Látogatottsági rekordot döntött idén a Zsidó Nyári Fesztivál: a tegnpap véget ért fővárosi programsorozatra több mint 120 ezer magyar és külföldi vendég volt kíváncsi.
 

Pesti (és budai) zsidó szemmel nézve nem rossz hónap ez a szeptember: alig egy hete nyílt meg a világelső új izraeli kulturális központ egy csinos belvárosi palotában, szeptember 5-én pedig az óbudai zsinagógát avatták újjá. Utóbbival eddigi legnagyobb fegyvertényét hajtotta végre a magyarországi
Chabad Lubavics mozgalom, illetve annak „politikai szárnya”, az EMIH.
 

Mintha évtizedes tabuk dőlnének össze. Hirtelen napirendre került a szociális állam radikális reformja, a lopakodó iszlamizációtól való félelem, és mindez új érveket szállíthat azoknak, akik nem a szociális államban, hanem a több egyéni felelősségben, több piacgazdaságban – nem utolsósorban: a kevesebb iszlámban – látják a megoldást,
 

Egykoron Óbudán erős és büszke zsidó közösség élt. Már a XVIII. században emeltek maguknak itt templomot a környékbeli hívek. De igazán szép imaházra csak 1821-ben futotta. Az építésre kiírt pályázaton még maga a nagy Pollack Mihály is csak a második helyezést csípte meg, az első, a ma már kevéssé ismert Landherr András lett. Az ő tervei alapján készült el a klasszicista stílusú zsinagóga, melyet 1821. július 20-án avattak fel.
 

Környezettudatos-e a zsidó hagyomány? Nyilván igen, mint arra annyian rámutattak. Nyilván nem, mert egy néhány évtizedes fogalmat anakronizmus ráhúzni több évezredes forrásokra. Nyilván igen is, meg nem is, hiszen a zsidó hagyomány sokszólamú, mindenre találhatunk példát, és annak ellenkezőjére is. 

– Történelmi kompromisszumot keresve jöttem ide – mondta helyi idő szerint szerdán Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Washingtonban az izraeli–palesztin béketárgyalások hivatalos újraindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
 

Munkások jönnek-mennek, a bejáratnál építőanyagok tornyosulnak, nemhogy a berendezés, még a padlóburkolat is hiányzik. Sietni kell: a hét végén tartják az újra vallási célokat szolgáló óbudai zsinagóga avatóünnepségét.
 

Zsidó identitása erőt adott, hogy más elnyomottak ügyéért is harcoljon – mondta az egykori Szovjetunióban ellenzékiként, másként gondolkodóként folytatott küzdelmére emlékezve Natan Saranszki világhírű emberi jogi aktivista a budapesti Szent Pál Akadémián tartott előadásában szerdán.
 

Majdnem két év után ülnek újra tárgyalóasztalhoz az izraeli és a palesztin delegációk, hogy megállapodjanak a független palesztin állam megteremtésének módjában. Vendéglátójuk, Barack Obama amerikai elnök régi ígéretét próbálja valóra váltani a közel-keleti békéhez vezető út egyengetésével. Először izraeli oldalról a telepépítések, palesztin oldalról az erőszak leállítását kellene garantálni, de már ennél a pontnál elakadhatnak. Áttörésre kevés az esély.
 

Szeptember 1-jén Budapesten, a Paulay Ede u. 1. alatt, Natan Saranszki, egykor bebörtönzött szovjet refuznyik, későbbi izraeli miniszter, ma a Szohnut (Jewish Agency) elnöke részvétele mellett nyitotta meg kapuit a világon elsőként létrejött Izraeli Kulturális Intézet. Történelmi esemény tanúi lehettünk, ám hogy ez nyilvánvaló legyen, várnunk kell még néhány évet.
 

2010 szeptemberében izgalmas, új színfolttal gyarapszik Budapest kulturális kínálata: megnyitja kapuit az Izraeli Kulturális Intézet.
 

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól… A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói társadalom kritikáját is nyújtják. Kialakul egy kulturális-fogyasztási miliő, mely az ún. „poszt-materiális” értékek híve: számára nem az anyagi gyarapodás a legfontosabb, hanem az „értelmes élet”…

Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában

Értesüléseink szerint a jövő hét folyamán a magyar fővárosba érkezik a Sion foglyai legendás hőse.
 

A zsidó és a muszlim vallású amerikaiak kedvelik a leginkább Barack Obama elnököt – derül ki a Gallup pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
 

Olvasom, hogy a Hetek újságírói a Magyar Szigeten jártak, de csak kísérővel mozoghattak, amikor ennek okát kérdezték Zagyva Gyula főszervezőtől, jobbikos képviselőtől, az így felelt: “Tényleg csodálkoztok? Örüljél, hogy nem vertek meg!”, majd ostorral a kezében megkérdezte, hogy “Ki engedte meg, hogy bekapcsold a hangfelvevőt? A zsidó pofátlanság, az látszik.”, végül hozzátette, hogy “Lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg…nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el”.
 

Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól szakadt meg a szíve. Ez a ház nem volt otthona. Egészen más, mint az innen messze eső –– ahogy Illés Endre fogalmazott – valószerűtlenül rövid, Sütő utcai épület. Ide bekényszerítették. 

Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya alakult ki hazánkban. A legtöbb európai országban szintén a nemzeti kultúra részévé vált az antiszemitizmus, mindez azonban nem adhat fölmentést senki számára, ahogy természetesen igazolást sem.

A Bauhaus fogta a műtermében magában búslakodó embert és feladatot adott neki: élhetőbb világot kell teremteni a művészet segítségével. A 20. század egyik fontos művészeti irányzatában kiemelkedő szerepet kaptak a magyarok. Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat legnagyobb durranásához nem készült el az épület, de a kiállítás anyaga kiemelkedő. Új, eddig kevéssé artikulált történetet kapott Pécs.
 

Egy amerikai újságírónak köszönhetően négyezer zsidó jutott ki New Yorkba a második világháború idején, akik között nagy számban fordultak elő neves művészek és irodalmárok.