A lengyel közösség elfogadta a homoszexuális rabbit
Homoszexualitását nyíltan felvállaló rabbi szolgál Varsóban, és bár nincs könnyű dolga a konzervatív lengyel társadalomban, a közösség mégis elfogadja őt.
Összesen 21,107 találat (15401 - 15420) : Új szó.
Homoszexualitását nyíltan felvállaló rabbi szolgál Varsóban, és bár nincs könnyű dolga a konzervatív lengyel társadalomban, a közösség mégis elfogadja őt.
Hét év tagság után a mai napon kiléptem a Szabad Demokraták Szövetségéből. A szakítás ellenére az első szó mégis a köszöneté: köszönet azoknak, akiktől tanulhattam, azoknak, akik kritikáikkal, tanácsaikkal segítettek.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallhatók olyan hangok, amelyek szerint az izraeli-palesztin megegyezés csak akkor lehetséges, ha a Hamasszal is tárgyalásokat kezdünk. Ilyesmit ma már nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is hallani. Roger Cohen, a New York Times kolumnistája vagy Bent Sowcroft, aki annak idején az idősebb Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója volt, kijelentették, hogy ha nincs párbeszéd a Hamasszal, nem lesz izraeli-arab béke sem.
Vajon mi köze a teljesen hétköznapi köztörvényes bűncselekménynek zsidó honfitársaink megöléséhez, emlékük meggyalázásához?
Mikor Izrael állama 1948-ban megalakult, az itt élő, becslések szerint 280 zsidó család elkezdte elhagyni a térséget. Azóta már mindannyian távoztak, így az egykori imaházaik helyén most más létesítmények működnek.
Ezt állítja a krakkói ügyésznő, aki nem látott okot eljárás indítására, miután a „katolikus” Wisla Kraków, és a „zsidó” Cracovia focicsapatok helyi derbijén a nézők ezek szerint „katolikus része” „zsidók a gázkamrába” kiáltással nyugtázta a Cracovia játékosának távozását hordágyon a pályáról – tudatja az azta.hu.
Az amerikaiak több mint harmada valamilyen mértékben „a zsidókat” hibáztatja a gazdasági válságért. A sajtó jobban tenné, ha nem firtatná egyes bűnelkövetők származását.
Tíz izraeli polgár közül hat úgy gondolja: Benjamin Netanjahu miniszterelnök el kellene utasítsa azt az amerikai sürgetést, hogy állítsák le a Jordán nyugati partján az új zsidó települések bővítését.
Jean-Luc Godard 80. éve küszöbén is meglepetést szerez rajongóinak. Spielberg, Polanski és Lelouch nyomdokain haladva ő is megpróbálja filmre vinni a XX. század egyik legnagyobb tragédiáját, a holokausztot.
Megválasztották hétfőn a brit parlament alsóházának új elnökét, John Bercow konzervatív párti képviselő személyében.
A térfigyelő kamerák nem rögzíthették azt, amikor a múlt hét elején ismeretlen tettesek sertéslábakat helyeztek a Duna parti holokausztemlékműbe, ugyanis a Széchenyi rakpart érintett szakaszán az épületekre nincsenek ilyen szerkezetek felszerelve – tudta meg lapunk. Érdeklődtünk a nyomozás jelenlegi állásáról a rendőrségnél is – kevés sikerrel.
Egy brit akadémikus alaposan megváltoztatja a Franz Kafkáról kialakult képet. James Hawes a British Libraryben kutatva jutott hozzá azokhoz a könyvtári dokumentumokhoz, amelyekből az Excavating Kafka (Kafka kiásása) című könyve táplálkozik.
Az eddig leghosszabb ideig érlelt láger-regény Gosztonyi János új könyve. Tulajdonképpen megmenekülésének csodával határos, olykor azon is túli története.
Miért lesz női jogvédőből egy erőszakot dicsőítő férfipárt egyetlen női képviselője? Az a kérdés is tisztázásra vár, hogyan jut el valaki egy tiszteletre méltó társadalmi vállalástól a dicstelen kalandorságig. Lévai Katalin írása az egykori női jogvédőről
A miniszterelnök szerint a Jobbik előretörésével olyan ordas eszmék szabadulhatnak ki és kerülhetnek a közbeszédbe, a hétköznapokba, amelyeket egyébként karanténba kellene zárni.
A kelet-európai szélsőjobb szavazataránya az európai parlamenti választáson nem volt sokkal nagyobb, mint a jóval régebbi demokratikus hagyományokkal bíró Nyugat-Európában, a szélsőségre adott voksok jelentős aránya mégis nagyobb veszélyt jelent ebben a térségben, mint nyugaton – áll a Financial Times pénteki elemzésében.
Kilencven éve, 1919. június 20-án halt meg Csontváry Kosztka Tivadar, a modern magyar festészet egyik legeredetibb alakja.
Imahellyé átalakított lakókocsi járja a moszkvai utcákat, hogy segítsen a zsidóknak “visszatérni a gyökereikhez”.