Pénz és kóved – Mégis, kinek a fesztiválja a Zsidó Nyári Fesztivál?
A Zsidó Nyári Fesztivál komoly költségvetéssel és igen nagy publicitással dolgozó kulturális eseménysorozat. Most augusztusban már tizenegyedszer rendezik meg Budapesten.
Összesen 13,199 találat (12021 - 12040) : – ó.
A Zsidó Nyári Fesztivál komoly költségvetéssel és igen nagy publicitással dolgozó kulturális eseménysorozat. Most augusztusban már tizenegyedszer rendezik meg Budapesten.
Izrael elit kiképzési felszerelést és fegyvereket szállított Grúziának – közölte egy orosz katonai csúcsvezető kedden, mikor a két hadban álló ország – békés szándékai jeléül – kicserélte a hadifoglyok egy részét. Lehetséges, hogy az Oroszország és Grúzia közötti háborúnak világpolitikai és gazdasági kihatásai is lesznek – erről a magyar sajtó is sokat írt a napokban.
Észtországban letagadhatatlan etnikai dimenziója is van az acsarkodásnak: az észt nemzetiségűek nagy- és dédapái jórészt a Waffen-SS, míg a lakosság közel egyharmadát kitevő orosz ajkúak felmenői inkább a Vörös Hadsereg kötelékében harcoltak annak idején – persze ellenpéldák és kivételek is bőven akadtak mindkét oldalon.
Izrael budapesti nagykövete megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy az index.hu, az egyik legmeghatározóbb online újság videomegosztó oldalán olyan holokauszttagadó filmeket lehet találni, melyeket a náci, szélsőjobboldali csoportok szoktak terjeszteni.
Forrás: Metazin „Nem is olyan régen az újságok voltak a társas élet valutájának (social currency) legfontosabb lelőhelyei. Vegyük például a sportrovatot, amelyet nem csak a megszállott sportrajongók bújtak. A sporthírekre ugyanis az üzleti tárgyalásokon és az első randikon … Tovább »
Vita alakult ki a hozzászólók között a Judapest.org blogon lapunk, a Szombat kapcsán arról: lehet-e hiteles kritikát kifejteni a Szombat hasábjain a zsidó intézményrendszerről, ha a lap pályázik a Mazsihisz nem hitközségi szervezetek számára meghirdetett pályázati alapjához is.
A jobboldal mellett a neoliberálisoknak is felelősségük van abban, hogy Magyarországon a fasiszta, neonáci ideológia erősödik. Ez leginkább a romákat terheli, akiket a többségi társadalom bűnbaknak tekint – állították az ATTAC-Magyarország képviselői egy Saarbrückenben tartott rendezvényen, amelynek képviselői nyilatkozatot fogadtak el a rasszizmus magyarországi helyzetéről.
Ez év júliusában a Magyar Gárda szokásos vidéki vendégszerepléseinek egyikén, Szikszón roma ellentüntetőkkel találkozott. Utóbbiak, nagy számbeli fölényben, immár figyelmeztető erődemonstrációt tartottak. A romák és a többségi társadalom közti feszültségek eszkalálódni látszanak.
Veszélyes terepre merészkedik egy operaénekes, ha adottságait a könnyűnek nevezett műfajban is kamatoztatni próbálja, ám olykor – mintegy a szabályt erősítő kivételként – adódnak csodák. Azt teremtett az 1983-ban elhunyt Klaus Nomi, és teremt most a brazil Edson Cordeiro, aki a drezdai Klazz Brothersszel állt össze egy rendkívüli projektre.
A Goulasch Exotica egész estés Balkánbootleg DJ-mulatsága. A három DJ mellett meghívott vendégzenészek nyomják a balkáni ritmusokat, mindezt dancehall-lal, funkkal, szvinggel és egycsomó mindennel körítve.
A kínai hatóságok által az olimpia idejére bevezetett drákói szigor érzékenyen érinti a kóser ellátást. Az export-import forgalom szigorítása miatt kevesebb kóser ételt lehet behozni az országba, a helyi ételek kóserolását pedig a szakértőket is sújtó vízumszigorítás nehezíti.
Ámos 1941. januárjában kelt naplóbejegyzésében a munkaszolgálatot „ellopott időnek” nevezi. Ez a kifejezés munkásságára kettős értelemben is jellemző, egyrészről ahogyan páratlan erővel és érzékenységgel ragadta meg a lélek hangulatainak illanó varázsát, hogy a változót az örökkévalóságnak örökítse meg, mintha minden munkája a múló idővel dacolna.
Irán és főleg az iráni atomprogram (és a rakétakísérletek) körül nem szűnik a nemzetközi vita, bár időnként hajlamosabbak vagyunk kevéssé figyelni rá, mert a hazai közvéleményt a bársonyosodó reformok és hasonlók kötik le. Ettől függetlenül az iráni atomprogram a jelen és a közeljövő egyik legfontosabb globális biztonságpolitikai kérdése, ezért nem árt némi áttekintés.
Durva, a harmincas évek antiszemita hecclapjainak szellemiségét idéző, cigányellenes képregénnyel jelent meg egy ismert vicclap az újságárusoknál.
Tavalyi második helyezése után, Komplexblog kategóriában idén első helyet ért el a Goldenblog verseny szavazásán a Judapest.
borsonline.hu 2008. június 3. Adolf Hitlert szívesen látnák viszont a Németországba látogató turisták – állítja a Berlinben nyíló Madame Tussauds panoptikum szóvivője, épp ezért a júliusban kezdődő kiállításon a náci diktátor viaszbábúját is felállítják a tervek szerint. … Tovább »
A legnagyobb lapok szerint antiszemita uszítás. Egy értelmiségi tiltakozó levél aláírói szerint egészséges provokáció. Egy nyolcvanéves francia karikaturista botrányos ügye a Sarkoz családdal.
Angelo Gambatese pásztor, a magyar Szent István templom lelkésze nyilatkozatában kijelentette, hogy noha igyekeznek helyiségeiket közösségük tagjainak elérhetővé tenni, mindent megtesznek azért, hogy a templomot és híveiket megóvják a gyűlölet és az intolerancia hangjaitól.