Köszönjük, folytatjuk
Nehéz hónapok állnak szerkesztőségünk mögött. A gazdasági válság bennünket is elért, s az ősszel 2011-es megjelenésünk is bizonytalannak látszott. Nem tehettünk mást, segítséget kértünk.
Összesen 21,107 találat (14481 - 14500) : Új szó.
Nehéz hónapok állnak szerkesztőségünk mögött. A gazdasági válság bennünket is elért, s az ősszel 2011-es megjelenésünk is bizonytalannak látszott. Nem tehettünk mást, segítséget kértünk.
A magyar nép osztozik a zsidóság fájdalmában, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen.
A múlt héten indult el a magyar kormányt támogató, a médiatörvény körüli világbotrányt a romokban heverő MSZP ármánykodására visszavezetni próbáló Elég! című Facebook-oldal, amelyhez pénteken nem kisebb híresség, mint Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő jelentette be csatlakozását. A hétvégén több bloggernek feltűnt már, hogy az oldal lájkolói között feltűnően sok a fantom-felhasználó, de – mint a következőkből kiderül – a valódiakkal is akadnak gondok. Ráadásul az oldal látogatottsága fantomostól-trollostól sem valószínű, hogy eléri a Deutsch által prognosztizált egymilliót – ehhez most még több mint 985 000 felhasználó hiányzik.
A Jobbik „náci nézeteinek” tolerálása, illetve a médiatörvénynek a demokrácia működését veszélyeztetőkorlátozó jellegét tették szóvá az Európai Zsidó Kongresszus vezetői Brüsszelben Orbán Viktornak. Az unió soros elnöki posztját betöltő magyar kormányfő figyelmét felhívták az Európában erősödő antiszemitizmusra és rasszizmusra.
Világszerte csökkent tavaly az antiszemita incidensek száma – állapította meg vasárnap Jeruzsálemben közzétett jelentésében az izraeli bevándorlási szervezet, a Zsidó Ügynökség.
A nigun szó jelentése: dal szavak nélkül. A zenekart Párniczky András alapította 2001-ben. A kelet-európai zsidóság tradícióinak felelevenítése amerikai dzsessz- körökben jelentős hagyományokkal bír: elegendő John Zornra és kiadója, a Tzadik köré csoportosuló muzsikusokra gondolni. Európában egyedül a Nigun követi ezt az irány- vonalat, amelynek eredői az elmélyült spiritualitásban és a mai jazzben egyaránt megtalálhatóak. Hagyomány és modernitás, kötött formák és improvizációk, nyugalom és feszültség: a Nigun zenéjét az egymást kiegészítő ellentétpárok jellemzik, miközben a haszid és magyar kultúrkincs az autentikus környezetben közös új minőségre talál.
A Cigányok két világ. Tersánszky szerelmi háromszöge egy sosem volt mesevilágban mutatja meg a muzsikus romákat, de épphogy megmelegszünk köztük, eltörik az idill. Grecsó Krisztián Cigányokja a mai Magyarországra hozza át a drámát, a szerző úgy írta tovább a darab történetét, hogy a legmélyebbről hozott föl valamit. Magyaroknak cigányoknak egyaránt. Lelet – a rettegés alól.
A Nyolcak újra együtt láthatók néhány hónapig, úgy, mint még soha. Pécsen, a Papnövelde utcai Modern Magyar Képtár megújult épületében, három szinten, mintegy ötszáz képpel, igazi reprezentatív tárlattal és a leköszönő EKF-évad egyik utolsó programjaként kétségtelenül az egyik legszínvonalasabb közönségcsalogató eseményével ünneplik a csoport centenáriumát.
Aggódunk magyar kollégáink politikai és szakmai sorsáért – fogalmaz az a nyílt felhívás, amelyet Julian Nida-Rümelin, a Német Filozófiai Társaság elnöke és Jürgen Habermas, a társaság nemzetközi hírű tagja tett közzé a filozófuspályázatok miatti kormányzati feljelentés nyomán.
Daniel Cohn-Bendit már diákként igazi liberális volt, aki a 68-as párizsi tüntetések szószólójaként új társadalmat álmodott meg. Soha sem a hatalom érdekelte, a kormányzati pozíció. Inkább vállalta a száműzetést, az ellenzékiséget, de számára az eszme mindig szent és sérthetetlen maradt. Nyugat-Európában ma is ugyanúgy odafigyelnek arra, amit mond, mint harminc évvel ezelőtt.
Az olasz zsidó közösség egykori vezetője évtizedeken át az egyik legismertebb nő volt Olaszországban, az is szóba került, hogy államfőnek jelölik.
A zsidók közül sokan hibáztak, amikor a liberális demokrácia helyett a kommunista szocializmust választották zsinórmértékük gyanánt, mert az nekik biztonságot nyújtani nem tud. Nem állítható, hogy az elmúlt évtizedekben mindent egybevéve a zsidó középosztály derekasabban állt volna ki, mint a keresztény középosztály a polgári szabadság és az egyén méltósága mellett.
“Filmcsillag Ádám” interjút készített vasárnap Heller Ágnessel a filozófusokat ért támadásokról. A filozófussal folytatott beszélgetés egy részét közöljük, szerkesztett változatban.
Nathan Sharansky, a legnevesebb szovjet „refuznyik” volt. Kémkedés vádjával kilenc évet töltött szovjet börtönökben és kényszermunka-táborokban, mivel nem volt hajlandó felhagyni a kivándorló útlevélért folytatott küzdelmével. 1986-os szabadulása után alijázott, Izraelben közéleti szerepet vállalt, majd a nagy szovjet alija időszakában az orosz ajkúakat képviselő pártot alapított (Jiszrael Baalija).
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH)szerint a nemrég felújított óbudai zsinagóga lenne alkalmas arra, hogy ott tartsák január 18-án a megemlékezést a budapesti gettó felszabadításának 66. évfordulója alkalmából – mondta Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja kedden az MTI-nek.
Fischer Ádámot idézi a brit Independent című lap, aki szerint a médiatörvénynél is aggasztóbb az alkotmány módosítása és a növekvő idegengyűlölet Magyarországon.
Valószínűleg nem véletlenül most indított támadást a jobboldali sajtó és Budai Gyula kormánybiztos az MTA Filozófiai Kutatóintézet korábbi vezetősége, így például Gábor György korábbi igazgatóhelyettes és több munkatárs ellen. A közeljövőben ugyanis Boros Jánosnak és Demeter Tamásnak, az intézet jelenlegi igazgatójának és igazgatóhelyettesének több olyan pere lesz, amelyeknek épp a lejáratni kívánt filozófusok az érintettjei.