Meztelenül ébredt a nagykövet az orgia után – repülhet haza
Hazarendelték Izrael salvadori nagykövetét, akit részegen, meztelenül találtak meg az utcán, miután részt vett egy orgián – közölte hétfőn az izraeli sajtó.
Összesen 1,662 találat (961 - 980) : - i -1.
Hazarendelték Izrael salvadori nagykövetét, akit részegen, meztelenül találtak meg az utcán, miután részt vett egy orgián – közölte hétfőn az izraeli sajtó.
“Reggel az embertelen varsói gettó képeit látjuk a Jad Vasemben, este pedig a rámalláhi gettóba megyünk. Az emberben persze, hogy fölmegy a pumpa” – jelentette ki izraeli látogatásán egy német püspök. A németországi zsidók felháborodottan tiltakoznak.
„Átrendeztette” a kassai Thália Színház igazgatója Örkény Tóték című darabját, a mű végén megjelenített Árpád-sávos zászlót lobogtató fiatalok miatt.
A kormányfő szerint a Fidesz megnyilvánulásaival és el nem határolódásával segíti, hogy a radikális antiszemita eszmék elfogadottak legyenek Magyarországon. Az ellenzéki párt frakcióvezetője kikéri magának, hogy a miniszterelnök az antiszemitizmus pártolásával vádolja a Fideszt és a témában a The Times, londoni napilapban megjelent nyilatkozatával kapcsolatban bocsánatkérésre szólítja fel Gyurcsány Ferencet.
„Antiszemita”, „az Európai unió alapvető értékeivel és jogaival ellentétes szellemiségű”, „tűrhetetlen”: ezekkel a jelzőkkel illették egy európai parlamenti képviselő nemrég megjelent könyvét.
Idén már a középdöntők előtt a politikáról szól az Eurovíziós Dalfesztivál, legalábbis Izrael számára. A dalfesztivál szervezői ugyanis azt fontolgatják, hogy kizárják az izraeli indulót a seregszemléből az idei dal politikai tartalma miatt.
A szocialistáknak mindig az az utolsó eszközük, hogy antiszemitának nevezik a politikai ellenfelüket – reagált Répássy Róbert a The Timesban megjelent Gyurcsány Ferenccel készült interjúra.
Izrael egy politikai tartalmú folkrock dalt nevezett be a májusi Eurovíziós Táncdalfesztiválra. A TeaPack együttes “Push The Button” (gombnyomás) című száma a zsidó állam ősi ellenségéről, Iránról szól.
Kiderült, iskolai végzettségén kívül más adat sem stimmel az életrajzában. A hivatalos életrajzával ellentétben nincs diplomája az izraeli idegenforgalmi miniszterjelöltnek.
Iráni értelmiségiek egy csoportja bírálta, hogy országuk a zsidóság második világháborús tömeges megsemmisítését tagadó nemzetközi értekezletet rendezett; a bírálók szerint Teherán politikai tőkét akart kovácsolni a vészkorszak alatti emberi szenvedésből.
Forrás: STOP 2008. március 24. Ajman az-Zavahri, az al-Kaida második számú vezetője izraeli és amerikai érdekeltségek elleni csapásmérésére buzdította hívet egy interneten megjelent hangüzenetben. A világhálóra húsvéthétfőn felkerült szavaival a nemzetközi terrorszervezet második … Tovább »
Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje magát Forrás: Népszava 2008. március 22. Dick Cheney amerikai alelnök szerint az Egyesült Államok soha sem fog nyomást gyakorolni Izraelre azért, hogy olyan döntéseket hozzon, amelyek veszélyeztethetik biztonságát. Cheney Jeruzsálemben nyilatkozott … Tovább »
Forrás: Index 2008. március 22. A palesztin kormány 25 orosz páncélozott szállító harcjárművet kap, az izraeli kormány áldását adta az üzletre. A harcjárművek a palesztin biztonsági szolgálatot erősítik majd. Oroszország egyébként még két éve ajánlott 50 ilyen katonai járművet … Tovább »
Forrás: Népszabadság Online 2008. március 22. A németországi zsidóság Központi Tanácsa bíróság elé akarja állíttatni a Google amerikai internetes vállalkozást, mivel “leányvállalatával, a videomegosztó YouTube együtt bűnös fajgyűlölet és hátrányos megkülönböztetés terjesztésében” … Tovább »
A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökjelöltje, Nicolas Sarkozy belügyminiszterként csaknem öt éve próbálja etnikai és vallási alapon mozgósítani a franciaországi muzulmánokat, miközben rendszeresen szót emel a fundamentalizmus ellen, s ezzel megosztó politikát gerjeszt – állítja a Libération című baloldali párizsi napilap hétfőn közölt háromoldalas elemzésében.
A palesztin Hamász második vezetője hétfőn Moszkvába utazott, hogy támogatást szerezzen a diplomáciai és gazdasági szankciók feloldásához.
Két tel-avivi vállalat alkalmazottait vette őrizetbe a rendőrség azzal a gyanúval, hogy pénzt juttattak el a Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista szervezetek részére – közölte a rendőrség vasárnap.
Szeretik az izraeliek Németországot és Angela Merkel kancellárt. Ezt hangsúlyozta pénteki tudósításában a tekintélyes német Financial Times Deutschland című üzleti és politikai napilap, beszámolva arról a közvélemény-kutatásról, amelyet a konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány megbízásából végeztek Izraelben.
A jobbik eset, ha Amir Perec átlát a tömör, fekete műanyagon. A rosszabbik esetben az izraeli védelmi miniszter hülyét csinált magából, amikor letakart lencséjű távcsövével szemlélte az izraeli hadsereg csapatmozgásait.
Az interneten megkezdte műsora sugárzását a Szálám-Salom Rádió, amelyet az angliai zsidó és muzulmán közösség képviselői hoztak létre.