Találatok ‘– at –’
Összesen 13,196 találat (12841 - 12860) : – at –.
Adózók felajánlásai a négy zsidó felekezet számára 2005-ben
Az APEH honlapján bogarászva érdekes adatokra bukkanhatunk: Az egyházak
számára 2004. évi adójuk egy százalékát felajánlók száma és a teljes összeg
sokat elárul a felekezetek támogatottságáról. A négy zsidó felekezet számára
felajánlott egy százalékok alább láthatók.
Szigligeti napló
![](https://www.szombat.org/files/2006/07/sziget0607-120x90.jpg)
Harmincöt fokban érkezünk lányommal, forróság az alkotóházi szobában, csak az alagsorban lehet kibírni. Éjszaka vihar, tizenöt fokot esik a hőmérséklet, másnaptól ömlik az eső. Még szerencse, hogy az első nap úsztunk a tóban, ezt később nem tehetnénk. A heti strand-belépőt, amit takarékossági okokból előre megváltottunk, mementóként őrizzük.
Izrael Libanonban, avagy a 22-es csapdája
Az események gyorsan követték egymást. Délen megöltek két katonát, majd elraboltak egyet, Gilad Salitot, erre hivatkozásul Izrael behatolt Gázába. Északon a Hezbollah nevű siita szervezet (és egyben parlamenti erő) hatolt be és ölt meg nyolc katonát. Izrael válaszul hajtóvadászatot kezdett a Hezbollah ellen, támadja Bejrut déli, siita negyedeit, többször bombázta a bejrúti repteret és a Bejrútot Damaszkusszal összekötő autópályát. Válaszul a Hezbollah rakétázta Haifát (!), Nahariját, Cfátot, Karmielt, Meron mosávot, etc. Halottak mindkét oldalon, több az araboknál, ésatöbbi. Közben persze Izrael bombázza a palesztin miniszteriális épületeket – Gázában is.
Hamasz, Hezbollah és társaik
![](https://www.szombat.org/files/2006/07/hezbolah0607-120x90.jpg)
Miután Izrael kivonult Gázából, ott a Hamasz, a Fatah és az Iszlám Dzsihad kötelékébe tartozó fegyveres klánok vették át az uralmat, amelyek egyedül a fegyverkezéssel, hatalmuk megszilárdításával és a rivális klánok legyűrésével voltak elfoglalva. A Hamasz-kormánynak nem volt rájuk sok befolyása: ahogy a miniszterek – legalább látszatra – próbáltak valami nyugati stílust fölvenni, úgy vesztették el tekintélyüket a fegyveresek szemében. Gázában semmiféle, államra emlékeztető infrastruktúra (közigazgatás, posta, tömegközlekedés, stb.) nem jött létre.
Embertelen kutatások
![](https://www.szombat.org/files/2006/07/vizie0607-120x90.jpg)
Inhuman Research. Medical Experiments in German Concentration Camps (Embertelen kutatások: orvosi kísérletek a német koncentrációs táborokban) címmel jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában Paszternák Alfréd nőgyógyászprofesszornak a náci koncentrációs táborokban folytatott emberi kísérleteket feltáró könyve.
„Boldogabb élet – jó halál”
A huszadik század Európájában az erőszakos halállal, a félbe maradt életek rettenetével kellett megküzdenünk. A huszonegyedik században – legalábbis ezt reméljük – a természetes halállal való megbékélés fogja elfoglalni az erőszakos halállal való szembenézés erkölcsi problémáinak helyét. Persze a paradicsomból való kiűzetés történetétől kezdve mindig is szembe kellett néznünk a természetes halállal, de egészen a modern időkig az a bizonyos kaszás ritkán köszöntött be egy hosszú és termékeny élet lezárásaképpen.
Margós vb-történetek
![](https://www.szombat.org/files/2006/07/focivb0607-120x90.jpg)
Németország lassan, de biztosan továbblép a világbajnokság által előidézett kollektív eufórián. A fekete-piros-sárga zászlótenger, a résztvevő csapatok körüli érdeklődés és a német válogatott váratlan teljesítménye négy hétig szinte teljesen hatása alatt tartotta az országot. Pedig történtek más események is a világbajnokság alatt, melyek ennek elmúltával egyre inkább az érdeklődés középpontjába tolódnak, melyek maradandónak tűnnek, melyek tartósabbak lehetnek, mint a zászlók lengetése, vagy a fekete-piros-arany arcfestékek minőséget megőrző időtartama. Ha esetleg valakit, mint e sorok íróját, nem igazán tud lázba hozni a futball, vagy az olyan tömegrendezvények, mint pl. egy labdarúgó világbajnokság, akkor ezeknek a „margós” történeteknek valóban nagyobb jelentőséget tulajdonít.
Sávuot
Sávuot a Tóraadás ünnepe. Ezen a napon arra emlékezünk, amikor mind ott álltunk annál a bizonyos hegynél és átvettük a Tórát és a Tízparancsolatot.
Lássuk, mit tudsz erről az ünnepről?
„Idegen szellemiség”?
![](https://www.szombat.org/files/2006/06/slomo0606-120x90.jpg)
Május 28-án tartotta rendes évi közgyűlését az Egységes Magyar Izraelita Hitközség – Status Quo Ante. A közgyűlés elfogadta az elmúlt év eredményeit és rendezvényeit összegző beszámolókat, a Hitközség pénzügyi jelentését és a jövő évi terveket, továbbá visszautasította a MAZSIHISZ részéről nekik címzett zsidózást. A közgyűlés utáni vacsorán megdőlt Murphy tétele, miszerint minőség és mennyiség fordítottan arányos: jót adtak és sokat.
Hol a zsidók hazája?
Jobboldal – antiszemitizmus nélkül?
![](https://www.szombat.org/files/2006/05/gado0605-120x90.jpg)
GADÓ JÁNOS
Jobboldal – antiszemitizmus nélkül?
A magyarországi zsidók túlnyomó része az Orbán Viktor által létrehozott jobboldali populista tömegpártra éppoly irtózattal tekint, mint 1990 óta minden karakteres jobboldali mozgalomra.
Az irtózat genezise feltehetőleg … Tovább »
A zsidó iskolák végzettjei – 2005 (2. rész)
![](https://www.szombat.org/files/2006/05/2006_05_09_A-zsido-iskolak-vegzettjei-_-2005-2-resz_013-120x90.jpg)
GADÓ JÁNOS
A zsidó iskolák végzettjei – 2005
2. rész
Az alábbi tanulmány a zsidó iskolákban érettségizett fiatalokról szóló felmérés második része. Az írás első része a Szombat 2005. decemberi számában jelent meg, ott olvashatók a kutatásról szóló technikai tudnivalók … Tovább »
„Nem asszimiláns vagyok, hanem magyar”
![](https://www.szombat.org/files/2006/05/spiro0605-120x90.jpg)
„Nem asszimiláns vagyok, hanem magyar”
Spiró Györggyel beszélget Várnai Pál
Író, költő, irodalomtörténész, műfordító. Szerbhorvát-magyar-orosz szakokat végzett. Dolgozott a rádiónál, volt idegen nyelvű szerkesztő a Corvinánál, dramaturg a kaposvári Csiky Gergely Színháznál, … Tovább »
2006. májusi szám
![](https://www.szombat.org/files/2006/05/CCI20130702_0001-120x90.jpg)
Major László: Hadag Nachash a Millenárison
Gadó János: Jobboldal – antiszemitizmus nélkül?
Petőcz András: „A Molotov-koktél csak beavatási rítus”
Heller Ágnes: Néhány gondolat a holokauszttraumáról
„A zsidóság nem sárga köves út, ami elvezet Ózhoz…”
Salgó Adrienne: Nagyon … Tovább »
Újjászületés
Zsidó politikusok jobbról és balról
„Ezt a zsidót össze kell verni, meg kell alázni, ki kell herélni…
![](https://www.szombat.org/files/2006/04/tuntetes_060401-120x90.jpg)
…azért, hogy a fajtája végre észbe kapjon: ez itt nem az ő országa. Az még nem jött el, és nem is fog. (…) Te nagypofájú, mocskos zsidó! Fel fogjuk forgatni utánad egész Budapestet! Megtalálunk, ha a föld alá bújsz is, és leverjük a veséd! (…) Szerzünk egy szép, hosszú nemzetiszín szalagot, arra fogunk fellógatni.”
Zsidó meditáció – zsidó miszticizmus
![](https://www.szombat.org/files/2006/04/zsidmed0604-120x90.jpg)
Zsidó meditáció – zsidó miszticizmus
Jól ismert jelenség az izraeli társadalomban, hogy a katonaság után fiatalok ezrei rajzanak ki a nagyvilágba, kíváncsiságtól, tapasztalatszerzéstől, a világ megismerésének vágyától vezérelve. Az egyik fő úti cél India, és általában … Tovább »
2006. áprilisi szám
![](https://www.szombat.org/files/2006/04/CCI20130702_0000-120x90.jpg)
Szántó T. Gábor: Újjászületés
Novák Attila: Választások után
Gadó János és Petőcz András írásai: A Halimi-gyilkosság
Petőcz András: Egészen egyszerű fiatalember volt
Konrád György: Van jó deportálás?
Vári György / Lányi András: Vita a zsidóság nemzetiséggé válásáról
Heller … Tovább »