Találatok ‘- og -’
Összesen 29,008 találat (19101 - 19120) : - og -.
Magyarország kikerült a mélyhűtőből
Generációk Találkozása 2012
Megkaphatják támogatásukat a Holokauszt túlélői
![](https://www.szombat.org/files/2011/12/mazsokillusztracio-120x90.jpg)
December 30-án dr. Gál András Levente kormánybiztos egyeztetést tartott a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK), valamint a MAZSIHISZ képviselőivel a holokauszt túlélőinek juttatandó támogatás kifizetéséről. Mint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium-MAZSÖK közös sajtóközleménye fogalmaz: a Kormány rendkívüli beavatkozására van szükség ahhoz, hogy a holokauszt túlélői megkaphassák támogatásukat.
„Csak a humorba tudtak menekülni”
Ahol a zsidók kiirtását iskolában tanítják
Botrányos tankönyvet osztottak ki a szaúdi középiskolákban. A diákok csonkolást, valamint a zsidók és melegek kiirtását tanulják meg.
5 millió euró az auschwitzi tábor megőrzésére
Párizs 2012-től, öt év alatt folyósítja a kérdéses összeget. Francois Fillon francia kormányfő az adományról szóló levelében azt hangsúlyozta, hogy Franciaországnak soha el nem múló adóssága van az Auschwitz-Birkenauba deportált több tízezer francia iránt, s ezért teljes mértékben támogatnia kell a tábor megóvását célzó munkálatokat.
Réthelyi: a menóra fényei a szabadságot jelképezik
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerint a hanuka ünnepén meggyújtott gyertyák, a menóra fényei a szabadságot jelképezik, és mindenkinek reményt és erőt adhatnak.
Nevek története
![](https://www.szombat.org/files/2011/12/son-193x300.jpg)
Valószínűleg még a szokásosnál is nehezebb helyzetben lennék, ha valaki azt kérdezné tőlünk: miről szól tulajdonképpen ez a könyv? A kötet mottójához híven ugyanis csak annyit mondhatnánk, hogy az élet titkáról, amely titok nyitja a Történelemben rejlik… Ám ehhez a titokhoz … Tovább »
Új zsidó stratégiát!
![](https://www.szombat.org/files/2011/12/tusktusk_02_david_mckee-120x90.jpg)
Történhetett volna úgy, hogy nem siet összerántani a Magyar Zsidó
Kongresszust, a nesze-semmi-fogd-meg-jól áldemokrácia szervezetét,
melyre se igazi hatalmat nem ruháztak, se igazi büdzsével nem
stafírozták ki, egyetlen igazi célja az erődemonstráció: többen vagyunk,
egységben vagyunk, erősebbek vagyunk. Miközben hiába vannak többen, ha
se egység, se erő.
Régi zsidók
Nagyapa
Töredeznek a gyerekkori emlékek. Az egyiknek leszakad a széle, a másiknak foszladozik a közepe. Még határozott körvonalakkal jelnik meg egy arc, de elveszett a hozzá tartozó név, vagy arc nélküli nevek lebegnek a levegőben. Schönfeldnek hívták, Schönfeld Zsuzsának, de hogy … Tovább »
Sár
![](https://www.szombat.org/files/2022/09/proton-300x199.jpg)
Dagad a sár a falusi porta udvarán, azaz a Trafó színpadán, ahol a Staatsschauspiel Hannover vendégjátékában a Tiszaeszlári Solymosi Esztert adják. A Krúdy Gyula regénye nyomán készült előadás az ösztönök fékezhetetlen erejére helyezi a hangsúlyt.
A darabor Mundruczó Kornál … Tovább »
Műfaji forradalom
Az elmúlt évtized filmes meglepetését, ha tetszik forradalmát az új tévésorozatok jelentik, amelyek nagy amerikai filmcsatornákon (Netflix, HBO) hódítanak, világszerte nézik őket, és piaci fenyegetést jelentenek a mozikra is.
Mi a titkuk ezeknek a sorozatoknak? Rafinált történetvezetéssel, … Tovább »
Egyoldalú szerződésszegés vagy örvendetes fejlemény – 1.5 millárd forint sorsa
’Chinese food’ helyett hanuka-parti
![](https://www.szombat.org/files/2011/12/negyedhatnegyedhet_koncert-120x90.jpg)
December 24-én a zsidónegyed alternatív kocsmáinak és kávéházainak egy része nyitva tartott, hogy a nem-karácsonyozók, vagy a családi ajándékozás után szórakozni vágyók is eltölthessék valahol az estét. Másutt kínai vendéglőkben jönnek össze a zsidók, ahogy a klasszikussá vált klipből tudjuk, de ehhez nemcsak zsidókra, hanem jelentős létszámú kínai populációra is szükség van.
Ruth Fainlight versei
Ruth Fainlight 1931-ben született New Yorkban, és tizenöt éves kora óta
Angliában él. Hosszabb időt töltött Franciaországban és Spanyolországban
is, fordított is e nyelvekből. Verseken kívül színdarabokat,
novellákat, operalibrettókat ír.
J. L. Perec Hanuka csodái
1.
Kabátomat már a kezemben tartottam, de hirtelen elfogott a bizonytalanság:
„Menjek ma tanítani, vagy ne menjek?”
Szörnyű idő van, nyirkos és hideg. A tanítványom messze lakik, csaknem fél mérföldnyire. És amúgy is, minek ez az egész? Hogy egy fiú fejébe töltögessem a héber … Tovább »
Amit „Dóra” nem jelentett
![](https://www.szombat.org/files/2022/09/A-80-eves-Rado-Sandor-221x300.jpg)
„Közel 50 évig tartó tevékenységével rászolgált, hogy a hírszerzés legnagyobb alakjainak Panteonjában legyen a helye.” Ezt a CIA tanulmánya írta Radó Sándorról. Nemrég múlt harminc éve, hogy elhunyt a Vörös Hadsereg katonai hírszerző szolgálatának (GRU) legendás ügynöke, … Tovább »
Kalandozások Izrael borvidékein
![](https://www.szombat.org/files/2022/09/terkep-202x300.jpg)
„Akinek nem folyik bor a házában, mint a víz, az nem részesül a Tóra áldásából” – fogalmaz a Talmud (Eruvin traktátus, 65a). Ha nem is feltétlenül emiatt, de az izraeli borok egyre divatosabbak.
A bor nélkülözhetetlen vallási kellékünk, a borfogyasztás mértékkel vallási … Tovább »
Még idén megkezdődhet a zsidó kárpótlások kifizetése
Még ebben az évben megkezdődhet a holokauszt áldozatainak kárpótlása, miután első fokon bejegyezték a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök) a Fővárosi Bíróságon – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.