenteltünk a világhírű írónak. Az alábbiakban az akkor megjelent írások olvashatók a címre kattintva.

Van képem a jövő lehetséges alternatíváiról, de nem tudom, hogy mi lesz holnap. Nevelésem 19 éves koromban, a börtönben azzal fejeződött be,  hogy nem tudom mi lesz velem holnap, de ma mindenestre szabadon akarok gondolkozni. Elég a mának a maga baja, nem kell a holnapon rágódni. Addig is, amíg bírom, igyekszem megtenni a magamét, amit tennem kell.
 

A Csengeri Helytörténeti Múzeum vezetőjeként figyelemmel kísérem a helybéli zsidósággal kapcsolatos információkat, melyek akár a sajtóban, akár visszaemlékezésekben megjelennek. Ennek köszönhetően összegyűlt már néhány dokumentum, s – ami igen fontos – személyes ismeretségek is kialakultak. 

A bukaresti, Giurgiului úti zsidó temetőben emlékeztek tegnap a fővárosi zsidóknak az 1941. január 21–23. közötti vasgárdista lázadás idején történt lemészárlására. Az áldozatok emlékére állított emlékmű előtt tartott gyászszertartáson Oren David, Izrael bukaresti nagykövete is részt vet.

A zsidók sorsát az elmúlt évszázadban főleg a zsidók ellenségei alakították olyanra, amilyenné vált. Mik voltak az elmúlt századok zsidó alapélményei? Antiszemitizmus, zsidóellenes kilengések, pogromok, a holokauszt és Izrael soha véget nem érő háborúi.
 

Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen. 

Izrael budapesti nagykövete a két ország kapcsolatáról, a magyarországi antiszemitizmusról és a közel-keleti béke esélyeiről beszélt az atv.hu-nak.
 

A húszas évek ezek, az az évtized, amelynek az elején a magyar felsőoktatásban életbe lép a numerus clausus. 1924-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor  Bálint Györgyöt nem  veszik fel a budapesti egyetem bölcsészkarára, megalakul Gömbös Gyula Fajvédő Pártja. Nem légüres térben kezd Komlós Aladár a zsidó lélek fölött meditálni.
 

Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
 

Először is engedjék meg nekem és feleségemnek, Marionnak, hogy kifejezzük őszinte hálánkat, amiért erre a rendkívüli ülésre meghívót kaphattunk, amely a magyar Chábád Lubavics mozgalom 20 éves működésének tiszteletére űlt össze
 

„Jönnek ide a zsidauk, Izraelbül meg mindenhunnan, oszt megbíznak embereket a falubúl, hogy azok tartsanak rendet. Itt lesz mingyán a határba, a Szamos fele vivő úton. Szép a temető, gonduzva van. Nincs ott meggy ültetve…  Sok vót itt a zsidau. Két temető is van. Minden zsidóul van a sírokra írva…”
 

Buda, zsidók

Ablonczy Balázs: Csendes árnyak – Zsidóság a Hegyvidéken
A jámbor baloldali azt gondolhatná, hogy egy ilyen, eredendően konzervatív kerületben élhetetlen a lég, a villamoson kikapkodják az ember kezéből a 168 Órát és az ún. nemzeti (jelentsen is ez akármit) könyvesboltok … Tovább »

Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.