Találatok ‘Új szó’
Összesen 21,107 találat (14021 - 14040) : Új szó.
Kétszázan, több mint kétezer könyvvel
A „Zsidó Laci” köztársasága
A „Zsidó Lacira” épp 50 éve mondták ki a halálos ítéletet.
Tarlós szerint Csurka félreérthető
Az állami fajvédő színház elleni tiltakozások csúcspontján Tarlós István
szórakoztató nyilatkozattal örvendeztetett meg minket. Azt állította,
hogy amit a közismerten fajvédő politikai publicista, Csurka István
egyebek közt az Ascher Café című cikkében is leír, az egyfelől
félreérthető, másfelől szemben áll az Új Színház koncepciójával.
Búcsú és jókívánság
![](https://www.szombat.org/files/2011/11/novak_attila-120x90.jpg)
A búcsú mindig nehéz, de van úgy, hogy reménnyel is kecsegtet. Szerkesztőtársunk, Novák Attila történész több mint egy évtizeden át dolgozott a Szombat redakciójában. Nagy tárgyi tudására, megfontolt véleményére, kritikai gondolkodására mindig számíthattunk, akár belpolitikai, akár külpolitikai vagy történelmi tárgyú írásaira.
Monológok, ha nem hallják egymást
![](https://www.szombat.org/files/2011/11/halutzim_a_masodik_alija_pionirjai-120x90.jpg)
A népi írók mai megítélése a zsidóság körében nem más, mint az, hogy a
népiek „antiszemiták” voltak. A népi oldalon, illetve ott, ahol a népi
hagyaték hagyományként maradt fenn, a zsidósággal kapcsolatos erős
bizalmatlanság érhető tetten, mégpedig abban, hogy a zsidóság vagy a
vele azonosított kozmopolita liberálisok mennyire opponálták a népiek,
tágabb értelemben véve a magyar nemzet problémáit…
Hullám musical a fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem világnapján
A JMPoint a Zsidó Közösségért Közhasznú Alapítvány bemutatja november
9-én, A fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem világnapján A hullám
című musicalt, melyet a Brit Nagykövetség támogat.
Martonyi Jánossal találkozott a Progresszív Zsidó Világközösség elnöke
Martonyi János külügyminiszterrel találkozott a Progresszív Zsidó
Világközösség (WUPJ) elnöke csütörtökön. A megbeszélésen, mint Stephen
Fuchs rabbi, a WUPJ elnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, azt
vetette fel, hogy ismerjék el az egyházi törvényben magyarországi
vallási szervezeteiket – a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközséget és a
Bét Orim Reform Zsidó Hitközséget.
Konferencia Budapesten: „Jeruzsálem maradjon Izrael egységes fővárosa”
„Ha Európa nem támogatja Izraelt a béke ügyében, akkor szellemi
örökségét tagadja meg, gyökereit vágja el, és ezáltal saját jövőjét
sodorja veszélybe” – hangzott el azon a konferencián, melyre a világ
számos országából Budapestre érkező Izrael-barát politikusok
részvételével került sor.
Lakásépítéssel felel Izrael az egyoldalú palesztin lépésre
Miután hétfőn felvették a Palesztin Hatóságot az ENSZ Nevelésügyi,
Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) tagjai közé az izraeli
kormány bejelentette, hogy 2 ezer lakás építésére ad engedélyt
Jeruzsálemben és azokon a területeken, amelyek feltehetően izraeli
fennhatóság alatt maradnak a békeszerződés megkötését követően is.
Új egyházügyi törvény – A Progresszív Zsidó Világközösség szorgalmazza magyar közösségei elismerését
Magyar politikusoknál jár közben a Progresszív Zsidó Világközösség
elnöke, Stephen Fuchs rabbi annak érdekében, hogy a január 1-jén
hatályba lépő egyházi törvény a szervezethez tartozó zsidó hitközségeket
is ismerje el egyháznak – közölte a világközösség szerdán az MTI-vel.
Cionista-függő Külpolitikája miatt támadta a kormányt a Jobbik
A hétvégén tartott cionista konferenciára reagálva elítélte a kormány
külpolitikáját a Jobbik: a párt szerint az „szánalmas és
cionista-függő”. A jobbikos Gyöngyösi Márton – válaszul arra, hogy a
hétvégén több európai radikális szervezet is elzárkózott pártjával való
együttműködéstől – szerdán azt nyilatkozta, hogy számukra „örömteli hír”
az, hogy ezek a szervezetek (amelyeket korábban a Jobbik együttműködési
ajánlattal keresett meg) igyekeztek elhatárolódni a magyar párttól.
Európai radikálisok: nem működünk együtt a Jobbikkal
Elutasította a Jobbikkal való együttműködést több európai radikális
nemzeti párt az elmúlt időben. A Jobbik többek között a Svéd
Demokratákat is megkereste európai együttműködési ajánlatukkal. A svéd
jobboldali nemzeti párt Budapesten tárgyaló nemzetközi igazgatója
szerint nemet mondtak az ajánlatra, mert nem értenek egyet a magyar párt
által képviselt politikával. Elzárkózott az együttműködéstől a holland
Szabadságpárt képviselője is.
Szíria elfogadta az Arab Liga béketervét
Az iszlámon gúnyolódik a szatirikus baloldali magazin – Leégett a szerkesztőség
Párduc a pincében
Részlet Ámosz Oz regényéből
A szüleim reggeli után elrohantak, hogy elcsípjék a buszt, amely elvitte őket a munkahelyükre.(Részlet az azonos című regényből, mely az Európa Könyvkiadónál jelenik meg) Egyedül maradtam a házban és este hatig azt csináltam, amit akartam, mivel hát … Tovább »
Nemzetközi nyomás a reformzsidó hitközségek elismeréséért
Belesajdult a fejem Budapestbe
Julie Orringer 73-ban született Miamiban. Első könyve, a How to breathe
underwater című novelláskötet, 2003-ban jelent meg, számos díjat nyert.
Második kötete, az Invisible bridge (Láthatatlan híd), mely saját
családtörténetét, a magyarországi holokausztot dolgozza fel, világsiker
lett, a New York Times beválasztotta a tavalyi év száz legfontosabb
regénye közé.
Bekeményített az USA: nem ad pénzt az UNESCO-nak a palesztinok miatt
Az Egyesült Államok hétfőn bejelentette, hogy felfüggeszti az ENSZ
Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének, az UNESCO-nak a
finanszírozását, miután a szervezet megszavazta a Palesztin Hatóság
teljes jogú tagságát.
New York a Klauzál téren (videó)
Heller Ágnes a New York-i értelmiség mindennapi kultúrájába nyújtott betekintést, Révész Tamás arról mesélt, hogy a helybéliek először csak mosolyogtak rajta, amikor New York-fotóalbumot szeretett volna készíteni, Szántó T. Gábor pedig amerikai versfordításokat és saját verseket olvasott fel, melyek a városhoz kapcsolódtak.