Találatok ‘– ó’
Összesen 13,199 találat (10601 - 10620) : – ó.
Szélsőjobbos támadás Noé Krisztina ellen
Budapest – Ma délután 17.20-kor támadás érte Noé Krisztinát, aki
feljelentést tett augusztusban a Jobbik ellen a Magyar Szigeten
történtek miatt.
Tillmann J. A.: Nem csak a sivatag terjed – A párbeszédről folyó párbeszédhez
Tatár Györgynek
Eredete felől felfejteni zsidóság és kereszténység hosszú történetét aligha lehetne egykönnyen. A mai távlatból visszanézve csak az okok és következmények láncolata látszik. A más irányokba vezető lehetőségek sokkal kevésbé. Történeti tudásunk a lehetőségek … Tovább »
Immunológusoké az orvosi Nobel-díj
Gyász: Elhunyt Ralf Steinmann
Palesztina: nem jutalmazhatja az erőszakot az ENSZ
Az erőszaknak ára van, éppen ezért, ha a palesztinok többet kapnak, mint
amit Camp Davidben, vagy 2007-ben elutasítottak, akkor az újabb véres
intifádára bátoríthatja őket. A nemzetközi közösség nem adhatja át az
araboknak azt, amit az Izrael megsemmisítését célzó háborúik során
elvesztettek – ezzel ugyanis az erőszakot jutalmazná.
Nem tiltják be Kaliforniában a körülmetélést
Los Angeles – Jerry Brown kormányzó törvényt írt alá, amellyel elejét
vette annak, hogy a helyi hatóságok betiltsák a férfi körülmetélést.
Rebecca Goldstein: Raizel Kaidish öröksége
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/Reisel-kadish_Rebecca-Newberger-Goldstein-_portre-300x225.jpg)
Rebecca Newberger Goldstein (sz.1950. február 23.) amerikai regényíró és filozófia professzor. A New York állambeli White Plains-ben nőtt fel, ortodox zsidó családban. A Barnard College-ben kezdte egyetemi tanulmányait, majd a Princeton-on doktorált. Ezután visszatért a Barnardra filozófiát … Tovább »
Mazsihisz kontra KIM – Vita a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése után
Társ(talan) igazgató
Vezetőváltások az Izraeli Kultúrális Intézetben
A 2010 novemberében megnyílt Izraeli Kulturális Intézet gyakorlatilag alapítása óta vezetői gondokkal küszködik.
Balázs Gábor, az első igazgató, meglepő módon, egy hónappal az Intézet ünnepélyes megnyitása … Tovább »
Hanuka 21 חנוכה
Budapesten, a Design Héten mutatkozik be az Eightdays Design első
munkája, a Hanuka 21 חנוכה. Az alkotócsoport célja, hogy a kortárs
design és tárgykultúra progresszív szemléletével újraértelmezzék a zsidó
liturgia hagyományos tárgyi elemeit.
Hanák András: New York, NY
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/Hanak-andras-portreja-300x225.jpg)
1981 nyarán érkeztem New York-ba, az új világ, ha nem is forrongott, de alakulófélben volt. 1980 decemberében lőtte le egy mentálisan ingatag személy – hóna alatt Salinger: Zabhegyezőjével – John Lennon-t, alig pár méterre a zenész akkori lakóhelye, a Dakota ház előtt. 1981 januárjában … Tovább »
Emma Lazarus: Az új Kolosszus
Más, mint a görögök híres ércóriása,
kinek hódító lépte földtől-földig terjed.
Tenger-mosta, nyugati kapunk mellett
hatalmas asszony álljon, fáklyája lángja
börtönbe zárt villám, neve: Száműzöttek Anyja.
Ragyogtasson marka jelzőtüzeket:
jöhet az egész világ, arcából … Tovább »
Múzeumba került az auschwitzi rabzubbony
Montreal – Kilencvenhetedik születésnapja volt Nemenoff-Gellért Irmának,
de ő ajándékozott, abban a reményben, hogy ajándéka mementó gyanánt
szolgál a történelem legsötétebb korszakát illetően.
Szinte mindent le akartak bontani Belső-Erzsébetvárosban
Három évtized budapesti városfejlesztési programjait és rendezési
terveit foglalja össze egy a napokban megjelent könyv, amelyből az is
kiderül, hogy a múlt század nagy urbanistái lebontották volna a belső
kerületek házainak jelentős részét és a budapesti lakosság nagy részét
családi házakban helyezték volna el. Aztán persze minden egészen másképp
történt
Nádas Péter irodalmi Nobel-díjra esélyes
Az idei irodalmi Nobel-díj esetleges várományosai között a magyar Nádas Péter nevét is hallani
Szántó T. Gábor New York-i napló
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/lovas.jpg)
LOWER EAST SIDE: A NYOMOR EMLÉKE
Lower East Side fogalom, a zsidó bevándorlók nyomorától a három nemzedékkel később visszaköltöző unokák és társaik nemzedékéig, mely divatossá teszi a környéket. A Lower East Side Tenement, a bevándorlók emlékkiállítása a sokféle, egymás … Tovább »
Gadó János A „zsidó lobbi” – mítosz és valóság
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/center-j-h-300x157.jpg)
Az amerikai zsidó lobbi a köznyelvben két dolgot jelenthet: egyfelől azokat az intézményeket, melyeket az amerikai zsidóság a maga és mások érdekeinek képviseletére létrehozott; másfelől a „zsidó hatalomról” szőtt mitikus képzeteket.
A két értelmezés között az … Tovább »
Mindannyian New York-iak vagyunk
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/a-fol-folott-225x300.jpg)
Sokan emlékeznek rá, mit csináltak azon a szeptemberi napon. Tíz éve, épp Ros Hasana előtt, délután a használtautó piacon álltam apámmal. Autót vásároltunk. Igyekeznem kellett hazavinni a kocsit, segíteni otthon az ünnepi vacsora előkészületeiben, s még a zsinagógába is eljutnom.
Barátom … Tovább »
Ünnepelt költő
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/philip_levine_credit_frances_levine1-300x250.jpg)
Az Egyesült Államok idei Poet Laureate címmel kitüntetett lírikusa – a „nemzet költője” a Detroit-ból, munkáskörnyezetből származó 83 éves Philip Levine.
Philip Levine Detroit-ban született 1928-ban. Orosz stetlből Amerikába emigrált szülei azt mesélték neki, … Tovább »
Margit Patrícia Eszter: New York bezöldül
![](https://www.szombat.org/files/2021/12/central-park-300x194.jpg)
A nemzetközi világmegváltás, az emberi jogi és szociális mozgalmak után lefutott a kabbala őrület is: jelenleg a test és élettér optimalizálása tartja lázban a New York-i zsidó közösséget. A fenntartható fejlődés olyan központi kérdéssé vált, hogy a különböző irányzatok … Tovább »