Találatok ‘– ó’
Összesen 13,199 találat (11081 - 11100) : – ó.
Veszélybe sodorta a Fidesz a holokauszt tagadásának büntethetőségét
Rövid életű lehet a holokauszttagadás büntethetősége, ha az Országgyűlés által a héten elfogadott új törvényt a köztársasági elnök aláírja és ezáltal új, nagy valószínűség szerint alkotmányellenes, és bizonyosan alkalmazhatatlan szabály lép a nemrég elfogadott, és a szabadságot és az emberi méltóságot tisztelők által megnyugvással fogadott törvényi rendelkezés helyébe- írja a Hetek című lapban Hack Péter.
Vízválasztó
![](https://www.szombat.org/files/2010/06/seres_web-120x90.jpg)
A közelgő parlamenti választások izgatott várakozással töltik el a magyar zsidókat is. A közvélemény-kutatások fölényes Fidesz-KDNP győzelmet és a Jobbik parlamentbe kerülését jósolják*. Vagy, ha úgy jobban tetszik, totális MSZP, és fatális SZDSZ vereség várható. Ez a fordulat alapjaiban forgathatja fel a zsidó intézményrendszer finanszírozását, és ezáltal a működését is.
Széplelkek vagy Izraelt gyűlölő fanatikusok: kik voltak a segélyaktivisták?
Izrael kormányának esetleges túlkapásait, bűneit csak az ítélheti el erkölcsileg legitim módon, aki a szélsőségesen Izrael-ellenes, antiszemita, fundamentalista terrorizmust (illetve annak támogatóit) is megbélyegzi és kiközösíti. Segélymunkásokra minden háborús válságövezetben szükség van. De a humanitárius misszió lényege, hogy annak vezetése nem kötelezheti el magát egyik harcoló fél mellett sem. Nem azonosulhat nyíltan az ügyükkel, semlegesnek kell maradnia. A gázai segélyflottilláról ez – finoman szólva – aligha mondható el.
„Megalázó módon jött, megalázó módon lesz elküldve”
Bár a Republikon Intézet tanácskozásán nagyon nem szerették az államfőt, mégis őt tartják az alkotmányos rend garanciájának.
Heller: Tessék mondani, pontosan kit öltek meg?
A filozófus szerint a Jobbik 16 százalékos támogatottsága járványra utal, a kór pedig azért terjed, mert senki nem szól rá a kiabálókra. Összességében nem tartja szélsőséges országnak hazánkat, de az olyan mondatokkal, hogy a kormány megöli az embereket, ő sem tud mit kezdeni. Interjú Heller Ágnessel.
Idegenség, otthonosság
![](https://www.szombat.org/files/2010/06/oz1-120x90.jpg)
Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál nem csak a jó időt hozta el szinte már hagyományosan a Millenáris Parkba: az április 22. és 25. között tartott rendezvény díszvendége Izrael és Ámosz Oz volt. Az izraeli vonatkozású programokon mégis az volt érezhető: sokkal több közös vonás van magyar és izraeli szerző, magyar és izraeli könyv között, mint gondolnánk.
Izrael-Ciprus tengely körvonalazódik?
Sajtóértesülések szerint Izrael egy hajót tervez küldeni a Ciprusi Köztársaságba, hogy ezzel fejezze ki köszönetét azért, hogy a görög ciprióták nem engedték kikötni a Gázába igyekvő, az izraeliek szerint lehet, hogy nem csak segélyszállítmányt vivő hajókat. Az izraeli külügyminisztérium közleményben méltatta a ciprusiak “felelős hozzáállását”. A ciprusi külügyminiszter eközben Izraelbe utazott, hogy ottani kollégájával egyeztessen az ügyben.
Egy rabbi Philip Marlowe és Columbo között
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/rabbi.png)
Harry Kemelman, A rabbi csütörtökön lelépett, Konkrét Könyvek, 2009, 349 o., 3499 Ft
Small rabbi története igazi sikersztori: az első kötet (A rabbi pénteken sokáig aludt, 1964) bestseller lett, az Edgar Award a legjobb első könyvnek választotta. Miközben folyamatosan jelent … Tovább »
Demokratikus gyűlölet (Gadó János)
A nyugati emberjogi szervezetek rituálisan elítélik az antiszemitizmust, az idegengyűlöletet és a rasszizmust, mégsem élvezik az – ilyen kérdésekre amúgy nagyon fogékony – nyugati zsidók osztatlan rokonszenvét.
A magyar olvasó furcsállhatja ezt, hiszen a honi szélsőjobb ellen … Tovább »
Környezetvédelem Izraelben (Shiri Zsuzsa)
![](https://www.szombat.org/files/2010/06/TomegkoylekedesDragulasaElleniTuntetes-300x225.jpg)
Izraelben Európához viszonyítva késéssel, és csekélyebb visszhanggal jelent meg a politikában a környezetvédelem ügye. A legutóbbi választásokon nem jutott be a Kneszetbe egyetlen zöldmozgalom sem, még csak meg sem közelítették a két százalékos bekerülési küszöböt. Ennek csak … Tovább »
A. S. Ben Jisáj: Sávuot Tel-Avivban*
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/TLV-Jarkon-part-nyaron-300x200.jpg)
Hetek óta készültünk már a zsengék ünnepére. Ástunk, vetettünk és gyomláltunk saját földünkön, meg az iskola kertjében. Örömet és gondot okoztak nekünk a fiatal hajtások. Mennyi mindenre kell az embernek gondolnia! Hogy a madarak meg ne egyék, hogy a nap el ne égesse, hogy a szél … Tovább »
Irán is beszáll a “segélyezésbe”
Az iráni Vörös Félhold segélyszállítmányt küld a hét végén a Gázai övezetbe. Az izraeli kormány javítana megromlott imázsán, ezt azonban nehezíti, hogy egy járőrhajó megölt legalább négy, álllítólag terrorcselekményre készülő a búvárruhás palesztint.
Magyar külpolitika 2010-ben és utána
![](https://www.szombat.org/files/2010/06/romsics_gergely-120x90.jpg)
A magyar külpolitika változóban van – központi céljai nem definiálódnak újra ugyan, de megváltozóban van az a rendszer, amelyben működik. A napjainkban zajló átalakulás egyre inkább folyamatszerűvé és társadalmivá alakítja a klasszikusan elitdöntésekben, szűk csoportok alkuiban megragadható diplomáciát.
“Világzenei Éjszaka”, zenei és kulturális fesztivál a Múzeumok Éjszakáján
A Mazsihisz a tavalyi év hatalmas sikerének köszönhetően idén is részt vesz a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatban. Az izgalmas és színes programokban az alábbi helyszíneken vehetnek részt az érdeklődők 22:00 órától az éjszakába nyúlóan.
Szántó T. Gábor: Franz és Jichok
![](https://www.szombat.org/files/2010/06/Franz_Kafka-cropped-120x90.jpg)
“Mit akarsz Palesztinától, Franz? Sivatag, mocsarak, pára, moszkitók. A te egészségeddel! Mit csinálnál ott? Városokat építenél? Maltert hordanál? Téglákat adogatnál?… Zsakettben és keménykalapban? Térj észhez! Örülj, hogy nyugaton élsz. Örülj, hogy szabad vagy. Örülj a kultúrádnak, a doktorátusodnak, hogy kalapot emelnek neked a hitközségben… Meg aztán, te nem az a fajta vagy, aki képes volnál itt hagyni apádat, anyádat.”
Judafest – Vircsaft fesztivál
2010. június 13-án vasárnap a JDC Magyarország, a Judafest rendezvénysorozat részeként, immáron harmadszor rendezi meg a Vircsaft néven is ismert egész napos utcafesztivált. A hajdani zsidó negyed szívében, a VII. kerületi Kazinczy utcában vásári hangulattal, zenével, tánccal, változatos gyerekprogramokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket 10 órától sötétedésig.
Netanjahu miniszterelnök válasza a biztonsági kérdésekre
Múlt éjjel sajnálatos esemény történt, melynek során emberek vesztették életüket, és sokan megsebesültek. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái arra kényszerültek, hogy életüket mentsék, miközben maguk is megsebesültek. Ez az incidens olyan erők nemzetközi provokációjának volt a következménye, amelyek Iránt és annak terrorista partnerét, a Gázát uraló Hamaszt támogatják. A Hamasz lövedékek ezreit zúdította Izraelre, és további lövedékek ezreit tartogatja.
Izrael egy jól előkészített csapdába sétált
Gideon Levy a Ha’aretz hasábjain megállapítja: a máris „mini öntött ólom” hadműveletként emlegetett akció a Gazába igyekvő – provokatív szándékát leplezni sem tudó – palesztin szegélyakció ellen mindennek nevezhető, csak „mininek” nem.
Marianna D. Birnbaum: Apró izraeli csodák
![](https://www.szombat.org/files/2010/06/birnbaum_web-120x90.jpg)
Nincs olyan ország, amelyről többet tud a látogató, mint Izraelről. Fejében súlyos információs csomaggal érkezik, amelyben a Bibliától a hollywoodi filmekig sok minden megtalálható. Izrael azonban nemcsak a csodák, hanem a meglepetések országa is, mert az ember minden sarkon valami új elképzeléssel, vagy valami, eddig számára ismeretlen valósággal találkozik.