Kadhafi végrendelete
A csütörtökön meggyilkolt diktátor szeretné, ha szülővárosában, Szirtben
helyeznék örök nyugalomra, és kitüntetésnek tartotta a forradalom
elleni harcot – idézi Moammer Kadhafi végrendeletét a Népszabadság.
Összesen 13,199 találat (10561 - 10580) : – ó.
A csütörtökön meggyilkolt diktátor szeretné, ha szülővárosában, Szirtben
helyeznék örök nyugalomra, és kitüntetésnek tartotta a forradalom
elleni harcot – idézi Moammer Kadhafi végrendeletét a Népszabadság.
Nagyot tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy Orbán Viktor most a jó
viszony fenntartása érdekében az Új Színházat egykori
polgárikör-társának, Vonának, illetve pártjának ajándékozta oda.
A szíriai tüntetésekkel és a kormánycsapatokkal történő véres
összecsapásokról szóló híradásokkal párhuzamosan az utóbbi időben több
nagy nemzetközi biztonságpolitikai kutatóintézet is beszámolt az
országba irányuló illegális fegyvercsempészet nagymértékű felfutásáról.
“Magyarországon száz százalékig demokrácia van” – fogalmazott a Die
Presse című konzervatív napilapnak nyilatkozva az államfő azzal
kapcsolatban, hogy a riporter olyan véleményeket idézett a külföldi
sajtóból, amelyek a kormánynak “a fasizmushoz való vonzódást” róttak
fel.
A Le Monde című francia liberális napilap pénteki száma közli Joëlle
Stolznak, az újság bécsi tudósítójának írását A budapesti Új Színházat a
szélsőjobbnak kínálták fel címmel.
Mindkét darab központi kérdése a társadalmi együttélés és az identitás mibenléte. Vajon miképpen tud békében együtt élni cigány és magyar, muzulmán, keresztény és zsidó a kicsiny, de történelmileg annál terheltebb Magyarországon. És a válasz keresése során mindkét … Tovább »
A palesztin állam egyoldalú elismertetéséért indított kampány
értékválasztás elé állítja Európát és benne Magyarországot. Eláruljuk-e
múltunkat, zsidó-keresztény értékeinket, melyeken civilizációnk, az
alapvető és elidegeníthetetlen emberi jogok garantálását célul tűző
politikai rendszereink, a szabad világ nyugszanak?
A Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség a 2012. január 1-én életbelépő
új egyházi törvény ellenére továbbra is hitközségnek, vagyis vallási
szervezetnek és nem egyesületnek tekinti magát, és bízik benne, hogy a
Parlament döntése alapján jövőre is egyházi státuszban tud majd működni.
Október 18-án tartják Kertész Imre Mentés másként – Feljegyzések
2001–2003 című új kötetének bemutatóját a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A XV. Izraeli Filmhét idén október 27. és november 1. között kerül
megrendezésre a budapesti Puskin Moziban. Az évek során hagyománnyá
vált, hogy ez az ígéretes esemény helyt ad mind az újító, hagyományokkal
szakító filmeknek, mind pedig a szakmailag elismert, nagy hírnévnek
örvendő izraeli alkotásoknak.
Az elmúlt években az izraeli filmipar rendkívüli fellendülését mutatja,
hogy filmjei a határokon túl is számos sikert arattak, és olyan
jelentős nemzetközi díjakat gyűjthettek be, mint a Velencei
Filmfesztivál Arany Oroszlán díja, a Cannes-i Filmfesztivál Arany Kamera
díja, valamint három Oscar-díj jelölés.
Itt járt közöttünk a Führer. Olaszliszkán menetelt, bajtársak és szimpatizánsok között.
Abu Obajda, a Hamasz fegyveres szárnyának a szóvivője közölte, hogy
addig folytatják az emberrablásokat, amíg ki nem szabadítják az összes
palesztin foglyot.
A Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség október 13-tól 18-ig vár mindenkit nagy szeretettel, a
Szent István parkban megrendezésre kerülő nyilvános szukoti
ünnepség-sorozatára.
A Mazsike zsidó oktatásért alapított Várhegyi György díját idén az
1922-ben az erdélyi Dés városában született Randolph L. Braham, a New
York-i City University érdemes professzora, a Rosenthal Intézet
igazgatója, a Holokauszt-kutatás ma élő egyik legnagyobb tudósa vehette
át az Egyesület vezetőitől.